Időmentő kellékek kúszó babák mellé

Olvasási idő kb. 5 perc

A kúszó babákra folyton figyelni kell, egy perc alatt meglépek. Tippek és trükkök, ha a következő két évben szeretne néha nyugiban meginni egy kávét.

Szülőként az ember pacaként szétfolyva figyeli a gyereke fejlődését. Amikor először emeli a fejét, amikor már nyúl a dolgokért, amikor kezét, lábát egyszerre emeli fel, mintha repülne. Úristen, milyen okosan néz! És milyen cukin mosolyog! 

És persze milyen őrült büszkeség, amikor már olyan ügyes, hogy arrébb tud gurulni a szőnyegen. Kúszni, aztán mászni kezd. A nagy meghatottságtól csak valamivel később esik le, hogy micsoda mérföldkőhöz érkeztünk, és ez mivel jár a következő két év minden egyes percében: már nem marad ott, ahol hagytuk.

Az ember leteszi a pöttömöt valahova, és ott is marad, maximum gurulva közlekedik egy kicsit, azt könnyen ki lehet védeni, néhány párnával, vagy feltekert takaróval. Ha azonban a kertben vagyunk, vagy a takarók már nem jelentenek jó megoldást, akkor jöhetnek a komolyabb eszközök.

DIY

Sok esetben a kúszó babáknak még könnyen „akadályokat” lehet emelni, amivel behatárolhatjuk a területet, ahol garázdálkodhatnak. Ehhez jó esetben elegendő egy nagyobb gumis lepedő, és néhány megpakolt csomag, hűtőtáska, hasonlóan magas dolog. Ezeket a lepedő négy végébe illesztve a tetejükre fel lehet húzni az anyag szélét. Ezzel egy kis karámot hozhat létre, ami egy ideig benn tartja a babát. Sajnos csak egy ideig, talán néhány napig lesz el benne, aztán rájön, hogy ha az oldalakat lehúzza, akkor szabad az út a menekülés felé.

Ekkor jöhet jól a már említett feltekert takaró, csak kombinálja a szélén lefektetett párnákkal, a szélesebb, puha, de nem egyenletes felületen a baba még nem tud keresztülkúszni, így amíg nem kezd el mászni, ezzel a módszerrel ellehet. Vagy vagányabb babák mellett legalább nyerünk még négy napot.

A legolcsóbb és legjobb megoldás a bababiztos lakás

Aztán új stratégiát kell gyártanunk. Bár iszonyú sok minden kapható, és temérdek pénzt el lehet költeni mindenféle marhaságra, hosszútávon mégis csak azzal járunk a legjobban - és a gyerek is -, ha a lakást tesszük bababiztossá. Ez önmagában egy hosszú-hosszú poszt lenne, de a kulcsszavakkal mindenki tisztában van: konnektordugók, szekrény és fiókzárak, törékeny és veszélyes tárgyak magasra, bármi mérgező - pl. gyógyszer, tisztítószer - magasba ÉS zárt szekrénybe, mászható bútorok rögzítve. 

Ha alul, illetve elérhető magasságban csupa olyasmit hagyunk, ami nem veszélyes, nem törik és nem értékes, máris sokkal szebb lesz az életünk. Ilyenkor jön el az ideje a konyhaszekrény átrendezésének is: műanyagos fiókok alul és nyitva, a többi babazáras, stb.

Amikor a lakás ilyen módon gyerekbiztos lett, már csak arról kell gondoskodni, hogy hatákonyan tudjuk a gyereket a különböző helyiségek (és szintek) között elbarikádozni. Mert ugyan biztosan ki fogja szórni az összes műanyag bizbaszt a szekrényből, de baja nem lesz tőle, és végül is pont ez a dolga. 

Nem propagált, de olcsó megoldás

A sok helyen kapható, ajtókeretekbe, lépcsők tetejére is szerelhető biztonsági babaajtó. Nem az esztétikum csúcsa, de mondjuk egy járóka sem az. A jobb darabok fúrás-faragás nélkül is felrakhatók, és így egy átlagos elrendezésű lakásban a gyerek karanténozható egy-egy bababiztossá tett helyiségben. Molyolhat mellettünk a konyhában, amíg főzünk, vagy épp kommandózhat a nappaliban, amíg a mosott ruhát hajtogatjuk, és tutita nem tud meglépni. Arról nem is beszélve, hogy a lépcsők tetejét és alját (!) is ezzel lehet lezárni, ez utóbbi viszont opcionális, hanem kötelező.

Ha viszont mégis szeretne sok pénzt elkölteni,

akkor a bababoltok a következőket ajánlgatják:

Ahhoz, hogy egy rövidebb ideig egy helyben tarthassunk a pöttömöt, elég lehet egy egyszerű pihenőszék. Ez a későbbiekben, amíg a baba még nem ül, etetőszéknek is jó, és evés után is alkalmas arra, hogy egy helyben tartsa egy kicsit. Mondjuk amíg lepakoljuk az asztalt. És ezzel kivédhető a nagy mennyiségű bukás is. Persze sokáig nem marad meg benne, még akkor is csak perceket lehet nyerni, ha a szék rezeg és zenél. És ezt a néhány percet nem adják olcsón.

Ezek ára nem éppen alacsony, sajnos egy szebb darab akár 20 000 forint feletti áron is elkelhet, mindenki eldöntheti, ez kifizetődik-e azzal a pár perc nyugalommal, amit naponta nyerhet.

Ennél hosszabb időre, akár fél, egy órára is lekötheti a babát a hinta. Itt azonban még nem a klasszikus hintákról van szó. Az egy ponton rögzített szerkezetek minden irányba mozognak, ezzel fejlesztve a babák agyát, és persze boldog perceket szerezve nekik.

Egy ajtófélfára szerelhető verzió 13 000 forint körüli összegért szerezhető be. Ettől egy fokkal drágább a biokivitel ami abban különbözik az előzőtől, hogy kizárólag természetes anyagokból készül, biopamutot felhasználva, és az ülés mellett feküdni is lehet benne. Igaz, az ára is magasabb, minimum 16 500 forint, vagy ennél több.

Léteznek még más, elképzelés szerint, mégis hasonlóan működő hinták, melyek nem csak fejlesztik a kicsiket, de ideig – óráig egy helyben is tartják őket, így tud inni egy kávét, vagy kivenni a mosógépből a ruhákat, stb. ezeknek a hintáknak az ára nagyon változó, de van köztük olyan is, amelyiket nem kell lógatni, ezzel egy kicsit mobilabb megoldást kínálva. Igaz, ez az árakon is meglátszik, hiszen a 30 000 forint körüli összeg sem olyan ritka.

Nyugalom néhány órára

Ha történetesen ebédet szeretne főzni, vagy csak leülni egy kicsit, és pihenni, akkor ezeknél jobb megoldásra van szüksége. A járókák ebben az esetben alternatívát jelenthetnek. Ha megmarad benne a gyerek. És amíg meg nem tanul kimászni belőle a gyerek, ami nem lesz ám nagyon sokára. És önnek ha nincs baja azzal, hogy elég börtönfílingje van a műfajnak.

A fából készült, fix darabok ára 25-27 000 forint körül mozog. De ha nem ragaszkodik a fához, és a mobilitás is szempont, akkor egy utazó járókát már 16 000 forintért is beszerezhet, mely a funkcióját ugyanolyan jól ellátja, mint a fix darabok.

A járóka összességében elég megosztó darab, sokan esküsznek rá, és ki is használják, de legalább ennyien vallják be, hogy viszonylag hamar egy hatalmas játéktárolóvá minősült át, amit gyerek helyett a bedobált plüssök, csörgők, takarók, és más hasonlók töltöttek meg.

Babakarám!

Ha nem tetszik a műfaj, vagy a járókában lévő helyet kicsinek találja, akkor önnek a babakarám lehet a megfelelő eszköz a biztonságos kúszáshoz – mászáshoz. A neve ugyan egy kicsit bizarr, de az ötlet nagyon is jó. Lényegében egy elemekből álló, stabil, mobilan áthelyezhető ki kerítés. A baba mozgástere is igen nagy, és attól sem kell félni, hogy eltűnik szem elől. Az elemekkel ráadásul akár szobákat is lezárhat a baba elől, így kúszhat a lakásban, kedvére. Az ára ugyan elég húzós, hiszen a 8 elemes verzió 32 000 forintért vár gazdára, de kevesebb elemből is felépíthető (6 vagy 4 elemes – bár a tér így természetesen egyre kisebb lesz), és persze mindig adott a lehetőség, hogy használtan szerezzük be, jellemzően jóval olcsóbban.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.