Magányos tizenévesek

Mindenki szeretné, ha boldog lenne a gyermeke, és ennek egyik záloga, ha kielégítőek az emberi kapcsolatai. Sok más dolog is fontos: a sikerélmények, az örömteli tevékenységek, de ha az ember visszagondol élete igazán boldog pillanataira, valószínűleg többségben lesz közöttük, amikor mélyen, bensőségesen kapcsolódott valakihez. Kutatások is alátámasztották, hogy az élettel való elégedettség elsősorban a tartalmas emberi kapcsolatokon múlik. Tehát nem mondhatjuk, elég, ha a gyerek jól tanul: ha jók a jegyei, minden sínen van. Érdemes arra is figyelni, vannak-e barátai, és ha problémája van e téren, segíteni.

A szülő fontos lépéseket tehet: bánhat úgy a csemetével, hogy az kedvezzen a társas készségek fejlődésének, teremthet alkalmat a barátkozásra, és megadhatja az érzelmi biztonságot, ami szükséges ahhoz, hogy merjen nyitni mások felé. Igaz, helyette barátkozni nem tud, egy ponton túl a gyerek erőfeszítése is kell.

Manapság nem is olyan könnyű kideríteni, vannak-e barátai a gyereknek. Az ideális helyzetben persze beszélget a szülő és a gyerek, és elmondja a kölyök, ami a szívét nyomja. De sok gyerek szégyelli, ha magányos, szépít a helyzeten, a kiközösített fiatal például barátnak füllentheti azt az egyetlen gyereket, aki nem csúfolja, és váltott vele pár szót.

shutterstock 344303639

Ha valaki nem tud barátkozni, pedig szeretne, az kudarc, annak a kínos élménye, hogy nem szeretik őt, és erről egyáltalán nem könnyű beszélni. Ráadásul kamaszkorban természetes is, hogy egy kicsit elfordul a szülőktől a gyerek, esetleg ki sem dugja az orrát a szobából a nap nagy részében. Nem látványos, ha magányos a gyerek, mert a szülő nem feltétlenül lát bele, ilyenkor a haverjaival chatel, vagy egyedül játszik a gépen. Az első tehát az, hogy figyeljünk a gyerekre, beszélgessünk (de ne faggassuk), teremtsünk olyan légkört, amiben elmondhatja, mi van vele anélkül, hogy ítélkezéstől vagy kioktatástól kellene tartania.

Különböző a gyerekek társas igénye, de ne dőljünk be annak, hogy egyszerűen csak introvertált a fiatal, ő ilyen, biztos jól érzi magát egyedül is. Igen, van, aki befelé forduló, és ez rendben is van, ha van egy-két komoly barátja, és akkor, ha mikor távol van az egy-két barát, mondjuk betegek, akkor is feltalálja magát. De ha szorong, nem tudja, hogyan kapcsolódjon másokhoz, és inkább kerüli a társas helyzeteket a megszégyenüléstől való félelemben, akkor segítségre van szüksége.

Annak, ha valaki nehezen barátkozik, általában a társas készségek gyengesége az oka. A másik gyakori ok a szorongás, és ez a kettő kart karba öltve jár. Aki szorongóbb, kicsit túlérzékeny, kevésbé gyakorolja magát a társas világban, így nem annyira lesz ebben ügyes, a visszautasításoktól még inkább bezárkózik. Nem ritka, hogy agresszívebbek a népszerűtlen gyerekek, ami ok és következmény egyben. Frusztráltak, amiért nem találják a hangot másokkal, vagy így szeretnék leplezni, hogy valójában tartanak a többiektől, és kompenzálják megszeppentségüket. Ettől persze még inkább kerülik őket.

A szülőn is sok múlik. Legfőképp az múlik rajta, neki milyen a világhoz, az emberekhez való viszonya. Van, aki eleve tart a közösségektől, tudattalanul azt közvetíti a gyereknek, hogy csakis otthon van igazán biztonságban, a külvilág veszélyes. A nehezen beilleszkedő gyerekeknek sokszor a szülei is szoronganak, és inkább maguknak szeretnék megtartani a csemetét. Úgy nekik is biztonságos. Ha kapcsolódik másokhoz, akkor idővel kirepül, és otthagyja őket. Ez nem tudatos gonoszság, hanem tudattalan motiváció.

shutterstock 365508296

A szülő társas készségei is fontosak, és hogy ezeket átadja-e a gyereknek. A barátkozásban az egyik legfontosabb készség a mentalizáció, az, hogy az ember nagyjából el tudja képzelni, mit érez a másik, hogyan érinti egy helyzet. Ez tanulható, és tanulja is az ember kicsi kortól, ha kap egy kis segítséget. Például, ha a szülő szavakba önti, amit a gyerek kifejezett nonverbálisan. Később, mikor már kamaszkorba ért, a konfliktushelyzetek is adhatnak lehetőséget a mentalizáció gyakorlására, ha a szülő segít megfogalmazni a saját és a tini érzéseit, szempontjait. Az ilyen közegben nevelkedett fiatal másokat is jobban meg fog érteni, így képes lesz kapcsolatokat kialakítani.

Ha nincsenek barátai a tininek, konkrét lépéseket is tehet a szülő. Javasolhatja, hogy hívjanak meg olyan gyereket az osztályból, akivel legalábbis semleges vagy egy kicsit jó a kapcsolat, akivel lehet valami közös érdeklődési pont, vagy akiről elképzelhető, hogy barátként összepasszolnak. Minél kisebb a gyerek, annál több lehetősége van a szülőnek: a kicsinél még a szülők egymás közt megszervezik a találkozót, a kiskamaszt még lehet terelgetni, a nagyobb kamasz már aligha engedi, hogy beleszóljunk a barátkozásaiba. Minél nagyobb, annál inkább neki kell megugrania ezt az akadályt, de a szülő mindig sokat segíthet azzal, ha lelkileg támogatja. Meghallgatja, és nem hibáztatja őt, hanem tényleg kisírhatja magát a vállán.

Ha komoly a baj, és kevés a szülői segítség, érdemes gyermekpszichodrámára vinni a csemetét, ahol fejlődhetnek a társas készségei, és megtapasztalhatja, hogy egy biztonságos közegben megnyílik, és elfogadással reagálnak rá. Ezt az élményt magával viszi, és más közegekben is bátrabban, magabiztosabban fog nyitni.

Cziglán Karolina
pszichológus

Oszd meg másokkal is!
Mustra