Tarts kutyát a kisgyerek mellett, és terhesen is!

Olvasási idő kb. 2 perc

A terhességük alatt rendszeresen kutyázó anyák gyerekei védettséget élveznek az ekcémával szemben, és kisebb eséllyel lehetnek asztmások.

Nem csak a kiváló társaság miatt lehet érdemes kutyákkal teleszórni a lakást, az ember legjobb barátja ugyanis úgy tűnik, az ekcémára és az asztmára is jó. A nemrég megjelent tanulmányok fókusza a többnyire inkább a gyerekeket érintő ekcéma, valamint a városi gyerekeket gyakran megkínzó asztma, és a kutyák kapcsolata volt.

Fotó: Shutterstock

A kutatások eredményeit az Iflscience foglalta össze.

Ekcéma

A főleg gyerekeket érintő bőrbetegség kialakulásának jelentősen csökken az esélye a kutatók szerint, ha az anyák naponta legalább egy órát kutyák társaságában töltöttek a terhességük alatt. A viszketéssel és a vakarózás miatt a bőr kisebesedésével együtt járó ekcéma megjelenése ellen úgy tűnik a gyerekek 2 éves korától egészen a tizedik életévük betöltéséig „véd” a terhesen kutyázás.

Asztma

A másik kutatás eredményei kicsit kevésbé egyértelműek. A kutyákra allergiás asztmás gyerekek tüneteit enyhítheti ugyan egy a kutyák szőrén éldegélő baktérium, egy szintén jelenlévő fehérje/allergén viszont ezzel párhuzamosan súlyosbíthatja a tüneteket. A baktérium felfedezése ugyanakkor akár egy új gyógymód kidolgozásához is hozzájárulhat. A kutyák tehát úgy tűnik, képesek vigyázni és óvni a gyerekeket.

Ezt állítják a svédek 600 ezer gyerek életét tíz éven át elemző eredményeik alapján: a gyerek 0 és 1 éves kora között érdemes mindenképpen kutyát (és tehenet) tartani, ebben az időszakban ugyanis valóban jelentősen csökkenti az asztma kialakulásának esélyét. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Consuela
Consuela
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.