10 szó, amit csak csecsemők szülei ismernek

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mi az a tutyi, és mégis mire való egy kifogó? A csecsemős létnek is van szaknyelve.

A szülővé válás tanulási folyamat: el kell sajátítanunk az alvásmegvonás melletti hatékony létezés képességét, meg kell tanulnunk feltétel nélkül szeretni, és profin pelenkázni minden körülmények között. Emellett a szókincsünk bővítése is elengedhetetlen, hiszen egy csecsemő szüleiként olyan szavakba, kifejezésekbe botolhatunk, amelyeket azelőtt soha életünkben nem használtunk, most azonban akár napi rendszerességgel a szókincsünk részévé válhatnak.

Tudja Ön, mit jelent a kifogó, a koszmó, a tutyi vagy épp a magzatszurok? Fejlessze velünk a szókincsét! Ha babát vár, érdemes megtanulni őket, ha meg épp nem tervez gyereket, jól jönnek majd Scrabble-ben (Szókirakó), amikor az összetett mássalhangzóktól szeretne szabadulni.

Tíz szó, amit csak kisgyerekes szülők ismernek.

1. Bukik, bukás

Természetesen mindannyian tudjuk, mit jelent a bukás, amennyiben épp az államvizsgáról, a síugró bajnokságról, a Forma 1-ről vagy épp a Hitler utolsó napjait bemutató filmdrámáról van szó. De hogyan és miből bukik meg egy újszülött? Csecsemőszlengben a bukás arra utal, amikor evés után a baba gyomrából visszajön egy kis anyatej / tápszer. A hányástól abban különbözik mindez, hogy nem kíséri hányinger, sem öklendezés, és hogy többnyire nem kóros, hanem teljesen normális jelenségről van szó. Emiatt szokás a baba büfiztetésekor textilpelenkát teríteni a vállunkra, hiszen máskülönben a baba lebukhatja a ruhánkat.

2. Cumizavar

A cumizavar azt a problémát jelöli, amikor a csecsemőt cumisüvegből és anyamellből is táplálják, de a cumisüveg miatt elfelejti, hogyan kell anyamellből szopni. A cumisüveg és a mell hatékony kezelése ugyanis más technikát (szájtartást és szívóerőt) igényel, és a cumisüvegből könnyebben kinyerhető a folyadék. Egyes babáknál elég, ha néhányszor találkoznak a cumisüveggel és máris összezavarodnak, míg másokat hónapokig lehet felváltva üvegből és mellből táplálni és mégsem lesz semmi bajuk. A cumizavar megelőzésére úgynevezett szoptatásbarát cumikat és egyéb eszközöket is kifejlesztettek, ezekről korábban írtunk.

3. Előtej vagy kolosztrum

A szülést követő két-három napban az anyának még nincs teje, ennek beindulásához néhány napra szükség van. Ezalatt az anyamellben néhány csepp, sűrű, sárgás folyadék termelődik, ami azonban a kisbaba számára létfontosságú összetevőket tartalmaz – ezt hívják előtejnek. A benne lévő immunanyagok védik a csecsemőt a kórokozóktól. Összetétele változó, ellenanyagtartalma közvetlenül a szülés utáni órákban a legmagasabb, ezért érdemes mihamarabb mellre tenni az újszülötteket. Utótej létezéséről nem tudunk.

4. Kifogó

A kifogó az, amivel a fürdetés után kihalásszuk a gyereket a vízből. Tényleg. Valójában egyfajta törölközőről van szó, ami azonban nem frottírból, hanem a textilpelenkához hasonló szövésű pamutból készül. Az újszülötteket ezzel szokás megtörölni, mivel könnyen felitatható vele a nedvesség az érzékeny bababőrről.

5. Koszmó

Hangzása alapján valami piszkos dologra gondolnánk, de valójában a koszmónak nincs köze a koszhoz: ez az újszülötteknél viszonylag gyakori fejbőr-gyulladás neve. A jelenség oka a hajas fejbőr faggyúmirigyeinek túlműködése – a koszmó megelőzéséről és kezeléséről itt írtunk.

6. Magzatszurok

A magzat a méhben magzatvizet nyel, és születés után az újszülött baba bélrendszerében még ez a lenyelt magzatvíz van jelen. Ez iszonyú furcsa színű és állagú székletet eredményez, azaz az 1-3 napos újszülöttből zöldesfekete, ragacsos cucc jön, amelyet a népnyelv igen találóan hasonlít szurokhoz.

7. Rácsvédő

A rácsvédővel nem a rácsot védjük, hanem a babát a rácstól: a rácsos kiságyba tett csecsemők ugyanis hajlamosak elkúszni a rácsig és puha kis fejüket a kemény rácsnak nekinyomni. A babafej védelmében ezért az előrelátó szülők puha textilből készült falvédőszerű anyagot köthetnek a rácsra. A rácsvédőt (és minden egyéb, gyerekneveléssel kapcsolatos témát) illetően nagyjából két tábor létezik: akik szerint rácsvédő nélkül ágyba tenni a babát életveszélyes; és akik szerint a rácsvédő életveszélyes, mert alá szorulva megfulladhat a baba.

8. Rugdalózó, napozó

Valószínűleg mind tudjuk, hogy ez valami csecsemő-ruhadarab, azonban bevallom, első gyermekem születése előtt nem voltam tisztában a rugdalózó, a body és a napozó közötti különbségekkel. Ezen segítünk most. A rugdalózó olyan, többnyire pamut kezeslábas, amely a baba lábát és lábfejét is takarja. Többnyire elöl, ritkábban hátul, patentsorral gombolódik, többnyire hosszú ujjú. A napozó ezzel szemben rövidujjú vagy ujjatlan és a baba lábán is rövidnadrágszerűen végződik, térd alatt a lába meztelen. Értelemszerűen az időjárásnak megfelelően variáljuk a kettőt.

9. Szélcső

A szélcsőnek nincs köze a szélcsatornához és a szélzsákhoz sem, van azonban köze a hasfájáshoz. A puffadt, a bélgázoktól vagy széklettől megszabadulni képtelen csecsemő szenvedéseit enyhíthetjük azzal, ha a fenekébe dugunk egy kifejezetten e célra gyártott, néhány cm hosszú, piros, gumi csövet. A szélcső használatáról megoszlanak a vélemények, a gyerekorvos csak indokolt esetben és kellő óvatossággal ajánlja.

10. Tutyi

Bevallom, sikerült egészen az óvodás korig felnevelnem egy gyereket anélkül, hogy tudtam volna, mi az a tutyi, pedig, mint kiderült, neki is volt ilyenje a megfelelő életkorban. A tutyi az a cipő, aminek nincs rendes cipőtalpa, csupán szövetből vagy bőrből készült talpa van, mivel olyan babákra adjuk rá, akik még nem tudnak járni; esetleg már járni tanuló babák beltéri szettjének részét képezheti. Népszerű viseletről van szó: világmárkák, mint a Dr. Martens vagy az Ugg is gyártanak tutyit. Valójában egyes vidékeken minden (felnőttek számára készült) talpalatlan zárt lábbelit régies nevén tutyinak hívtak, ma már inkább csak a csecsemőöltöztetés területén használatos a kifejezés.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Puskás Pálma
Puskás Pálma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.