Túl korán és túl gyorsan nőnek fel, ebben az oktatás és a média mellett mi is vastagon sárosak vagyunk. De mitől maradhat gyerek a gyerek?
„Van abban némi ellentmondás, hogy ugyanaz a szülő, aki nem akarja, hogy gyermeke higgyen a Mikulásban vagy a húsvéti nyusziban – mert a fantázia szüleményei, és ennélfogva hazugságok –, engedi, hogy felnőttként öltözzön és viselkedjen, és nem törődik az ezzel a fajta engedékenységgel járó végtelenül sok hazugsággal” – véli David Elkind a massachusettsi Tufts University professzora, akinek fő szakterülete a gyermeki fejlődés.
Örülök, hogy a kezembe akadt a szakember mára klasszikusnak számító könyve, a Hajszolt gyerekek, amelynek legfőbb üzenete, hogy a gyerekeknek jogában áll gyereknek lenni, élvezni ennek a kornak az örömeit, és átélni egyes kínjait, amiket a siettetés okoz. Elkind arra keresi a választ, hogy hogyan óvhatjuk meg gyerekeinket a modern világ okozta stressztől, a média sugallta hamis ideáloktól és a kortárs csoport nyomásától.
Hova tűnt az igazi gyerekkor?
Amikor a gyermektől elvárják, hogy úgy öltözzön, cselekedjen és gondolkodjon, mint a felnőtt, akkor valójában szerepet játszatnak vele, ám ettől nem lesz felnőtt. Elkind tanácsa az, hogy tudomásul kellene vennünk, hogy a gyerekek nem képesek ugyanúgy érezni, érzékelni, gondolkodni vagy tanulni, mint a felnőttek. És ha mindezt figyelmen kívül hagyjuk, azzal elnyomjuk valódi énjüket és nem tudják megélni az igazi gyermekkort.
Ennek a hajszolt életmódnak köszönhető, hogy az öngyilkosságok aránya az utóbbi harminc évben megháromszorozódott. A kamaszoknál az öngyilkosságot sokféle összetett dolog okozza, de nem ésszerűtlen az a feltétételezés, hogy a mai kamaszokra nehezedő terhek – a jó jegyek szerzése, a jó felsőoktatási intézménybe jutás, a drogok okozta nyomás és a korai szexuális élet – is hozzájárul ahhoz, hogy egyre több fiatal dobja el az életét.
Nem is beszélve a médiáról, aminek köszönhetően a gyerekek sokszor esnek többé-kevésbé explicit szexuális manipuláció áldozatává. A magazinok, a tévéreklámok és -műsorok, illetve az interneten megjelenő tartalmak hamis képet mutatnak, koraérettként ábrázolják a fiatalokat, arra ösztönözve őket, hogy utánozzák a felnőtteket, miközben nyugodt és játékos gyerekkorukat kellene élniük.
A hajszolás dinamikája
A szülők
Sok elvált és egyedülálló szülő számára a gyermek a terapeuta szerepét is betölti, amikor a szülő bizalmasává fogadja csemetéjét és beszámol neki a munkahelyi gondokról, saját lelki világáról vagy egy őt érdeklő férfiról/nőről. De a szerző szerint bizonyos értelemben a gyermek lesz a továbbvivője és szimbóluma szülei frusztrált munkahelyi versengésének, vagy áldozata annak, hogy a szülőket mennyire befolyásolják mások döntései és nevelési elvei. Gondoljunk csak bele, sokan mennyi pénzt, időt és energiát áldoznak a gyerek sportolására csak azért, mert az összes szomszéd beíratta fociedzésekre a fiát, vagy mert ők maguk szeretnének büszkék lenni rá – ahelyett, hogy a gyerek érdekeit vennék figyelembe. A társas nyomás, a szülő érdeklődésének mértéke, illetve annak terhe mind a gyerekre nehezedik, megfosztva a sportot játékosságától és örömétől.
De a minél előbb, annál jobb felfogásnak is a gyerek issza meg a levét, Elkind szerint ugyanis nincs bizonyíték arra, hogy ha már óvodáskorában beíratjuk a gyereket úszótanfolyamra, akkor biztosan olimpiai bajnok lesz, vagy hogy tartós előnye származna a csapatsportokból. A szülők ráadásul azt sem szokták figyelembe venni, hogy mennyire más a testfelépítése (csontozat, izomzat, fej-test méretaránya) a kisgyerekeknek, miközben profi teljesítményt várnak tőlük, ez pedig komoly sérülésekhez vezethet.
Ugyanilyen káros lehet a korai olvasás erőltetése is. Vizsgálatok bizonyítják, hogy azok a serdülők, akik később kezdtek el olvasni tanulni, sokkal lelkesebb és spontánabb olvasók lettek, mint azok, akiket már iskolás koruk előtt olvasni tanítottak.
„Arra kényszeríteni a gyereket, hogy 4-5 évesen olvasson, olyan, mintha algebrát kellene tanulnia annak, akinek még az egyszerűbb számtani példák is nehézkesen mennek” – írja Elkind. A lényeg tehát az, hogy konstruktívak legyünk és meggyőződjünk róla, szellemileg elég felkészült-e a gyerek az adott feladatra.
Az iskola
A türelmetlen, maximalista szülők mellett az oktatás gyári modellje is hajszolja a gyerekeket, hiszen nem veszi figyelembe az eltérő egyéni szellemi teljesítményeket, tanulási tempókat és tanulási stílusokat.
„A sikeres első osztályhoz a gyerekben meg kell lennie három alapvető társas képességnek:
- Tudnia kell egy felnőttre figyelni és utasításokat teljesíteni.
- Tudnia kell önállóan elkezdeni egy feladatot, aztán egyedül befejezni azt.
- Tudnia kell más gyerekekkel együttműködve dolgozni, kivárni a sorát, és megosztozni másokkal.
Az a gyerek, aki ismeri a betűket és számokat, de nincsenek meg ezen képességei, szenvedni fog. Miért jó az, hogy a gyerek tud olvasni, de nem érti meg, amiről olvas? És mire jó az, hogy tudnak számolni, de fogalmuk sincs, hol, mikor és mit számoljanak ki?” – érvel a szerző.
A futószalagos oktatás elemei, az állandó dolgozatírás és feleltetés, a házi feladatok tömkelege oda vezetnek, hogy a gyerekek gyakran magukat hibáztatják kudarcaikért. A mai iskolák az érdemjegyekre fókuszálnak, és a gyerekek is azt tanulják meg, hogy a végeredmény, az osztályzat a legfontosabb, nem pedig az, hogy valójában hogyan dolgoznak, mit is tudnak, mire képesek. Nem csoda, ha később, egy munkahelyen is inkább az anyagiakra összpontosítanak, nem pedig magára a munka minőségére. (Új vizsgálatok is bizonyítják, hogy a mai fiatalok sokkal materialistábbak, mint a korábbi generációk voltak.)
És a média
Mindemellett Elkind a szexuális felvilágosítás hiányosságairól, a kevésbé konzisztens elméleti oktatásról is ír, ami szintén felelőssé tehető azért, hogy a mai gyerekek túl hamar felnőnek. Mindezt pedig nehezíti, hogy általánosságban véve a média szexuális önkifejezésre ösztönzi a gyerekeket abban az életkorban, amikor éppen némi egészséges elnyomást kellene tanulniuk.
Ide tartoznak a tabukat döntögető, fiatal korosztályt megcélzó filmsorozatok, magazinok, dalszövegek vagy a reklámok. „A vállalkozások több mint 12 milliárd dollárt költenek gyerekeknek szóló reklámokra – ami kb. hússzorosa a tíz évvel ezelőttinek, és a hirdetők nem véletlenül pszichológusokkal együtt fejlesztik ki a gyerekeknek szánt piacstratégiát” – figyelmeztet a szakértő. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a professzionálisan felépített eladási hadművelet olyanokat céloz, akiknek nincs elegendő tudásuk a manipuláció felismeréséhez, és nincs eszközük, hogy ellenálljanak neki.
Mire jók a csecsemőszoftverek?
Elkind elismeri, hogy a modern technológiai vívmányok nagyon hasznosak, de a csecsemőknek szóló számítógépes programok és oktató videók kapcsán hozzáteszi, hogy akkor, amikor eljön az ideje, hogy egy kisgyerek képes legyen különbséget tenni a virtuális világ és a valóság között.
„Az iskoláskorú gyerekek szellemi érettségi szintje lehetővé teszi, hogy ügyesen bánjanak a géppel, és képesek legyenek szimbólumokkal dolgozni, ám a csecsemők és kisgyerekek erre még képtelenek. Ha idő előtt vezetik be a szimbólumok világába, mielőtt a gyerek elsajátította volna a tárgyi világot, több kárt okoznak, mint amennyit használnak. A csecsemő vizuális rendszere ugyanis a második életévig nem fejlődik ki teljesen.
Nem tudhatjuk, milyen hatással lehet a számítógép képernyője arra a szervezetre, amely még nem alkalmazkodott ezekhez a fajta ingerekhez. Ha túl korán koncentrál a vizuális ingerekre, akadályozza a többi érzék fejlődését és a szenzoros integráció fontos folyamatát” – magyarázza Elkind.
Egyébként pedig szerinte a kisgyermekek akkor tanulnak a leghatékonyabban, ha tárgyakkal, például kirakóssal és plüssmacival, más gyerekek és felnőttek körében teszik. A tapintható és társas élmények útján szerzett tapasztalatok ugyanis kulcsfontosságúak a korai fejlődéshez.
Hogyan előzzük meg a stresszt?
Elkind részletesen ír arról, hogy a gyerekek számára mi minden (elszeparálódás, családi konfliktusok, közeli családtag halála, betegség, szülő újraházasodása, iskola okozta kiégés, kistestvér születése, költözés stb.) vezethet érzelmi túlterheltséghez és szorongáshoz, és hogy a gyerekkori stressznek milyen súlyos következményei lehetnek. A kötet végén éppen ezért egy csomó megfontolandó tanáccsal látja el az olvasót.
A csodagyerekhez hasonlóan a hajszolt gyermek is leltárt készít kamaszkorában, és fölteszi a kérdést: „Mit csinálok?” „Miért csinálom?” Ha a válasz az, hogy a szülőkért, akkor a fiatal sokféleképpen fellázadhat – elszökik, drogba menekül, otthagyja az iskolát, fiatalkorú bűnelkövető lesz, vagy egyszerűen csak megtagadja a kötelességeit. Minden esetben arról ad tanúságot, hogy a gyerek igényeivel nem törődve kényszerített gyors felnövekedés a szülői egó igényeinek való megfelelésért elfogadhatatlan.
A felnövekedés, fejlődés siettetése
Valahányszor a siettetés szülői szükségletet szolgál a gyermekek rovására, anélkül, hogy felszabadító társadalmi értékkel látná el őket, eredménye rossz hatással van a gyerekekre. Az elsőszülötteket gyakran éri „naptári siettetés" (üljön, álljon, járjon, stb minél hamarabb), mert az újdonsült szülők nem értenek a gyerekneveléshez; nem meglepő, hogy a legtöbb elsőszülött hajszolt gyermek – keményen dolgozó, versengő és törtető típus.
Ha viszont a siettetés azért történik, mert a szülők szokása saját igényeiket a gyermekéi elé helyezni, a siettetés valódi sérülést okozhat. Ilyenkor hasznos lehet összehasonlítani saját elvárásaink listáját a gyermekek által birtokolt képességekkel. Másrészt ha csökkenteni szeretnénk a mai gyerekekre háruló, elkerülhetetlen siettetésből származó stresszt, meg kell értenünk, hogyan fogják fel ők a siettetést.
- A kicsi (2-8) éves gyerekek hajlamosak elutasításként értelmezni a siettetést, bizonyítékként arra, hogy szüleik nem szeretik őket. Helyzetüket tovább nehezíti, hogy hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a gyermekek jobban hasonlítanak ránk gondolatban, mint érzésben. Ám valójában ennek a fordítottja igaz: a gyerekek leginkább érzésben hasonlítanak ránk, és legkevésbé gondolatban. Fontos, hogy amikor kérünk tőlük valamit, hogy időt takaríthassunk meg, szépen kérjük őket: mondjuk, hogy légy szíves és köszönöm. Az udvariasság esetükben (csakúgy, mint a felnőttek esetén) is az önbecsülést segíti, amelyet minden siettetés fenyeget. A jó modor nem a tökéletes megfogalmazás egy tökéletes időpontban, hanem gondoskodás és odafigyelés másokra.
- Az iskoláskorúak sokkal függetlenebbek és megbízhatóbbak, mint a kisgyerekek. Ennek következtében gyakran úgy tűnhet, szívesen veszik a siettetést, mert lelkesen végzik a felnőttházimunkát és vállalják a felelősséget – különösen egyszülős háztartásokban, ott ösztönösen is megpróbálják betölteni a hiányzó szülő szerepét. Ez azonban veszélyes, mivel a szülő elfogadja az érettség eme megnyilvánulását – játékként értelmezve. A gyermekek szeretnek felnőttesdit játszani, de valójában nem akarják, hogy a felnőttek felnőttként kezeljék őket. Lényeges, hogy minden értünk végzett tettükért elismeréssel adózzunk nekik, és az is, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy még gyerekek, bizonyos dolgokkal nem terhelhetjük őket.
- A kamaszok, amikor úgy érzik, hajszolják őket, eltúlozzák a kritikát, mert kihasználásnak tartják a siettetést. Ebben a nehéz időszakban különösen érdemes megfogadni azt a tanácsot, hogy ha legyőzni nem tudod, légy a szövetségese! Sokszor ugyanis az segít, ha elfogadjuk a fiatal vélekedését vagy helyzetértelmezését, és abból indulunk ki.
Elkind szerint a siettetés legjobb ellenszere a játék, aminek értékét és jelentőségét sajnos manapság alábecsülik és a játékot szép lassan felváltja a munka. Pedig a képzelőerőnek és a játéknak kulcsszerepe van a gyerekek egészséges szellemi, érzelmi és testi fejlődésében, hiszen azok természet adta lehetőségek a stressz levezetésére. A szakértő ezért arra hívja fel a figyelmet, hogy médiafogyasztóként szükségünk van a valódi játék és fantázia újrafelfedezésére ahhoz, hogy boldog gyerekeket, ne pedig miniatűr felnőtteket neveljünk. Mert a gyermekkor a gyermek legalapvetőbb emberi joga.
