Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Gyerekkel már kell az autó! Vagy nem kell? Nekünk nincs, elmesélem, hogy lehet így élni.
Teljesen nyilvánvaló, hogy autó nélkül lehetetlen gyereket nevelni. Persze, lehet bringázgatni a városban, nagyon menő meg minden, de ha gyereked lesz, biztosan veszel autót. Én is vettem. Aztán eladtam, mert nem használtam soha.
Aztán megint terhes lettem. Na, majd ha megszületik a második, akkor kelleni fog az autó – mondták az ismerősök, a család, és mindenki. Már két gyerekünk van, és még mindig nincs autónk. Elmondom, mi a könnyű benne, és mi a nehéz.
De először is: miért????
Amikor bárhol szóba kerül, hogy nincs autónk (mármint nekem sincs, és a férjemnek sincs), az emberek megsajnálnak. Teljesen nyilvánvaló, hogy azért nincs autónk, mert mélyszegénységben élünk, és/vagy mert nem tudunk vezetni, ha egyik sem, akkor nyilván agyament őshippik vagyunk, akik otthon szültek a tábortűz mellett, és a kötelező védőoltásokat is elcsalták.
Mindketten 17 éves korunkban csináltunk jogsit, és korábban rengeteget vezettünk. Mostanában persze már kijöttünk a gyakorlatból, mivel ritkán vezetünk, de azért képesek vagyunk rá, ha a szükség úgy hozza. Eleinte valóban az volt az ok, hogy nem volt pénzünk autóra – vagyis, hát lett volna, csak éppen jobban vágytunk minden másra. Így aztán több használt autó árát vertük el dél-kelet-ázsiai és észak-amerikai utazgatásokra. Meg belföldi utazgatásokra is, csak az kevesebbe kerül.
Később kitaláltuk, hogy költözzünk nagyobb lakásba, és gyűjtsünk arra, így volt pár szűkös esztendő, amikor valamivel kevesebbet utazgattunk, de a végén vettünk egy szuper lakást. Szóval eleinte szimplán nem tűnt fontosnak vagy szükségesnek, szívesebben költöttük másra azt a pénzt. Később, a gyerekek születése után már környezetvédelmi szempontok is előkerültek, mostanában ezekkel szoktam leszerelni az értetlenkedőket, de az igazság az, hogy azért nincs autónk, mert nem érezzük szükségét.
Mi ebben a jó?
Az autómentes életnek van egy csomó előnye. Például nem kell az autót fenntartani, szervizelni, benzint venni, vizsgáztatni, stb., ami nem csak pénzbe kerül, de időbe is telik. Az autót etetni kell, szeretgetni, törődni vele. A lakásvásárláskor nem kellett garázst/kocsibeállót vásárolni vagy bérelni, és a lakógyűléseken végigaludhatom az „elromlott garázskapu” és „beázott a teremgarázs” tematikájú részeket.
És képzeljétek el, hogy sohasem kell parkolóhelyet keresgélni. Soha. Nem kell idegeskednem, hogy elém álltak, hogy nem halad a sor, nem kell a biztosítóval hadakoznom, ha belém jöttek vagy megkarcoltak. Nem fogom a kocsiban felejteni a gyereket (jó, mondjuk az én gyerekeimet nehéz lenne, mert visítanak, ha két lépésnyire távolodom tőlük).
Nem szennyezem a környezetet, azaz (legalábbis ezzel) nem járulok hozzá a klímaváltozáshoz, de a téli szmogriadóhoz sem teszem hozzá a saját részemet. Max buszozással. De egy buszra 35-70 ember fér fel (mondjuk láttam már többet is), szóval még mindig környezetbarátabb.
Nem kell autósülést vásárolni a gyereknek, és aztán lekötni valahogy a hosszú autóutak során a beleszíjazott kölyköt. Nem kell énekelnem az autóban, és tabletet se kell vennem a gyereknek, hogy elkussoljon végre ott hátul. Nem fenyeget az a veszély, hogy autóbalesetet szenvedek vagy okozok, kivéve, ha a zebrán elütnek.
Megtanultam kevés cuccal utazni – vagyis nem tanultam meg, mindig is így utaztam. Ebben a koleszos lét és a hátizsákos utazgatás is segített, a gyerekeknek persze beláthatatlan mennyiségű holmijuk van, de képesek felfogni, hogy a több tonna játék közül csak 3 db homokozójátékot és 3 db kisméretű könyvet viszünk el a nyaralásra. Szeretem azt hinni, hogy a tárgyaknak így kisebb hatalma van felettünk.
És azt mondtam már, hogy egy csomó pénzem marad?
És mi a rossz?
Persze, vannak hátrányai is a dolognak. Egyes számú hátrány, hogy kevés kivétellel mindenki hülyének néz, és viszonylag sokszor követelnek magyarázatot furcsa szokásomra.
Kettes számú hátrány, hogy időnként figyelembe kell venni az autó hiányát és ez néha korlátoz. Az utóbbi évtizedekben az alábbi esetekben éreztem úgy, hogy lehet, hogy mégis összegyűjtök egy hibridre.
Belföldi nyaralások
Szeretünk a gyerekekkel belföldön nyaralni, de olyan legyen a hely, ahol van erdő, és vízpart vagy medence. Csakhogy minél természetközelibb egy-egy nyaralóhely, annál nehezebb oda eljutni a közösségi közlekedéssel. Így aszerint választunk nyaralóhelyet, hogy megy-e oda vonat: a gyerekeink nagyon ügyesen vonatoznak, életkortól függően járkálnak, pogácsát majszolnak, olvasnak, mesét olvastatnak vagy alszanak a vonatokon. Így szuperul elnyaralgatunk a Dunakanyar-Sopron-Balaton-Szilvásvárad tengelyen, de vannak helyszínek, amik biztosan csodásak, de egyelőre számunkra kiesnek.
Így persze nem vihetjük magunkkal a fél házat, szóval az sem árt, ha a szállásunk elérhető közelségében van legalább egy élelmiszerbolt. A strandon csak pléd van nálunk, nincs sátor, hűtőláda és ülőgarnitúra, így kényelmetlenül fetrengünk a porban, és ott helyben kell megvennünk a hideg sört.
A gyerek csak egy felfújható labdát hoz, így kénytelen az autós barátaink felfújható flamingójával játszani, ha épp flamingóra vágyik. Félig viccelek, tényleg kényelmetlenebb a strandolás pici gyerekekkel, minimálcuccal.
Fejlesztés, úszótanfolyam, óvoda
A gyerek ügyetlen, fejlesztésre kell vinni, a fejlesztés egy másik kerületben van. Szuper, de van még egy, nála kisebb gyerek is, egy csecsemővel és egy óvodással pedig nem feltétlenül szeretnék kétszer hatvan percet békávézni, két átszállással, télen. Így maradnak a kerületen belüli módszerek – én dinamikus szenzoros integrációs terápiát szerettem volna, de a közelünkben csak egy Gekkó van, meg egy másik fajta torna, meg úszás. Így ezek közül választottunk, szerencsére a gyerek imádta és fejlődött is, szóval úgy tűnik, eddig nem érte hátrány.
Még nem tudom, fogunk-e járni úszásra télen: gyalog negyed óra az uszoda (gyerektempóban), de hajmosás után, fázva... ez még a jövő zenéje. Legeslegrosszabb esetben csak tavasztól őszig úszik a gyerek.
Óvodát pedig úgy választottam, hogy gyalog elérhető legyen, így három ovi közül kellett válogatnom, ezek közül ment a legszimpatikusabba. A negyedik, ami nagyon tetszett, de ami a városból kifelé történő utazással érhető el, és kocsival negyed óra lenne, de bkv-val több – sajnos kiesett. Ez egy nemzetiségi óvoda volt, idegen nyelv tanítással. Rosszat tettem a gyerekkel, hogy a saját kényelmem érdekében nem tanulhat nyelvet oviban? Komolyan nem tudom.
Ugyanakkor azt kifejezetten jó dolognak tartom, hogy a gyermekemnek szemlátomást fejlődik a térérzékelése, magyarul tudja, mi merre van. Ha csak betenném a kocsiba a teremgarázsban, az oviban vagy a fagyizóban meg kivenném, fogalma sem lenne róla, hol vagyunk, és merre mentünk.
Nagybevásárlás
A nagybevásárlás online történik, ami szuper, de azért vannak hátrányai. Például nem látom, amit megveszek, így néha éretlen a banán vagy túlérett, és nem tudom, hány joghurtot tegyek a kosárba, mert nem látom a dobozon a lejárati dátumot. Az online hiperben nem lehet kapni azt a fajta öblítőt, amit én szeretek, és néha helyettesítőtermékeket hoznak, ami szintén kényelmetlenség. De azért ki lehet bírni.
Gyümölcsöt meg zöldséget a piacon veszünk, mert közel a piac, és pár kg gyümölcsöt simán elbírok. Vagy elbírja a babakocsi alja. Ami pedig a svéd bútorokat illeti: van házhozszállítás.
És az erdőszél is hiányzik
Persze, mindehhez olyan helyen kell lakni, ahol közel a bolt, a drogéria, a gyerekorvos, a gyógyszertár és a villamos/buszmegálló. Mi ilyen helyen lakunk. Nagyon szeretjük. Ami nincs a közelünkben: erdő és kis patak. Ezért néha felmerül bennem, milyen jó lenne egy csendes, kertes ház a város szélén túl. De ahhoz már kellene az autó, nem beszélve arról, hogy rengeteg időt töltenénk ingázással. Persze, lehet, hogy megérné, ki tudja. Ha vettem egy házat Solymáron meg egy elektromos autót, szólok.
