Boldog gyerekeket nevel majd az AKG új általános iskolája

Zanza!

Új, az ígéret szerint nagy odafigyeléssel és modern pedagógiai módszerekkel boldog gyerekeket nevelő iskolát indítana az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumot fenntartó alapítvány jövő szeptemberben - írja a HVG

„Az AKG tantestülete megtette az első lépéseket, hogy megszülessen a már rég tervezett általános iskola. Nekiláttunk, hogy mielőbb kezdhessünk. Most, a megvalósítási folyamat előtt, várunk minden olyan szakembert, szülőt, érdeklődőt, aki szívesen segítené az iskola létrejöttét. Hívjuk azokat, akik ingatlannal, befektetéssel, jogi ügyekkel, építészettel, pedagógiával, akár még gyerekkel is foglalkoznak” - olvasható az iskola Facebook-oldalán a felhívás.

Azt, hogy milyen lesz a „kis AKG”, ahogy korábban is, az alapító pedagógusok határozzák majd meg. Az AKG tantestülete ugyanis arról már döntött, hogy az új intézmény teljes autonómiát élvez, önálló általános iskolaként, saját pedagógiai program szerint működik majd. Az is eldőlni látszik, hogy nem lesz automatikus átjárás a gimnáziumba.

Az első megbeszélés után, az iskolaalapításban segédkező szülők elvárásai nyomán azonban már körvonalazódik, hogy milyen iskola készül. Elvben olyan, amelyik intenzíven foglalkozik a gyerekek mentális állapotával, ahol biztosan lehet elsajátítani az alapkészségeket, a tanárok külön is figyelnek, a nem mellesleg boldog gyerekekre, akiket korszerű és modern pedagógiai elvek mentén nevelnek, s akik magabiztosan tudnak majd megszólalni felnőtt tárgyakban is.

A tervek szerint jövő szeptemberben elinduló új iskolának még keresik a helyét. „Egyelőre több ingatlanajánlatot vizsgálunk” – mondta a HVG-nek Horn György, az AKG pedagógiai programjának vezetője. Az viszont már tudható, hogy az AKG-hez hasonlóan az általános iskolában is fizetni kell majd, a költségtérítés összege legkevesebb havi 75 ezer forint lesz. Ám ebből pénzből jut majd arra is, hogy a rászorulók költségmentességet kapjanak

Igény az lenne

Az elmúlt évek központosítása nyomán egyre inkább felértékelődnek az alapítványi iskolák: a központi régióban és néhány nagyvárosban, 1,9 százalékról 2,7-re nőtt az alapítványi iskolákban tanulók száma, ami már 27 ezer diákot jelent. Már nem fenyegeti őket a megszűnés veszélye sem, kikerültek ugyanis a jövő évi költségvetési törvény tervezetéből azok a passzusok, amelyek az alternatív iskolák végét is jelenthették volna. Az egyik módosítás szerint ugyanis ezek a központilag meghatározott kerettantervtől csak akkor térhettek volna el, ha úgynevezett többletszolgáltatást nyújtanak, ám az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete (AME) szerint nem volt tisztázott, hogy ez mit is jelent pontosan, így annak egyedi értelmezési lehetőségei rosszul érinthették volna az intézmények támogatását.

Blogmustra