Egy tesitanár és egy edző véleményét kérdeztük arról, kell-e még sportolni heti öt tesióra mellett.
A mozgás jó és fontos, különösen gyermekkorban, ezt mi sem győzzük hangsúlyozni, számos cikket is írtunk már a témában. Aki edzettebb, az iskolában is jobban teljesít, a mozgás nélkülözhetetlen az egészség megőrzéséhez és a jó közérzethez, sőt még a látása is jobb lesz annak, aki a szabad levegőn ugrabugrál. Tudja ezt mindenki, szülő és tanár egyaránt, és mennyivel kényelmesebb dolog felelősségünk tudatában a gyereket sportoltatni saját magunk helyett, úgyhogy a legtöbb szülő küldi is őket minden héten legalább kétszer.
A mindennapos testnevelés órák és a délután négyig tartó iskola világában azonban felvetődik a kérdés, hogy mi van akkor, ha nem fér bele a gyerek idejébe, vagy túl fáradt, leterhelt ahhoz, hogy még edzeni is elmenjen. Egyáltalán van-e szükség még arra, hogy külön is sportoljon a gyerek, amikor órarend szerint úgyis mindennap mozog 45 percet? Utánajártunk.
Alapnak jó
Megkérdeztünk egy gimnáziumi testnevelő tanárt és egy edzőt, hogy mi a véleménye az iskola utáni sportról. Természetesen mind a ketten azt válaszolták, hogy jó és fontos dolog, de ahogy egyre jobban belemélyedtünk a beszélgetésbe, nyilván árnyaltabbá vált a helyzet.
A szakemberek nagyjából egyetértettek abban, hogy a mindennapos testnevelésóra – feltéve, hogy megvannak a tárgyi feltételek, és nem szabotálja el sem a gyerek, sem a tanár – alkalmas rá, hogy egy alap jó kondit, közérzetet és egészségi szintet biztosítson a gyerekeknek.
Ha az alapszinttel megelégszik a gyerek, nem kíván többet sportolni, vagy bárhogy is igyekszünk, nem sikerül bezsúfolni az idejébe, akkor sem kell pánikolni, nem lesz satnya vagy beteg a mozgáshiányos életmódtól – vélekednek a szakemberek. Főleg, ha gyalog vagy bringával jár iskolába, és nem valami járműben ül.
A tesióra csak ízelítő
Az aktív sportolásnak azonban számos olyan előnye van, amit a testnevelés órák nem adnak meg. A tanrendi foglalkozások egy általános edzettségi szintet nyújtanak, és egy olyan átfogó sportismeretet, ami leginkább csak a felszínt karcolgatja. Ez persze nem baj, nyilván senki nem lesz egyszerre bajnok felemás korláton és száz méteres síkfutásban, de legalább alapfogalmai leszek a dolgokról. Inkább ízelítőnek kell felfogni, lehetőségnek, hogy a gyerekek megtapasztalják, hogy miben jók, mihez van kedvük. Például, ha valaki nem egy társasági lény, jól tűri a monotonitást, a testnevelés órán rájöhet, hogy az ő sportja a hosszútávfutás vagy az úszás lesz, mert sikerélményt és örömet okoz neki, miközben mások, más habitussal szintén találkozhatnak a nekik való sportággal.
Több előnye is van, ha az iskola után még pluszban sportol valamit a gyerek, akár versenyszerűen, akár szabadidősportként. Először is sportosan fog kinézni, és ügyesebben fog mozogni, ami növeli az önbizalmát. Leköti az idejét, vagyis nem a monitor előtt tölti a napjai nagy részét, sőt, kevesebb ideje marad unalmában butaságot csinálni, bajba kerülni. (Habár ezt nyugodtan elmondhatjuk a lakótelepi színjátszókörről vagy a gyülekezeti makramé szakkörről is.)
Hosszú távú előnyei is vannak
Ami a legfontosabb: a heti öt tesióra után csak reménykedni tudnak a testnevelő tanárok, hogy valami megmarad felnőttkorra is, míg ha úgy nő fel a gyerek, hogy az aktív és örömteli sportolás az élet része, sokkal nagyobb eséllyel fog később, akár munka és család mellett is mozogni és az egészségével törődni.
Vagyis mindent egybevetve nagyon jó, ha a gyerek választ és aktívan űz valamilyen sportot, de akkor sem kell megijedni, ha nem jön össze, mert az iskolában (elvileg) megoldják a kérdést. Azért mielőtt hátradőlünk, érdemes kikérdezni a gyereket, hogy hogyan is zajlanak ezek a tesiórák. Ha, mondjuk, túl könnyű felmentést kapni, vagy a heti ötből kettőt meg sem tartanak, jobb, ha inkább a kezünkbe vesszük az ügyet.
