Egy meghiúsult leszbikus örökbefogadási ügy margójára

Zanza!

Rég kavart akkora kommentvihart cikkünk, mint amit a Baranya megyei meghiúsult örökbefogadásról írtunk. Nem meglepő a téma több szempontból is elgondolkodtató, és adott esetben az ingerküszöböt átlépő. 

A kommenteket olvasva arra jutottam, hogy kellene beszélni a téma néhány olyan aspektusáról, ami az eredeti cikknek nem volt témája, de talán érdemes elgondolkodni rajta. 

Mit vesztett ebben a konkrét ügyben ez a konkrét kislány?

Nehéz, de egy pillanatra tegyük félre azt, hogy mit gondolunk arról, hogy jó dolog-e, ha egy leszbikus pár nevel egy gyereket. Még a gyerek érzéseit is tegyük félre egy kicsit, nézzük csak azt, mit kívánna a társadalom közös érdeke.

Adott tehát egy kislány, aki korábban már több házaspárnak nem kellett, és egy orvosnő és a párja, akik határozottan szerették volna, hogy ez a kislány az ő kislányuk lehessen. Adott emellett számos olyan adatsor, hogy milyen kilátásokkal indul az életben az, aki gyermekotthonban, aki nevelőszülőnél, és aki családban nevelkedik.

Miért fontos az, mire viszi ez a kislány az iskolában és az életben? Hát azért, mert minél képzettebb, annál nagyobb eséllyel tud majd önállóan boldogulni. Ha pedig önállóan boldogul, akkor nem lesz munkanélküli vagy közmunkás, (akit mi tartunk el). Nem lesz alkoholista vagy drogos (akit mi gyógyítunk) esetleg hajléktalan (akinek mi építünk hajléktalanszállót). Ehelyett adófizető lesz belőle, aki képes betenni, és nem kivenni a közösből.

shutterstock 395982694

Tehát azon túl, hogy egy másfél-két éves, addig meglehetősen mostoha sorsú, sok hátránnyal induló gyerek számára mindennél fontosabb lenne, hogy olyan családja legyen, ahol szeretik, még a társadalmi érdek is azt kívánná, hogy induló hátrányait ne növeljük, hanem próbáljuk a lehető legjobban csökkenteni. 

Aki szeret ilyesmit olvasni, böngéssze át, aki nem, az higgye el nekem bemondásra, hogy az állami gondozott gyerekek fele (!) 8 általánost vagy azt sem végez, ez a teljes népességben 11,5 százalék. Vagyis ötszörös esélye van annak, hogy ennyire viszi, ha a gyermekvédelmi rendszerben marad. Az állami gondozottak 3 százaléka szerez diplomát, a teljes népességben ez 24 százalék, nyolcszoros a különbség. 

Ennyivel nagyobb esélye lenne a kislánynak arra, hogy a közösbe majd betenni tudjon, és ne kivennie kelljen, ha családban nőne fel. Ezt az esélyt vették el tőle, és tőlünk, adófizetőktől.

Na de jár-e a buziknak gyerek?

Nem annyira konstruktív hozzászólóink többsége nem jutott tovább annál, hogy buzeránsoknak ne adjanak gyereket, mert 

a, majd megfertőzik, és buzeránst csinálnak belőle
b, nem elég, hogy buzit csinálnak belőle, de biztosan még egyéb gonoszságokat is, mondjuk ráugranak szegény kislányra

Szalonképesebben megfogalmazva az a kérdés, jár-e egynemű párnak gyerek. Ez egy nagyon egyszerű kérdés: a magyar alkotmány kimondja, hogy senkit sem érhet hátrányos megkülönböztetés faji, vallási, nemi hovatartozása vagy szexuális irányultsága alapján, tehát az alkotmányos alapérték szerint igen, a leszbikusoknak/homoszexuálisoknak, (bigott katolikusoknak, elszánt Star Trek hívőknek, mozgássérülteknek, kövéreknek, feketéknek, fehéreknek, tarkáknak) is jár az örökbefogadható gyerek, HA megfelelnek az örökbefogadás feltételeinek.

És akkor leszbikus lesz a gyerek is?

A tudomány mai állása szerint szexuális hovatartozásunkat döntően nem választjuk, hanem születünk vele, a környezet hatásának mértékéről a különféle kutatások eltérő, de minden esetben meglehetősen kis számot mondanak. Ez elég logikus is, ha belegondolunk, hogy a homoszexuálisok is hetero családban születnek, oszt tessék, biztosan nem valami családi fertőzés révén lettek ilyenek. 

Persze kényelmesebb ezt nem így gondolni, mert ha abban hiszünk, hogy a buzik direkt lesznek buzik, akkor egyből meg is nyugodhatunk, hogy ez mivelünk (a gyerekünkkel) nem történhet meg, mert minálunk normális értékrend van.

Átlagos családokban az úgy szokás, hogy az emberek intim késztetéseiket nem a gyerek előtt élik ki. Tehát apa és anya nem a gyerekek mellett kefél a konyhaasztalon, a fenti leszbikus pár pedig feltehetően pontosan ugyanígy járna el. Tehát nem a gyerek előtt élnének nemi életet, viszont a pszichológusi szakvélemény alapján képesek lennének példát mutatni arról, milyen egy kapcsolat, hogyan élnek együtt egymást szerető és támogató emberek.

Baj az egyáltalán, ha valaki homoszexuális lesz?

Ennél sokkal érdekesebb kérdés, hogy vajon baj-e, ha ez a gyerek leszbikus/meleg lesz. És vajon, ha azt gondoljuk, hogy baj, azt vajon miért gondoljuk? Rosszabb lesz nekem, ha az lesz? Fenyegeti az én életemet, ha az lesz? 

Most nagyon őszinte leszek: nem szeretném, hogy a lányaim leszbikusok legyenek. Nem mintha nem lenne tökmindegy, hogy a fiúkat vagy a lányokat szeretik, ha képesek harmonikus szeretetkapcsolatot kialakítani életük párjával, és boldog, önazonos, teljes életet élni. Azért nem szeretném, mert azt gondolom, nehezebb életük lenne. De ha így alakul, pont ugyanúgy fogom szeretni őket, és mindent meg fogok tenni, hogy jó legyen nekik.

Innen nézve tehát azt mondhatjuk, hogy a fenti kislány valószínűleg némileg több társadalmi előítélettel szembesülne két anyuka gyerekeként, mintha egy anyuka+apuka vagy egyedülálló anyuka gyereke lenne, de ezek hatása eltörpül amellett, amilyen pluszt a családban nevelkedés jelentene neki. (ld fönt a társadalmi hasznosságot).

shutterstock 115222507

Nati ráadásul elég pici ahhoz, hogy ha mindent ment volna a maga útján, számára ez egy folyamatában megtanult, természetes állapot lett volna, a legtöbb gyereknek egy anyukája és egy apukája van, de néhány gyereknek például csak anyukája, van, akinek két anyukája és két apukája, neki meg két anyukája. A gyerekek végtelenül rugalmasak, és egy kor alatt egyáltalán nem ítélkeznek.

És miért félünk a leszbikusoktól, melegektől?

Erre egyáltalán nem tudom a választ. A föld demográfiai adatait nézve az emberiség kihalása egyelőre nem fenyeget, tehát attól, ha az emberek 1-5 százaléka a vele azonos neműeket szereti, és mondjuk nem lesz saját gyereke, nem fog kihalni az ember. 

Lassan 40 leszek, eddigi életem során még sosem nyomult rám egyetlen leszbikus sem, ha megtörténne, az fura, esetleg kínos vagy kellemetlen lenne, de nem érzem, hogy bármivel nagyobb veszélyt jelentene, mint azok a nekem nem tetsző pasik, akik viszont nyomulnak, és közeledésük kínos vagy kellemetlen. Megkérdeztem a férjemet, őt sem környékezték még meg meleg pasik, ezzel szemben a neki tetszők mellett olyan nők is, akik neki nem jöttek be. 

Pont a társadalom elutasítása miatt a melegek általában extra óvatosak, ha közeledésről van szó, nagyjából 100 ezer nem örömmel fogadott hetero közeledéses sztorira jut egy nem örömmel fogadott meleg közeledéses sztori, tehát az emberek nem azért félnek, mert a melegek állandóan rájuk akarnának ugrani. De akkor miért?

Ez nem természetes!

Ez elég sokszor elhangzott a kommentekben is. Nem természetes, hogy valaki a saját neméhez vonzódjon. Nem természetes, hogy egy gyereknek két anyukája legyen.

Ha ezt úgy fogalmazzuk át, hogy ez nem megszokott, az teljesen igaz, tényleg nem az. De hogy ne lenne természetes, az részint nem igaz, részint teljesen hibás logikán alapuló érvelés.

A homoszexualitás az állatvilágban jelenlévő dolog, nem halt ki az evolúció évmilliárdjai alatt, tehát definíció szerint természetes. Az emberi faj is a természet része, tehát ha vannak homoszexuális emberek, akkor az is a természet része.

Elég nagy butaság lenne azt mondani, hogy a a csimpánzok homoszexualitása nem természetes, viszont még ennél is röhejesebb azt mondani, hogy a csimpánzok homoszexualitása ugyan természetes, de az embereké nem az.

A másik érv, hogy két nőnek magától nem lehet gyereke, tehát ne is legyen sehogy, mert az sem természetes. Viszont akkor egy meddő házaspárnak se legyen lombikból vagy örökbefogadásból gyereke, mert nekik sem lehet maguktól. Egyedülállóknak se legyen, mert maguktól nekik sem lehet. 

A falból folyó melegvíz sem természetes, meg a turbódízel, és a kontraktlencse

Sokan úgy érvelnek, hogy a természetes az, ami az őskortól van, és mindig úgy volt, és az úgy a jó. Ilyen dolog azonban meglepően kevés van, mert az embert pont az eszközhasználat, és a környezet átformálása tette azzá, amivé lett: csúcsragadozóvá.

Az őskorban nem voltak fűtött emeletes házak, falból folyó melegvíz, turbódízel merci, tüdőgyulladást gyógyító antibiotikum, és kontaktlencse sem. 

Lombikprogram sincs az őskor óta, mégis milyen jó van, és gyereke lehet olyanoknak is, akiknek maguktól nem jön össze. Klassz dolog a szemüveg, a feketehimlő elleni védőoltás, és a fogászati implantátum. Egyik se természetes, de örülünk, hogy van

Homoszexualitás sokkal régebben van, mint mondjuk elektromosság, aztán milyen természetes felkapcsolni a lámpát, miközben még mindig nem bírjuk megemészteni, hogy valaki lány létére a lányokat szereti. 

A család az egy férfi meg egy nő?

A család az egy férfi meg egy nő, meg a gyerekeik. El tudom fogadni, ha valaki így érzi. Én viszont ennél sokkal tágabban definiálnám, mi a család.

Az, hogy tipikusan milyen egy család, az elmúlt korokban számtalanszor változott. És folyamatosan változik ma is. Ha körülnézünk, sok olyan formációt látunk, ami kétségkívül család, pedig nem felel meg a mama, papa, gyerekek definíciónak.

Anya, apa, gyerek: család.
Elvált szülő a gyerekével: család.
Elvált, aztán mással újraházasodott pár kettőjük gyerekeinek valamilyen kombinációjával: család. 
Egymást szerető (házas)pár gyerek nélkül: család.
Nagymama- és/vagy nagypapakorú ember, aki valamelyik gyerekével él: család.
Élettársi viszonyban élő pár közös gyerekkel: család.
Házaspár örökbefogadott gyerekkel: család.
Élettársi viszonyban élő pár örökbefogadott gyerekkel: család.
Egyedülálló felnőtt az örökbefogadott, vagy magának szült gyerekével: család.

shutterstock 301160990

Ezek mind családok, a közös bennük a szeretet és az összetartozás. Ha valaki szeretetben él valakivel, és összetartoznak, ha együtt szeretnék leélni az életüket, az számomra egy család. Két egymást szerető nő (férfi), akik szeretik a saját vagy örökbefogadott gyerekeiket, az is család. Lehet, hogy kicsit szokatlan, vagy ritkán előforduló felállás, de család.

Mi lesz szegény kislánnyal az iskolában két anyával?

Megszokottól eltérő felállású családban felnőni hozhat időnként nehéz vagy furcsa helyzeteket. Fura, amikor elvált anyuka hoz egy gyereket, elvált apuka kettőt, aztán lesz még egy közös is, és minden egyes alkalommal el kell magyarázni, hogy neked valójában hány anyukád és apukád van?

Az is biztos fura, amikor egy nő 40 körül arra jut, hogy szeretne gyereket, akkor is, ha apajelölt se közel, se távol, és magának szül egyet. Neked tényleg nincs apukád? És nem is volt soha?

Az is fura, ha valakit örökbefogadtak, és hetente kell válaszolnia arra a kérdésre, hogy Téged nem is az anyukád szült?

És igen, az is ilyen, amikor arra kell válaszolni, hogy Neked tényleg két anyukád van, apukád meg egy se? De minden mást, minden értékítéletet és neheztelést ezen a gyereki rácsodálkozáson kívül mi, felnőttek teszünk bele a sztoriba. 

Olyan felnőttek, akik szerint sokkal jobb a kislánynak az intézetben, mint egy ilyen szokatlan családdal, de közben naponta őrjöngenek a Facebookon, hogy mégis miféle lelketlen állat képes kidobni az erdőbe egy zsák kismacskát, és mit kéne tenni azzal a sok rohadékkal, akik miatt tele vannak a menhelyek szomorú szemű kutyuskákkal.

Blogmustra