Gandalf és Frodó is lehet a gyerek neve

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

De nem csak a Gyűrűk ura rajongói tették oda magukat, tele az utónévkönyv mese-, sorozat és filmhősökkel. Lista fiút váróknak.

Nemrég megnéztük, hogy milyen névadási lehetőségeik vannak azoknak a Fantasy-rajongó szülőknek, akik kislányt várnak. Akkor az amerikai utónév kínálatot próbáltuk magyarítani több-kevesebb sikerrel, és találtunk is egy csomó jópofa/bizarr lehetőséget. Ugye nem gondolták, hogy félbehagyjuk a dolgot, és előbb-utóbb nem térünk rá a fiúnevekre?

Most azonban hagyjuk a dekadens nyugatot, és koncentráljunk egyenesen a Magyarországon is anyakönyvezhető utónevekre. Gyermeklelkű, és fantasy-rajongó olvasóink nem fognak csalódni.

Tudta-e ön, hogy fiúgyermekét minden további nélkül nevezheti Frodónak, vagy akár Gandalfnak is? A Gyűrűk ura rajongói, úgy látszik, alaposan odatették magukat, és kijárták ezeket a lehetőségeket az MTA illetékes bizottságánál. A tiszta szívű hobbit és a roppant mélységeket és magasságokat megjárt mágus mellett az esendő emberről, Boromirról is elnevezetik a fiukat, akik erre vágynak.

Az mondjuk annyira nem meglepő, hogy sem a Gollam, sem a Szméagol nem szerepel az anyakönyvezhető utónevek listáján (ennyire azért már tényleg erős lenne kitolni a gyerekkel), de azt többen nem értjük, hogy a Legolas (magyarul Legolász?) név vajon mit vétett, hogy senki sem akarta még a fiára aggatni?

Sajnos a Trónok harca-rajongóknak nincs túl sok jó hírünk, akárhogy néztük, a Jánoson és a Sándoron kívül nem találtunk más lehetőséget, ezeket is ékezettel, viszont ezekből senki sem fog kapcsolni, hogy miért hívják így a gyereket, szóval nem is olyan érdekesek.

Bran nevét esetleg Brendonként lehet a gyermeknek ajándékozni (bár nekem erről a babaáruház hamarabb eszembe jut, mint a varg képességű Stark gyerek). Aki meg a Dorne-iakkal szimpatizál, a csúf véget ért Oberin herceg után próbálkozhat az Oberonnal, ha így is tetszik. Ha nem, nem, más nincs sajnos, pedig a Tyrion elég ütős lenne. Theon, Tywin sincs.

Direkt gyúrtam az Éhezők viadalára, hátha a Peeta megfelelője anyakönyvezhető mondjuk Pita formájában, végül is egy pékhez jól illik a név, de sajnos csalódnom kellett.

Innen ugrottunk az animációs filmekre, megkértem a gyerekeimet, hogy kezdjenek el neveket sorolni, én pedig megkeresem az utónév listán. Hablaty, Fogatlan és Takonypóc jutott az eszükbe először, kár a gőzért.

Aladin viszont simán lehet a gyerek, és Némó is, a halmozottan hátrányos helyzetébe belenyugodni nem akaró kis bohóchal után. Már amennyiben valakinek ez a vágya. A Jégvarázs-rajongóknak is jó hírünk van, vagyis ahogy vesszük: a rénszarvas, Szven neve anyakönyvezhető Magyarországon, a gazdája (barátja) pedig szintén, ami Kristóf lehet magyarítva.

A végére pedig három extra jó hírt kaptunk: a Reszkessetek betörőkből Kevin minden további nélkül választható, aki pedig nem tudja feledni a Szeszélyes évszakokat, koszorús költőjük, Glázser Bozsó után szintén elnevezheti a kisfiát. És a Semjén is egy létező férfi utónév, bár ez már tényleg akkora kitolás, hogy ennyire gonosz egy szülő sem lehet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.