Cumi vagy nem cumi, az itt a kérdés

Olvasási idő kb. 5 perc

Én aztán a tökéletes apa leszek. És természetesen messziről elkerüljük az olyan gonosz és mű dolgokat, mint a cumi. Ember tervez...

Amikor megérkezik a csecsemő a családba, az valami egészen különleges érzés. Esetemben ez azzal is járt, hogy karácsony előestéjén rohanhattam a feleségemmel a kórházba, majd az ünnepek alatt ki – be ingázhattam a kórház, a nagymama, a dédi, és más rokonok házai között.

De megérte, hiszen a kicsi gyönyörű, és persze elhatároztam, hogy én aztán a tökéletes apa leszek. Ez azt jelenti, hogy a gyerekem kizárólag bio élelmiszereket kap, már csecsemőkorától megtanítom neki a belső béke elérésének képességét, varázsolni, sárkányt ölni, miegymás. És természetesen messziről elkerüljük az olyan gonosz és mű dolgokat, mint a cumi.

Fotó: Daniel Berehulak / Europress / Getty

Gondoltam én, ugyanis a kórházban rögtön kapott is egyet a pöttöm, amit a feleségem egyetlen mozdulattal betolt a gyerek szájába, összezúzva ezzel a bio-gyerek elméletemet. Ő pedig természetesen angyali mosollyal – kis túlzással persze – az arcán mohón és ütemesen szopizni kezdte. Szóval eldőlt, a gyerek cumizni fog, még akkor is, ha az műanyag és alapvetően ellene vagyok. Amikor hazahoztuk, akkor viszont egyre több előnyét láttam meg én is a gyűlölt kis szilikondudlinak. Megnyugtatta a picúrt, segített neki elaludni, és lényegesen kevesebbet sírt, ha a keze ügyében volt. Szóval a cumi nyert, most már csak azt kell kitalálnom, hogy hogyan fogom róla leszoktatni.

Előnyök és hátrányok

Persze ez már nem az én döntésem, de azért utánanéztem annak, hogy mik is az előnyei, és főleg mik a hátrányai a cuminak. Rémhírek terjednek a neten, hogy a cumi tönkreteszi a fogakat – kivéve persze, ha az ember az anatómiailag formál, 60 orvos által legjobban ítélt darabot veszi meg háromszor drágábban, mint amennyit valaha is cumira szánt volna -, és a szülők később belerokkanhatnak a fogszabályozás költségeibe. Meg hogy a szétrágott cumidarabok fulladást okoznak.

Orvosilag a cumi előnyei között előkelő helyen szerepel az, hogy a statisztikák szerint az éjszakai alváshoz cumizó babák között kisebb az SIDS, vagyis a rettegett bölcsőhalál kialakulásának kockázata. Ez már magában egy meggyőző érv a cumi mellett, de az is igaz, hogy megnyugtatja a kicsiket, segít az elalvásban, és az ujjszopással ellentétben erről valamivel könnyebb leszokni, hiszen a cumi eldobható, a hüvelykujj nem.

 „Cumi választás szempontjából az első eldöntendő kérdés, hogy latex, vagy szilikon? Tisztíthatóság, és tartósság szempontjából a szilikon a nyerő.

A második kérdés az életkor. Az első hetekben a fogszabályzós cumit folyamatos vákummal tudja csak a szájában tartani a baba, ezért az gyakran kiesik, és jön a sírás. Így erre a kezdeti időszakra én egyáltalán nem tartom szentségtörésnek a régebbi fazonú, úgynevezett bumszlis végű cumi használatát. Két hónapos kor körül érdemes átszoktatni a kicsit a fogzás szempontjából előnyösebb fogszabályozós fajtára.

Mivel a méretet a baba növekedésével váltani kell, nem kell egyszerre túl sok cumit beszerezni. Ha bevált egy adott fazon, mindenképpen vegyünk 2-3 tartalékot, amíg még kapható.

Hogy meddig használható egy cumi, az összetett kérdés. Egyrészt ahogy nő a baba, váltsunk méretet. Másrészt folyamatosan ellenőrizni kell a cumit, és amint sérülést, elszíneződést látunk rajta, vagy a sterilizálástól keményedik, cseréljük le. A már használt cumit - ha jó állapotúnak tűnik is - nem örökítjük a kis tesónak! A felszínén megtelepedő, és szaporodó kórokozókkal többet árthatunk, mint amennyit spórolunk.” – emeli ki Pomázi Katalin védőnő.

Fotó: Athanasios Gioumpasis / Europress / Getty

Az előnyök mellett persze hátrányokkal is találkozhatunk a cumi esetében. Valóban rossz hatással lehet a fogakra ez az eszköz, de ez inkább csak akkor igaz, ha 4 éves kora után is cumizik a kicsi. Az viszont tény, hogy a cumi túlságosan korai alkalmazása rontja a kicsi szopási esélyeit. Ugyanis a dudli miatt nem tanulja meg rendesen, hogyan is kell a mellbimbót szívni, és ebből komoly gondok is adódhatnak. Az éjszakai alvásnál a cumi mellett felsorakoztatott érvek kétélűek. Bár valóban könnyebben elalszik a baba a cumival, de ha az kiesik a szájából, akkor azonnal megoldandó vészhelyzet alakul ki, amire a pöttöm égtelen ordítással hívja fel a szülők figyelmét.

Cumi használati 1X1

A cumi használat első parancsolata: sohasem veszünk csak egy cumit. A kicsik ugyanis ragaszkodnak a megszokott darabhoz, és jaj nekünk, ha a kedvenc, méhecske mintás, átlátszó műanyag csodából csak egyet szereztünk be, mert ha az eltűnik, akkor anya – apa ilyenkor már nyüszítve lapít a sarokban – legyen a talpán, aki megnyugtatja a gyereket, és rábeszéli, hogy a másik, zebramintás csodacumi és legalább annyira finom, mint az előző volt.

A cumi használat második parancsolata: orvost kérdezzünk meg arról, hogy lehet-e cumizni, vagy ne, ha végképp képtelenek vagyunk dönteni. Nem guglizunk, nem fórumozunk, mert akkor az elképzelhetetlen szörnyűségek kifogyhatatlan tárházát zúdítjuk a nyakunkba, minek hatására csak meglátunk egy cumit, máris pánik, szív, és „nekem ez nem fog menni” rohammal száguld velünk a mentő a kórházba.

A cumi használat harmadik parancsolata: ne a cumi legyen az elsődleges nyugtató eszköz. Persze, tök jó lenne, ha csak be kellene nyomni a dugót a gyerek szájába, és csönd és béke lenne egész nap, de ez nem megoldás. A cumi valóban megnyugtatja, de ez legyen az utolsó lépés, előtte helyzet, vagy helyváltás, játékcsere, kis babusgatás, ringatás szinte mindig megoldja a gondot.

A cumi használat negyedik parancsolata: nem nyalogatjuk a cumit! Ha leesett, akkor öblítsük le, de ne nyaljuk. Sokkal jobban jár a gyerek, ha a földes, koszos cumit tömjük vissza a szájába, mintha lenyaljuk, hiszen a szánkban elképesztő mennyiségű olyan baktérium lakik, amikkel a pöttöm még csak távolról sem találkozott. Szóval annak esélye, hogy beteg lesz a lenyalt cumitól minimum akkora, mint a földdel és utcaporral borított dudli esetében.

Fotó: The Washington Post / Europress / Getty

Egy újabb döntés, amitől nem menekülünk

Persze megint csak a szülő dönt – már ha a pöttöm nem utasítja el a cumit, mert akkor a dolog elég gyorsan megoldódik -, hogy akkor most legyen cumi, vagy ne legyen. Mindegy, hogy mit választunk, tuti, hogy belefutunk néhány jóakaróba, aki résnyire nyitott szemmel, és az élvezettől kicsöppenő nyállal ecseteli, hogy mennyire rossz szülők vagyunk, mert így, vagy ne adj’ Isten, úgy döntöttünk. Szóval részemről a fáklyás menet, nálunk marad a cumi, mértékkel, és a leszoktatással majd foglalkozom akkor, ha eljön az ideje.

Cumi vs ujjszopás?

"Egyik lányom ujjszopós volt, a kicsi meg cumis. Nem volt választás, a nagyobbik messzire köpte a cumit, nem volt az a felső hatalom, amivel rá lehetett volna venni. Mondták is a nénik a játszótéren (boltban, villamoson, stb), hogy majd mennyivel könnyebb dolgom lesz vele, mert neki ki kell vennie a szájából a kezét, ha csinálni akar valamit, és így hamar leszokik az ujjszopásról, a kicsi meg majd cumival a szájában megy érettségizni. Nem pont így lett, a kicsi két évesen simán dobta a cumit, a nagyot 9 évesen a fogszabályzó orvos tudta rábeszélni, hogy hagyja már abba az éjszakai ujjszopást. Ez a különbség sajnos erősen látszik a fogaikon is. " - mesélte Anna.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.