Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Alkalmasak vagyunk-e szülőnek? Majd, ha saját gyereked lesz, meglátod! A nagy döntések megváltoztatnak minket, ezért lehetetlen racionálisan dönteni róluk.
Vállaljunk gyereket? Elég érettek vagyunk már az anyaságra, apaságra? Jó szülő lenne belőlem? Szeretném csinálni, vagy szenvedés lenne a kialvatlanság, a pelenkázás, a kötöttségek, a sírás és a végeérhetetlen játszóterezés? Gyermektelenként néha egészen riasztónak tűnik a kisgyerekes szülők élete, én legalábbis huszonévesen messziről kerültem ezt a szubkultúrát: a gyerekekért különösebben nem rajongtam, a kisgyerekes szülők témáihoz pedig nem tudtam, és nem is akartam hozzászólni.
Ha a kezembe adtak egy csecsemőt, sose éreztem azt, hogy haza akarom vinni, inkább gyorsan visszaadtam az anyukájának, mielőtt sírni kezd vagy lehány. Szóval nem tűnt kézenfekvőnek, hogy gyereket akarjak. „Majd ha lesz sajátod, meglátod!” – mondja erre kivétel nélkül mindenki, és egy, az életünk nagy változásait kutató filozófusnő szerint nekik van igazuk.
Az élet nagy, változást hozó döntéseit szerinte épp azért képtelenség racionálisan, észérvek alapján meghozni, mert ezek a döntések alapjaiban változtatnak meg minket. Azaz valóban nem érv, hogy ne szüljön, aki szeret aludni, de utál homoktortát sütni, hiszen ez változhat. Bár aludni továbbra is szeretek, ööö, szeretnék.
Bréking: a nagy döntések nehezek
A gyermekvállalás az egyik ilyen, egész további életünket megváltoztató, nagy döntés, de nem az egyetlen. Felmondjunk-e a régi munkahelyünkön és elfogadjuk-e az új, esetleg nagyon más, kockázatosabb állást? Összeköltözzünk-e a párunkkal? Hátrahagyjuk-e a fővárost, és elköltözzünk-e arra a tanyára kecskét nevelni? Vagy inkább emigráljunk Kanadába, amíg nem késő?
Ilyen döntéseket meghozni rettentően nehéz, hiszen megváltozik tőlük az életünk, és egy ponton túl már visszacsinálni is nehéz őket, ha egyáltalán lehetséges (a tanyát még eladhatjuk, de a gyereket nehezebb). A legnépszerűbb tanács ezekre az esetekre, hogy írjunk egy ellene / mellette listát a döntéseinket támogató és ellenző érvekről. A tanyán nem lesz főnököm ,és jó a levegő. De klíma sincs, és a kecskét meg kell fejni. Aztán megpróbáljuk elképzelni magunkat a különböző jövőbeli helyzetekben, és megpróbáljuk megtippelni, milyen lenne ott nekünk. Pálma ötvenévesen kecskét fej. Pálma ötvenévesen négy kiskamasz gyereket igazgat. Kanadában. Aztán csak kiválasztjuk a lehetséges jövőbeli énjeink közül azt, amelyik a legboldogabbnak tűnik, és arrafelé megyünk. Sima ügy.
Nem a hormonok, hanem a változás teszi
Van egy rossz hírünk: L. A. Paul, az Észak-Karolinai Egyetem filozófusa és az úgynevezett transzformatív élmények úttörő kutatója szerint mindezzel nem sokra megyünk. Az életünk nagy döntései ugyanis időnként olyan horderejűek, hogy teljesen megváltoztatják a személyiségünket – ezeket hívják transzformatív tapasztalatnak. A döntés előtti, még változatlan énünk épp ezért nem fogja tudni megtippelni, hogy a döntés utáni énünk milyen lesz, mik lesznek az erősségei, mit fog élvezni és mit nem.
A leggyakoribb ilyen transzformatív tapasztalat a gyermekvállalás: ha vannak barátaink, akiknek régen nem volt gyerekük, most meg van, akkor észrevehetjük rajtuk, milyen mértékben változtatta meg őket ez a tény. A szülővé válást, főként az anyaság esetében a hormonoknak szokás tulajdonítani, de a hormonok csak a baba első pár hónapjában veszik át az uralmat az agyunk felett, a valódi, hosszú távú személyiségváltozásért nem ők felelősek, hanem maga a változás. Mások leszünk, mint amilyenek voltunk – a jelenlegi énünk pedig nem alkalmas annak eldöntésére, hogy a jövőbeli énünk élvezni fogja-e a gyereknevelést vagy sem.
Paul szerint persze vannak bizonyos tulajdonságok, amik adott esetben előnyösek lehetnek – csakhogy még ezekben sem lehetünk biztosak. Mondjuk a gyerekvállalás esetén nem hátrány, ha valaki gyakorlatias, gondoskodó és türelmes ember. Csakhogy ha a „döntés előtti” énünk nem ilyen, attól még a „döntés utáni” énünk nyugodtan lehet ilyen – én legalábbis ismerem azt az elvarázsolt lányt, akire a szobanövényeimet sem mertem volna rábízni, és aki ikrei születését követően józan, praktikus, lelkiismeretes problémamegoldóvá változott. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenkinek egyértelműen jót tesz az anyaság, csupán azt, hogy a jóég tudja, mit tesz majd veled.
Transzformatív tapasztalat: amitől más ember leszel
A filozófus azokat a döntéseket és változásokat sorolja a transzformatív tapasztalatok közé, amelyek ismeretelméleti szinten és személyes szinten is megváltoztatnak minket, vagyis amikből nem csak újat tanulunk, újat tapasztalunk, hanem amelynek hatására személyiségünk is változik. Ilyenek lehetnek akár egyes kábítószerek, a Holdraszállás (mármint, ha mi magunk tettük ezt a kis lépést), a háborús élmények, ha megölünk valakit. A hétköznapibb példák közé tartoznak a súlyosabb balesetek, a szülővé válás, a nagyon más környezetbe való költözés. Ezek persze nem mind személyes döntések következményei, senki sem választja, hogy földrengés-túlélő akar lenni, de mind olyan élmények, amelyek az esetek többségében megváltoztatják a résztvevőt.
Ha döntésről van szó, azaz választhatunk, hogy megyünk-e a Holdra (Kanadába, szülőszobára) vagy sem, akkor viszont egy megoldhatatlan problémával szembesülünk a kutató szerint. A tapasztalat ugyanis meg fogja változtatni azt, akik vagyunk. Tehát hiába indulunk ki a jelenlegi személyiségünkből, ha a megváltozott, jövőbeli személyiségünk boldogsága a tét: mai Pálma nem tudhatja, hogy jövőbeli Pálma szeret-e korán kelni (mármint a kecskefarmon), illetve milyen dolgokat fog fontosnak tartani.
Változtatni vagy nem változtatni
Ennek megfelelően életünk nagy döntéseit képtelenség racionálisan meghozni. Mondjuk ezen annyira nem csodálkozunk, hiszen az idegtudományok mai állása szerint egyébként sem létezik színtisztán racionális döntés: bár szeretjük a logikát és az észérveket, döntéseinket többnyire érzelmi alapon hozzuk (akik agysérülés miatt nem élnek át érzelmeket, szinte képtelenné válnak a döntéshozatalra). A nagy és mindent megváltoztató döntések esetén mindez még meg van fejelve a lehetséges személyiségváltozással, amit igazán nem tudunk kiszámítani előre.
Jó, de akkor mi alapján döntsünk? A filozófus erre nem tud választ adni, és gyanítom, hogy más sem. Paul szerint a változást hozó döntések hatásait nem tudjuk előre látni, csak annyit tudhatunk, hogy Változás Lesz. És ez az, amit a döntés során kiindulópontként használhatunk: akarunk-e változást? Szeretnénk-e, hogy megváltozzon az életünk és mi magunk is?
