Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A simogatható állat jót tesz az egészségnek, társaságot ad, megtanít ráhangolódni egy másik lényre. Ám téves elvárásokat is szoktunk hozzá kötni. Jó tudni, mit várhatunk az állatka érkezésétől!
Ösztönösen érzi a szülő, hogy jó az, ha kap valami puha dolgot a baba az ágyába, amit ölelgethet, rágcsálhat, ami biztonságot ad neki. A pszichológia átmeneti tárgynak nevezi, ami az anya távollétében biztonságot ad a kicsinek. Például „átmeneti tárgy” a kórházba, oviba bevitt otthoni plüssmaci.
Később sokakban felmerül, ha ennyi jó érzést ad egy játék kisállatka, nem lenne-e érdemes egy élővel is próbálkozni. Persze, nem azzal a céllal, hogy az anyát helyettesítse, hanem hogy melegséget, szeretetet adjanak egymásnak a poronttyal. Esetleg, hogy tanuljon egy kis felelősséget az a gyerek, vagy, hogy legyen egy kis „barátja”.
Nézzük, mi reális és mi nem ezekből a vágyakból!
Nem szerepel a leggyakoribb okok között, mégis érdemes elsőként említeni: tény, hogy a simogatható kisállat jót tesz a testi-lelki egészségnek. Érintésre szüksége van az embernek, aki bővelkedik benne, az nemcsak jobban érzi magát, de több betegség kapcsán is kimutatták a védő szerepét. Jót tesz a vérnyomásnak, csökkenti a kardiovaszkuláris betegségek kockázatát, és kisebb valószínűséggel alakul ki asztma és allergia, ahol kisgyerekkorban állatot tartottak.
A kedvező hatások részben bizonyára annak köszönhetőek, hogy a simogatható állattal tartott kapcsolat és testi érintés oldja a stresszt a gyerekekben és a felnőttekben egyaránt, ami segíti az immunrendszert a hatékony működésben. Az egyik jó ok lehet az állattartásra, ha élvezni akarjuk ezeket a kedvező hatásokat.
Mit tanul a gyerek az állattól?
A legtöbbször okként szerepel a szülőknél az állat beszerzése mögött, hogy majd a gyerek gondoskodik róla, és így ragad rá egy kis felelősség. Na jó, legalább részben gondoskodik róla. Na jó, legalább látja, hogy a szülő hogyan gondoskodik róla... Tinédzsernél már akár működhet ez, de ha kisgyerekünk van, készüljünk fel rá lelkiekben, hogy akármennyire imádja a kiscicáját, akkor fog vele foglalkozni, ha kedve van. Akkor érdemes rábólintani, ha így is rendben van nekünk, mert hiába mondjuk az elején, hogy „a te cicád, csak akkor maradhat, ha gondoskodsz róla”, úgyse lesz szívünk elajándékozni, és nem is tennénk jót vele.
De azért fog tőle tanulni a csemete, de inkább azt, hogy milyen egy lény, aki más, mint ő, hogyan kell hozzányúlni, hogy ne ijedjen meg, hogyan kell ráhangolódni egymásra. És ez értékes tudás! Ha valaki látott már igazi vadóc harcos kisfiút (vagy kislányt – ne legyünk kirekesztők), amint elérzékenyülve, teljes figyelemmel óvatosan simogatja a kiskutya, kiscica fejét, akkor tudja, hogy bizony sokat lehet tanulni az állattal való kapcsolatból.
Jöhet egy kis önbizalom!
Sok előnye van a gyereklétnek, de kicsinek lenni mégis nehéz. A másik mindig többet tud, nem látom, amit ő, csak, ha felemel, akkor győzök birkózásban, ha engedi. Nem feltétlenül tudatosul a frusztráció, de van, aki felnőtt korában jött rá, megmaradt benne a „legkisebb testvér vagyok” érzés, és sok helyzetben ő lepődik meg legjobban, ha rátermettnek bizonyul a többiekhez képest – mintha még mindig csak akkor nyerhetne, ha hagyják.
A kisállat ad egy jól eső érzést, különösen a legkisebb gyereknek, hogy ő is rászólhat, hogy „ejnye, Bodri, nem harapjuk szét a cipőt!”, van valaki, akivel kapcsolatban anya és ő biccenthet egymásnak, hogy „hát igen, a kis butus még nem érti”, nem pedig mindig ő az, akit irányítgatnak. Egyszóval, kipróbálhatja, hogy ő a nagy és erős, méghozzá egészséges módon, nem valaki más lenyomásával, hanem egy gyengéd kapcsolatban. Ehhez a szülő is kell: ha mindig korholjuk a gyereket, hogy ne hangoskodjon, mert megijeszti az állatot, már megint kilötybölte a vizét stb., akkor nem tudja megélni a kompetencia-érzést.
Barát-e a háziállat?
A háziállat valamiféle barát, de nem pótolja az igazi barátot. Ahogy a plüssmaci és az elképzelt barát is ad valamiféle komfortérzést, beláthatjuk, hogy nem ugyanaz, mintha valós kortárs kapcsolatai lennének a gyereknek. A kisállat jó arra, hogy az ember kapcsolódjon egy élőlényhez, aki más, mint ő, és kellemes érzéseket is ad. Jól esik, mikor a csemete szomorkás, mert úgy érzi, túl szigorúak voltak vele, és van kihez odamenni, simogatni, aki lelkes farkcsóválással, dorombolással viszonozza ezt. Bizonyos mértékig társaságot is jelent, lehet vele játszani is. De ha valaki magányos, nem találja helyét az óvodában, iskolában, vagy esetleg otthon, akkor erre nem gyógyír egy állat. Segíthet azon keresztül, hogy oldja a rossz érzéseit, sőt, adhat kapcsolódási alkalmat is a gyerekekhez, de nem elég a megoldáshoz, ha valaki elszigetelődött.
Ezek a gondolatok olyan állatokra vonatkoznak, akikkel kölcsönös a kommunikáció, adnak valamiféle érzelmi reakciót az emberre, és testi kontaktusba lehet velük lépni, leginkább a dédelgethető állatokra. A halak is szépek, és a gekkó is érdekes, de ezek másfajta örömöt jelentenek, mint amikről most beszéltünk.
Végül: nincs egyetlen ideális időpontja az állat beszerzésének. Lehet, hogy korábban jött, mint a gyerek, és lehet, hogy idő közben érkezik. Közös, jó élmény, ha együtt várjuk, ha közösen készülünk a fogadására.
Cziglán Karolina
pszichológus
