Ezek a játékok minden gyereknek bejönnek

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Összegyűjtöttük, melyek voltak azok a játékok, amik minden fillért megértek, mert évekig szerette és használta őket a gyerek.

Előző cikkeinkben közszolgálatilag megóvtuk önöket a rossz választásoktól, levezettük, hogy mik voltak azok a játékvásárlásaink, amelyek tökéletes pénzkidobásnak bizonyultak, illetve már a reklámból lehetett tudni, hogy az lenne, ha bedőlnénk. Az önök kommentjei is sokat hozzátettek a dologhoz, sokan tudták folytatni a sort, másrészről viszont elismerjük, hogy ez nem egy konstruktív hozzáállás.

Úgyhogy kiköszörüljük a csorbát, a már említett barátnőimnek, mintegy hiánypótló céllal, ezúttal azt a kérdést tettem fel, hogy melyek azok a játékok, amelyek igazi teli találatnak bizonyultak, mert a gyerek sokat játszik vele, szereti, és nagy becsben tartja. Mondhatjuk úgy is, hogy minden ráköltött fillért megért.

Ha hiszik, ha nem, ez a felsorolás is jó hosszú lett, vagyis nem minden játék hülyeség, vagy ablakon kidobott pénz. Volt persze, aki a tesót, a legjobb havert, vagy a kerti kutat, meg a gyerek légpuskát említette, mert ezekkel bármikor, bármeddig elvannak a kölykök, mi most mégis a boltban, pénzért megvásárolható játékokra próbálunk koncentrálni.

Természetesen telefon, tablet és játékkonzol. Pipa, ezen akkor túl is lendülhetünk, folytassuk a listát változatosabb elemekkel.

Lego

Ott vannak mindjárt a LEGO-k, mint állandó és időtálló kedvencek, ráadásul annyi féle, méretű és tematikájú kapható, hogy valamelyik úgyis érdekelni fogja a gyereket. Fiúgyereknél; a lányoknál már nem annyira egyértelmű a helyzet.

Fotó: Stefano Tinti / Shutterstock

Megfigyeléseink szerint a lányok nem annyira építenek, hanem babáznak a LEGO lányokkal, ugyanúgy sztorikat találnak ki és játszanak el, mintha egy bármilyen babát kaptak volna a kezükbe. Bár ez végül is mindegy, ha jól szórakoznak.

Nerf

Szintén többen is jelezték, hogy a NERF-öknek, tudják, a habszivacs töltényeket kilövő fegyvereknek sem tudnak ellenállni a gyerekek, nálunk a jelenleg a hetedik verzióért könyörög a gyerek, annyira. Igaz, a fiúk egy kicsit jobban örülnek neki, mint a lányok, de ha véletlen megfelelő korú fiuk és lányuk is van, nyugodtan vegyenek mindkettőnek egyet-egyet, és már indulhat is a házi kommandó. Ha apa és anya is kap egyet, akkor aztán tényleg szuper lesz a party.

Egy baj van vele: ha kint lövöldöznek, akkor viszonylag gyorsan kell pótolni az elveszett töltényeket, de végül is kicsi ár ez egy végigjátszott délutánért. 

Klasszikus építőjátékok és Geomag (és klónjai)

Nem szeretnénk pókhálósnak tűnni, de a helyzet az, hogy a klasszikus építőjátékok is sok gyereknek bejönnek, mondhatni, időtlenek. Meg a nem klasszikusok is, például a Geomag, ami ilyen mágneses, golyókból és rudakból álló építőjáték. De hát melyik gyereket ne nyűgöznék le a mágnes tulajdonságai? Nem szeretnénk rontani a Geomag bizniszén, de saját tapasztalataink szerint (ha csak a golyó+pálca kombóról van szó) a klónok is jók, ha nem túl nagy a büdzsé, talán érdemes egy olcsóbb márkából egy nagy készletet venni, mint az igaziból egy kicsit.

Fotó: Aldo Cavini Benedetti / flickr

Valahogy a méregdrága „gyűjtsd össze mind” bővíthető építőjátékok inkább csalódást okoznak, a reklámban látható pályák ugyanis nem egy, hanem legalább tíz doboznyi elemből állnak, ami ennek megfelelő költségvetést is igényel. Tíz-húszezer alatt általában csak valami csoffadt pályadarabot lehet kapni, ami nagyon messze van a csilivili csodától, és nagyobb csalódást okoz, mint örömöt, úgyhogy ezt inkább a félresikerült vásárlások közé tennénk. Nem, az első csalódás után már nem volt igény a továbbfejlesztésre.

Iciri piciri állatkák

Az icike-picikék, eredeti nevükön Littlest Pet Shop állatok is sok gyereknek bejöttek, hosszú éveken keresztül pakolgatták őket. Ezek azok a testükhöz képest hatalmas fejű, nagyjából beazonosíthatatlan fajhoz tartozó állatok, amik a hasonló című tévémeséből léptek elő. Lányok is vannak hozzájuk, nekik is nagy a fejük és csenevész a testük, de valahogy ezekre nem gerjednek annyira a gyerekek, csak az állatokra. A körítés, vagyis a hozzájuk tartozó játszótér, pódium, és a többi viszont hasznos kiegészítőnek bizonyult.

Trambulin és más, kinti mozgásos játékok

Trambulin, és egyéb kinti, mozgásos játékok. Ehhez nincs mit hozzátenni, legfeljebb most kissé szomorú lett, akinek nincs kertje, de semmi baj, vannak még ötletek a tarsolyunkban.

Vehetnek például közlekedési eszközöket, biciklit, rollert vagy (gör)korcsolyát, nem igazán láttunk még gyereket, aki ezekre nem járt volna örömében hulatáncot.

Kreativitás, nem feltétlen kész szettekkel

A kreatív szettek is nagy népszerűségnek örvendenek. Ezekből nem kell feltétlenül kész, boltit választani, nyugodtan összeállíthatunk otthon is egy csomagot. Tapasztalataink szerint annál nagyobb a siker, minél kevésbé kötött, mit lehet csinálni az adott dologgal, tehát keressék a nagyobb alkotási szabadságot adó változatokat.

Varrni szerető gyereknek például kimaradt, de szép anyagokból, gombokból, csipkékből készíthetünk egyedi ajándékdobozt, inkább rajzolgatós-ragasztgatósnak festékekből, egyéb díszítőelemekből, szép papírokból, papírvirágokból, flitterekből. Rajzolni, pláne festeni szerető gyereknek mindig jó ötlet mellétenni egy nagyobb adag rajzlapot, esetleg néhány olcsó, A4-es képkeretet.

Fotó: Vince Alongi

De ha nincs hozzá fantáziája, vagy olyan távol áll öntől a hobbiszintű alkotás, mint a Mikulástól az Atkins diéta, akkor nyugodtan vegyen a gyereknek csillogó-ragyogó filctollakat, dekortapaszokat, csillámport (aztán majd átkozzon minket!), felragasztható köveket, minipompomokat, vagy bármit, ami szép, és el lehet képzelni, hogy beindul tőle a fantáziája.

Hangszerek

Na, nem a gagyi műanyag vagy bádog ricsajozókra gondolunk, hanem olyanokra, amelyek rendesen be vannak hangolva, vagyis zenélésre alkalmasak. Főleg akkor, ha a szülő tud segíteni megtalálni a hangokat. De ha nem, az sem baj, a gyerekek sokszor maguktól kikísérletezik a vágyott dallamokat.

Fotó: Shutterstock

Nálunk (és kolléganőm családjában is) egy tanulószintetizátor vált be nagyon, a gyerek minden nap órákig nyomogatta, komplett darabokat tanult meg magától, két kézzel, egészen addig a percig, amíg be nem írattuk a zeneiskolába, és kötelességgé nem vált a dolog. Azóta nem gyakorol. Mindazonáltal a doromb és a szájharmonika akkor is jó választás lehet, ha a szülő nem játszik hangszeren.

Társasjátékok

Porontyközeli anyák felsorolása alapján telitalálat volt a Ticket to ride, a Pandemic, a Catan, a Dixit, a Cluedo, az Activity, és még egy csomó. Jó társasjátékokról már korábban is írtunk, úgyhogy ezt most nem ismételnénk meg. Vannak jók is, ne adják fel a keresést! Több ajánlót is írtunk már a korábbi években is, itt, és itt, és itt, és itt is.

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Reméljük, tudtunk segíteni. Önöknél melyik volt az a játék, ami fillért megért?

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.