Ne dohányozz terhesen, mert agresszív lesz a gyerek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy friss kutatás szerint a várandósság alatti dohányzás növeli annak esélyét, hogy gyerekünkből bűnöző hajlamú felnőtt váljék.

Tudjuk, hogy terhesség alatt nem jó ötlet a dohányzás, hiszen koraszülést, alacsonyabb születési súlyt okozhat és egyes fejlődési rendellenességek kockázatát is növeli. Egy friss kutatás szerint ráadásul a káros hatások nem csak a csecsemőkorra korlátozódnak: felnőve antiszociális és viselkedészavaros is lesz tőle a gyerek, ami nem csak neki, de a szüleinek is rengeteg nehézséget okozhat.

A kutatók szerint az antiszociális viselkedés gyakoribb azoknál a gyerekeknél, akiknek az anyukája a várandósság alatt dohányzott. A kutatók majdnem négyezer anya adatait vizsgálták, akik az 1960-as években voltak várandósak. A gyermekeik ma már felnőttek – esetükben az antiszociális viselkedést vizsgálták a kutatók: részben bűnügyi jegyzőkönyvek révén, részben az érintett, ma már felnőtt (a vizsgálat idejében átlag negyvenéves) gyerekek személyes vizsgálata során.

Több cigaretta=agresszívabb gyerek

A résztvevők 59 százaléka volt kitéve anyai dohányzásnak magzatkorában – ma már szerencsére nem dohányzik ennyi anya, de a hatvanas években még kevesebbet tudtak a dohányzás káros hatásairól és a tiltás is kevesebb volt. Ezeknek a nőknek még valószínűleg nem mondta el az orvosuk azt, ami ma már evidencia, és lehet, hogy fogalmuk sem volt róla, hogy a dohányzással árthatnak a babának. A résztvevők egyharmadának édesanyja több mint napi egy doboz cigarettát szívott naponta.

A kutatók az eredmények kiszámításánál figyelembe vettek olyan befolyásoló tényezőket, amik szintén növelik az antiszociális személyiségzavar esélyét, de a dohányzás szerepe még így is jelentős volt.

Napi egy doboz anyai cigaretta 30 százalékkal növelte az esélyét annak, hogy a baba felnőve antiszociális legyen. Azok a személyek, akiknek anyukája dohányzott terhesség alatt, kamaszkorban 25 százalékkal nagyobb eséllyel követtek el agresszív cselekedeteket. A szakemberek szerint az eddigi, dohányzásellenes érvek mellé itt egy újabb nyomós érv, hiszen ki szeretné, hogy a gyereke fiatalkorú bűnöző legyen?

Antiszociális=bűnöző?

Az antiszociális személyiségzavar természetesen nem jelent feltétlenül bűnözési hajlamot, ugyanakkor a két dolog között van némi átfedés. Börtönökben gyakoribb az antiszociális személyiségzavar, hiszen ennek a személyiségtípusnak egyes jellemzői, például az empátia és az etikai érzék hiánya kifejezetten „előnyösek” a bűnözéshez. Az antiszociális személyiség nem tartja tiszteletben mások jogait és a mások által lefektetett szabályokat – lehet, hogy ezt törvényi keretek között teszi, de könnyen előfordulhat törvénysértés is.

Az antiszociális személyiségzavar jellegzetességei között szerepel a társas normáknak való megfelelési képtelenség, mások átverése, hazudozás, ingerlékenység, saját és mások biztonságának figyelmen kívül hagyása, felelőtlenség, valamint a bűntudat és a megbánás hiánya.

Az antiszociális személyiségzavar részben genetikai hajlamnak köszönhető, de egyes környezeti hatások, például a bántalmazó és/vagy kaotikus családi háttér szintén hajlamosító tényezők lehetnek. A hajlamosító környezeti tényezők közé, úgy tűnik, most az anya terhesség alatti dohányzása is csatlakozik.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Puskás Pálma
Puskás Pálma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.