Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Te is smink nélkül mész a műsorra? Vagy nem is érted a sírókat? Anyák napja gyerekkel, és sok-sok vallomás, mi mindenen szoktunk szülőként meghatódni.
Melyik szülőnek ne repesne a szíve, amikor a gyerek virágcsokorral, vagy valami apró, saját készítésű ajándékkal a kezében csilingelő hangon énekel és verset szaval arról, hogy mennyire szereti az anyukáját! Tipikusan az a helyzet, amikor szem nem marad szárazon. Igaz, az élvezetbe gyakran belezavar az a másik száz ember, aki szintén végighallgatja az őszinte vallomást az iskolai ünnepségeken.
Hamarosan itt az anyák napja, amire megfigyelésem szerint már lázasan készülődnek a gyerekek, pedagógusok. Ezt onnan tudom, hogy az elsős gyerekemnek a házi feladatok között fel volt tüntetve, hogy gyakoroljuk otthon az anyák napi műsorra kiosztott verset. Amin persze hangosan felvihogtam, elképzeltem, ahogy magam elé állítom a kisfiam, és szigorúan kikérdezem őt a költeményből, közben nézem papíron az eredetit, és időnként kijavítom, ha nem szöveghűen szaval.
Persze csak vicceltem. Az viszont komoly, hogy ezt a verset, és az egész műsort száz másik, kvázi idegen előtt fogják előadni a gyerekek, ilyen körülmények között kell majd neki őszintén elismernie az érdemeimet, nekem meg meghatódnom.
Oké, nekem menni fog, de azért időnként kimondottan hiányolni szoktam ezekből az intézményes ünnepségekből az intimitást, amiről az anyák napjának mégiscsak szólnia kellene.
Elmondom, hogy szokott menni az iskolai-óvodai anyák napi műsor. A gyerekek énekszóval bevonulnak a terembe, ahol már hosszú, tömött sorokban ülnek az anyák és nagymamák, és meresztgetik a nyakukat, hogy lássanak a sok videózó szülőtől, aki így adja át magát az érzésnek: a telefon kijelzőjén át. Én nagyjából már a bevonuláskor elkezdek bőgni, bár az évek során megkeményedtem, és mostanában már kibírom addig, amíg a saját gyerekem következik. (Primilla vagyok, és széplélek, ez van.)
Hülye dolgok, amiken bőgni szoktunk, amióta gyerekünk van - Andi
- Bármilyen iskolai (régebben ovis) műsor vagy esemény, akkor is, ha nem szerepel benne a gyerekem, tehát például másik osztály ballagása. Ha szerepel, tripla.
- Koraszülött vagy gyerekmentő az utcán, ha szirénázik. Vagy: erre való gondolás. (nincs személyes élmény mögötte)
- Himnusz, szózat nagyjából bármilyen kontextusban, tehát focimeccsen is. Tavaszi szél vizet áraszt, szépen énekelve. Karácsonyi dalok, gyerekektől, élőben. Örömóda.
- Mindig, amikor szavazni megyek, aláírásgyűjtő-ív aláírása népszavazási kezdeményezésen, tömegtüntetés közös megmozdulásai
- Bármilyen rajzfilm, amiben meghal a jó
A gyerekek sorba állnak, és szépen, kötelességtudóan felmondják a nekik kiosztott versrészt, többnyire a semmibe meredve, vagy a tanítónőre szegezett tekintettel. Stimmel? Akkor jó. Az anyukák, nagymamák pedig próbálják felvenni a gyerekkel a szemkontaktust, általában sikertelenül. Amikor vége az előadásnak, a gyerekek odamennek a szülőkhöz, nagyszülőkhöz, és végre megkönnyebbülten az ölükbe bújnak, huh, vége, mehetünk haza.
Primilla is bőg
- Ha sírni látok egy gyereket, mert jajistenem, milyen védtelen
- Ha segítek egy gyereknek, mert jajistenem, milyen pici és védtelen, hogy kell rájuk vigyázni!
- Ha gyerekek énekelnek, vagy bármilyen műsort adnak, mert jajistenem, milyen picik, és mégis milyen ügyesek
- Természetesen bármilyen más koncerten is bőgök, mert jaj, a lelkem
- Ha bármilyen filmben bántanak valakit, és senki sincs, aki megvigasztalja
- Bárki halálhíre miatt. Akkor is, ha nem ismertem, mert akkor meg az özvegyével, családjával érzek együtt
- Ha egy gyereknek nincs anyukája. Akkor is, ha nagyszemű rajzfilmhősről van szó, aki mondjuk pók
- Természetesen minden emelkedett és hazafias eseménynél (helló Andi!), Himnusz, népszavazás, nemzeti ünnep. Ja, és családi ünnepek is.
- De a legrosszabb az, hogy éneklés közben is néha elbőgöm magam, ami azért különösen gáz, mert az egyik hobbim a kóruséneklés. Kemény percek ezek az életemben.
- És természetesen bőven elég, ha rágondolok ezekre, szóval most is kicsit
Szerencsére a legtöbbször sikerül elütni tréfával, úgyhogy annyira azért mégsem vagyok égő talán. Ezeket hívjuk egyezményesen dédike könnyeknek, ti: "jajistenem, aranyoskáim, ezt is megérhettem", és akkor nevetünk.
Privát anyák napja az oviban
Egy barátnőm óvodájában viszont már megreformálták az anyák napi köszöntést, ők a szocialista seregszemlék hangulata helyett inkább az intimitásra helyezik a hangsúlyt. A kijelölt napon az anyák, nagymamák bármikor bemehetnek az óvodába (alvás- és evésidő kivételével), és a csoportszoba direkt erre kialakított, feldíszített sarkában négyszemközt mondja el a gyerek a verset az anyukájának. Ha akar, az ölébe bújik, ha akar, énekel, vagy a fülébe súgja. Ha nem, nem. Lényeg, hogy együtt vannak, kettesben, és még egy sütit is elmajszolnak közösen.
Kollégáink is meghatódnak, Ági ezektől
- Amikor a kamaszlányom a Zeneakadémián a gyerekkórussal énekel, legutóbb pl Cohen Hallelujajat énekelték, nézem a bal szélen őt, szoprán, az szól a legszebben, és csorog a könnyem, annyira szeretem és annyira büszke vagyok rá.
- Amikor ugyanez a kamaszlány zokog,mint 3 évesen, taknya-nyála egybefolyik, mert megbántotta valaki, ilyenkor a szívem hasad meg.
- Amikor a legkisebb, 3 évesen égési balesettel az intenzívre került, és a kórházban megkérdezték, hogy mit reggelizett, én meg mondtam, hogy szalonnát, és láttam átsuhanni az arcukon a mosolyt. Az a baleset, ahányszor elmesélem, mindig bőgök.
- Amikor a nevelt kamaszfiam, egy komoly beszélgetés után megfogja az apja és az én kezem, majd azt mondja, olyan jó, hogy vagytok nekem.
Juci pedig ezektől
- nem sírok, de azért mélyen megvisel, amikor valaki fut egy bkv-jármű után, és végül nem éri el :-(
- madárraj utolsó, leszakadó tagját is tudom sajnálni
- híradón, híreken rendszeresen sírok
Persze így sem mindig sikerül kialakítani a meghitt hangulatot, mert mégiscsak egy mesterségesen megkreált környezetben vannak. Van, akinek a gyereke ugyanúgy csak elhadarta a verset, kész, mehetünk. Ugyanakkor a legtöbb barátnőm ezt a megoldást jónak tartotta.
Angliában nincs is ünnepély!!!!
Megkérdeztem egy Angliában élő barátnőmet is, hogy náluk mi a helyzet az iskolában, anyák napján. Nos, semmi. Ott inkább a felnőttek számára van jelentősége az ünnepnek: az gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy egy felnőtt ne köszöntse meg az anyukáját, nagymamáját, és az anyákat is a férjük (párjuk) viszi ebédelni ebből az alkalomból. Érdekesség: a júniusi apák napja ugyanekkora jelentőséget kap, és szintén elképzelhetetlen, hogy elsiklik felette a család, és nem köszöntik meg az apákat.
További vallomások a szerkesztőségből
- Barbi: Amin magam is meglepődtem, a tavalyi bölcsis ballagását konkrétan végigbőgtem - és most is könnybe lábad a szemem, ahogy ezt írom - és már előre félek az első ovis anyák napjától. (És igen, bár azért korábban is meg tudott érinteni ez-az, de ennyire sírós azért nem voltam.) És van két hétköznapi dolog amitől teljesen el tudok érzékenyülni: a gyerek cumijának illata, illetve amikor szalad a lakásban, és hallom a trappolását. És amikor odaírom a saját nevemet az "anyja neve" rubrikába
- Botond: Minden éjjel szoktam adni puszit a gyerekeimnek. Hát az elég jó dolog.
- Dia: Hát, amióta megszületett a fiam, minden olyan film/könyv/cikk/történet, amiben a gyerek szenved nagyon kikészít. Szóval, ha a gyereknek meghal valamelyik szülője a könyvekben/filmekben azon tuti sírok, a gyerekbántalmazós sztorikon, a válási rémtörténeteken pedig rettenetesen felhúzom magam. Meg megesnek olyan számomra is meglepő dolgok, mint az, hogy elbőgtem magam, amikor a hupikék törpikék moziváltozatában meghalt Törpilla. Még a fiam is furán nézett rám.
- Gyula: nincs gyerekem, de az Oroszlánkirályon mindig sírok! Sőt, már akkor is, ha meghallom a zenéjét!
- Reni: amióta gyerekem van reggel a suliban akinek fogkrémes a szája széle - lenyálazom!!!! Na jó, nedves törlővel letörlöm, vagy beviszem a mosdóba és megmosdatom. A gyerek csak heti kétszer engedi meg h. bemenjek a suliba:) És még azon is bőgők amikor egy másik anya mesél valami (megható) történetet a saját gyerekéről.
- Zsófi: 2015. októberében hoztuk haza, 2,5 évesen a lányunkat, így először 2016-ban voltam anyuka, anyák napján, egy 3 éves kislánnyal...aki virágot hozott az apjával. Akkor majdnem bőgtem, de aztán este bementünk még megnézni az alvó gyereket, Férj pedig mondta, hogy gyere Anyuka, menjünk aludni, és valahogy akkor esett le, hogy most már én is Igazi Anyuka vagyok, akinek anyák napja van ...na akkor bőgtem. :) Most nemrég beteg volt, magas lázzal, és este, amikor elbúcsúztunk, elmesélte, hogy mi mindet fog álmodni (kisrókát, tevét és pónit), aztán közölte, hogy: "szeretlek AnyaMama". Szerintem amúgy nem egészen volt magánál, és ettől valahogy még meghatóbb lett.
Ti hogy vagytok az iskolai-óvodai anyák napi ünnepséggel? Alig várjátok? Vagy legszívesebben beteget jelentenétek a gyerekkel együtt? Bőgtök? Min? Osszátok meg velünk a Facebookon!
