10 zseniális régi rajzfilmsorozat a mai gyerekeknek

Zanza!

Kár, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi? Dehogynem, minden fent van neten!

A családban van több televízió is, előfizetésekkel, amiket időnként be szoktunk kapcsolni, főleg, ha valami nagy sportesemény megy, de egyébként nem vagyok a műfaj híve. Ez nem változott meg akkor sem, amikor gyerekem született. Időnként belenézek abba, mit is kínál számunkra az aktuális gyerekcsatorna-kínálat, de egyrészt a nyolcvan százaléka reklám, aminek a megtekintése a kisfiamat nyáladzó zombivá változtatja, aki életkorától függően nyüszíteni, üvölteni, vagy sipákolni kezd olyan értelmetlen, és persze rettenetesen túlárazott játékok után, amikre saját jószántából rá sem nézne. Másrészt őszintén bevallom, hogy az újgenerációs tévés rajzfilmek többsége vagy gagyi/giccses, vagy iszonyúan és fölöslegesen agresszív, vagy pedig simán értelmezhetetlen. Ez alól van persze akad pár ritka kivétel (pl. Az állati detektívek, stb.)

Gyerekkorunk rajzfilmjeit azonban semmi nem tudja felülmúlni, ezek pedig megtalálhatók és nézhetők a neten is, ráadásul akkor, ott és olyan mennyiségben, ahogy éppen jólesik (ami jókora előny a kölköknek velünk szemben, akiknek a műsorújsághoz kellett igazodniuk.)

Most adunk pár tippet azoknak a szülőknek, akik szeretnének régi meséket nézni a gyerekekkel: olyat amit ő is élvez, és újranézéskor számunkra is szórakoztató. Mivel a rajzfilmeket teszteltük, ezért írtunk mellé egy ajánlott, de persze nem kötelező életkort is.

Gumimacik (4-5)

A Gumimacik az egyik kedvenc gyerekkori mesém volt, bármit megcsináltam érte, hogy leülhessek elé, amivel így visszanézve, a szüleim talán kicsit vissza is éltek. Na mindegy. Gyerekkori traumáimon túl ez a francia mesefilm meglepően vicces és szórakoztató még mai szemmel nézve is, és a youtubeon majd száz rész megtalálható magyar szinkronnal, például ebben a remek lejátszási listában (ami sajnos nem a megfelelő sorrendben van, de ez a legkevesebb.) Gumibogyószörp FTW!!!!!

A bolygó kapitánya (4-7)

Az erő bennetek van! - Nem tudom, létezik-e ennél didaktikusabb rajzfilmsorozat: a gyerekek, akik a föld, a víz, a tűz, a szél, és a szív (sic.) erejét kapják gyűrűkbe zárva Gaiától a föld istennőjétől, és közösen tudják előhívni a Bolygó Kapitányát, aki effektíve a környezetszennyezés ellen harcoló szuperhős. Bámulatos túlzásokkal, és többek között olajszennyezéses gonosztevőkkel! Érdekesség, hogy az egyik főszereplő  a Szovjetunióból származik. Másik érdekesség, hogy a rajzfilm olyan plasztikus, hogy az én gyerekem például heteken keresztül hangos drogellenes (!) szónoklatokat tartott a hatására, ami egyfelől nem baj, másrészt viszont nagyon szórakoztató volt teljes komolysággal előadva egy ötéves szájából, ahogy azt például az egyes villamoson akkor épp velünk utazó közönség is tanúsíthatja. Itt egy lejátszási lista a youtube-ról.

Barbapapa (2-3)

A Barbapapában az a jó, hogy akár az eredeti francia szinkronnal is nézhető, a dialógusoknak ugyanis alig van szerepe a nagy, gyurmaszerű külsővel és arany szívvel rendelkező lények meglehetősen kiegyensúlyozott családi életében. Tapasztalataim szerint egészen zsenge kortól élvezhetőek az epizódok, mert érdekes, színes, kedves, csak egy idő után, mondjuk a 100. újranézés után az embernek enyhe vakarózása támad a zenétől. De hát melyik rajzfilmsorozattal nincs ez így. Ebben a lejátszási listában mindenféle nyelvű epizódok vannak.

Krtek- Kisvakond (2-3)

A Kisvakondot én is imádtam gyerekként, felnőttként pedig úgy látom, egyike a legjobb minőségű rajzfilmsorozatoknak. Annyira klasszikus, hogy már-már népmesei tisztaságú, a hosszabb darabjait pedig, mint a Kisvakond és a város, vagy a Kisvakond és az autó, bármikor újranézném. Amikor a fiam kicsi volt, még voltak jó kis youtube lejátszási listák, amiket azóta teleraktak play-dohs és egyéb reklámvideókkal, ügyes, bár elég gusztustalan húzás. Ezen az oldalon azonban megtaláljuk a kisvakondok epizódjait.

Pokémon (6-10)

Őszintén bevallom, szüleim után én is az enyhe érzelmi manipuláció, mint tökéletes gyereknevelési eszköz híve vagyok, ezért amikor letöltöttem a Pokémon Go-t, először a rajzfilmsorozatot kezdtük el, csak utána mutattam meg a fiamnak. Az első évad szinkronosan megtalálható az indavideón , bár a végén hiányzik pár rész (tekintve, hogy ez a nyolcvanikszedik, ha eljut idáig, amihez minden elismerésünk, próbálja meg ezt az oldalt , ami viszont tele van bosszantó és néha iszonyú gusztustalan felugró reklámokkal, óvatosan). Nem csak a gyerek kattant rá, én is nagy örömmel nézem vissza a Pokémon-részeket, amik a tökéletes kilencvenes évekbeli trash legszebb időszakát idézik vissza, a telefonos játékkal kiegészítve pedig verhetetlen párost alkotnak.

Doktor Bubó (4-99)

A remek magyar rajzfilmsorozatok közül a Doktor Bubó azért emelkedik ki, mert képes arra, amire csak nagyon kevés rajzfilm, vagy családi film: humora gyermekeknek és felnőtteknek is szól. Néha nem is értem, hogyan képesek a gyerekek ilyen jól szórakozni rajta, mikor az igazi zsenialitását, fanyar, cinikus, gonosz, intelligens humorát még nem is értik. Romhányi szövegei elsőrangúak, a szinkron pedig fenomenális. És örök kedvenc antihősünk, a bölcs doktor, aki mindenhez ért… mindenhez is, kivéve persze ahhoz, amit csinál. A legmagyarabb mese evör. Itt egy remek lejátszási lista hozzá.

Hupikék Törpikék (3-5)

A franciák jól ráéreztek a karakteres főgonoszok és bohókás erdei lények soha véget nem érő küzdelmében rejlő történetmesélési és ezáltal üzleti lehetőségre: valljuk be, a Hupikék Törpikék és a Gumimacik alapkonfliktusa és epizódjai nem sokban térnek el egymástól. Bár én már annyira nem élvezem a sipákoló hupikékeket, akik között eredetileg csak a Hókuszpók által megtévesztésből készített Törpilla az egyetlen nőnemű (ezek szerint a törpök nem ivarosan szaporodnak- ez mindig is elgondolkodtatott), azért azt belátom, hogy egy minőségi, korrekt kis mese, remek szinkronnal. A youtubeon jó pár epizód található, itt van egy playlist hozzá. Arra vigyázzunk, hogy vannak viccesen átszinkronizált paródiák is, nem mindegy, melyiket tesszük be a gyereknek. Az indavideon megtalálhatók a másfél órás, összefűzött részek is, mint pl.ez itt.

A kockásfülű nyúl (3-6)

Nekem az a személyes tapasztalatom a legifjabb generációval, hogy bizonyos mesék, amik “megütik” a mai mércét, megfogják őket, míg mások túl nehezek, bonyolultak vagy régimódiak számukra, ezért nem élvezik igazán. Furcsa módon a Futrinka utca, vagy a Mazsola és Tádé az utóbbi kategóriába esett, ahogy a Ho-ho horgász, és a Pom-pom is (ami viszont hangoskönyvként nagyon is működik ma is!!), amiket én nagyon szerettem gyerekként. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden gyerek ilyen lenne. De az olyan klasszikus és egyszerű formavilágú rajzfilmek, mint amilyen például A kockásfülű nyúl, sosem mennek ki a divatból. Egy bizonyos életkoron túl azonban unják, az egyszerű, egy sémára épülő kisfilmek meglehetősen didaktikusak (nyuszi segít a gyengébb gyereknek, a nagyobb gyerek, aki bántotta, pórul jár, majd kibékülnek). A retromesek.hu oldalon ebből a meséből is van egy csokorra való , ahogy az indavideón is.

Scooby-doo (7-12)

Ahh, Scooby! Az eltelt évtizedek alatt nem lett kevésbé kiszámítható, de szerencsére ugyanolyan vicces. Valahogy a családi alapfolklór része lett, amin semmiféle élőszereplős, vagy animált förtelem nem tud változtatni, és a legifjabb is ugyanolyan örömmel ül elé, mint én. Azt hiszem, ez a szinkronnak is köszönhető. A meselandián rengeteg hosszabb rész fent van, és az indavideón is megtalálható jó pár epizód. Bár a nagyon jellegzetes történetek miatt ezt a mesét hajlamosak pár rész után megunni (legalább sose fogyunk ki belőle).

Kacsamesék (4-8)

Generációs traumánk Antall József halála. Nem véletlenül: mert a Kacsameséket imádtuk, imádjuk, a következő generáció is imádni fogja, nincs ennél jobb múltidéző retro rajzflm! Az indavideo.hu-ra ebből is feltöltöttek pár epizódot , és már indulhat is a

Itt az élet hurrikán, Mert ez Hapburg.

Laserjet és aeroplán, Ez mind Hapburg.

Dagobert bácsi kacsameséi….duck tales, u-uuuu!

Blogmustra