Az „átlagos” gyerekek, akiket nem lökdösnek folyton-folyvást a siker és a dobogó legfelső foka felé a szüleik, sokszor jobban érzik magukat a bőrükben, mint az élsportoló társaik.
A Boston Magazine ezen a héten a középszerű gyerekek dicséretét zengi. Azt senki nem mondja persze, hogy vissza kéne tartani azokat a gyerekeket, akiknél már korán megmutatkozik, hogy született kürtösök vagy lacrosse játékosok, csupán amellett érvelnek a magazin által megszólaltatott pszichológusok, no meg a cikket író anya, hogy nem biztos, hogy jó ötlet már 5-6 éves korukban magántanárokhoz járatni a gyerekeket, és 15 évre előre megtervezni a jövőjüket.
Kürt és lacrosse
Az anyukát egyébként a kürtök hangjába vagy inkább formájába beleszerető fia példája vette rá, hogy közelebbről is megvizsgálja a témát. A gyerek ugyanis szemlátomást viszonylag gyorsan ráunt a bérelt kürtre, ezért amikor a kürt tanár jelezte, hogy itt bizony különórákra lesz szükség, a szülők – valószínűleg az összes érintett fél nagy megkönnyebbülésére – végül lefújták a dolgot.
Nem úgy az az anya, aki már az egyetemi ösztöndíjakat nézegette, holott csak három és hatévesek voltak a hokiba épp hogy csak beleszagoló gyerekei, vagy a rengeteg Facebookon versenyző szülő, aki a saját diadalaként mutogatja az ismerőseinek a gyerekek „Részt vett” trófeáit.
Korán kiégnek
Adam Naylor, a Bostoni Egyetem sportpszichológusa szerint mindez oda vezet, hogy sok esetben mire bekerül valaki egy jobb egyetemi csapatba, már csak a kötelességtudat viszi előre. Ilyenkor már nyoma sincs a szenvedélynek, ami Naylor szerint annak köszönhető, hogy a gyerekek sokszor túl korán specializálódnak, ami a legtöbbször azt jelenti, hogy túl korán érik el a teljesítőképességük maximumát is.
Egy középiskolai tanár szerint az is gondokat okozhat, hogy a sokszor már 3-5 évesen matekozó gyerekek egyszerűen megcsömörlenek, és megutálják magát a tanulást, ami a későbbi lemaradásukat okozhatja.
A középiskolában aztán már azzal a céllal járatják magántanárhoz a gyerekeiket a szülők, hogy kitűnő tanulók legyenek, ez a kiélezett, folyamatos versengésre épülő környezet pedig nagy valószínűséggel hozzájárul ahhoz, hogy egyre több a szorongó és depressziós egyetemista – mondja a Bostoni Egyetem Pszichiátriai Rehabilitációs Központjának vezetője, Dori Hutchinson. Szerinte ehelyett inkább arra kéne helyezni a hangsúlyt, hogy elfogadtassák a diákokkal, hogy egyáltalán nem muszáj minden egyes tantárgyban a legjobbak között lenni, sokszor bőven elég az átlagot megcélozni.
Merj átlagos lenni!
Hutchinson szerint így ugyanis gyakran csak az első egyetemi kudarcok révén ismerik fel az addig folyamatosan az élen tartott fiatalok, hogy összességében nem is igazán rajonganak azért a dologért, amit évtizedek óta tanultattak velük, ez pedig igazi traumaként érheti őket. A megoldás valószínűleg az lenne, ha a szülők felhagynának a kiskoruktól kezdve folyamatosan agyonhajszolt és leterhelt gyerekek mesterséges csúcsra járatásával, és hagynák, hogy a gyerekeik szép lassan, a saját hibáikból is tanulva és legfőképpen maguk jöjjenek rá, mit is akarnak kezdeni magukkal. Egészen addig pedig, amíg ez meg nem történik, bőven elég ha „csak” átlagos a gyerek, és nem hoz haza mindennap serlegeket.
Érdekel, hogyan nevelhetünk boldog gyereket?
Tarts velünk szeptember 29-én este a Hatszín Teátrumba, és hallgasd meg Dr. Kádár Annamária pszichológus előadását. Jegyeket itt vásárolhatsz.
