Steiner Kristóf 25 évvel idősebb a húgánál, Lola Taránál. Nincs féltékenység, nincsenek viták, az ünnepek pedig új(ra) értelmet nyernek.
Nem sokan tudják rólam, mert erről speciel nem szoktam hencegni a Facebookon, pedig bevallom, nagyon büszke vagyok rá: van egy kishúgom. Ő most kezdte az általános iskolát, én pedig már a krisztusi korból is kifelé battyogok - ebből adódóan már akkor is meglett férfi voltam (már amennyire ez tőlem kitelik), amikor született.
Sosem felejtem el a napot: a jeruzsálemi The Coffee Bean & Tea Leaf kávézóban kavargattam a szójatejes kapucsínómat, amikor felhívott az apukám: megszületett a kistesóm. A kávét azonnal egy gigantikus ünnepi reggelire cseréltem fel örömömben - a lelkesedésem pedig azóta sem hagyott alább, minden találkozásunkkor a torkomban dobog a szívem: mekkorát nőtt, örül -e majd nekem, mi foglalkoztatja manapság, milyen a frizurája, hogyan öltözködik - hiszen csupán néhány havonta talákozunk: ő Budapest él, én pedig Tel Avivban.
Sok szülő mondja, hogy azért akar iparkodni a második-harmadik gyerekvállalással, mert minél kisebb a korkülönbség, annál jobb barátok lesznek majd a tesók, sőt olyannal is találkoztam, aki a képembe mondta: "Ja, ha ennyivel fiatabb nálad, akkor nincs is semmilyen kapcsolatotok, mi?" Ezért most úgy határoztam, 7 pontba szedem, miért is örülök annyira, hogy a húgom és én pont annyi idősek vagyunk, amennyi (amellett, hogy vele sütit sütni sokkal érdekesebb, mint egyedül). Plusz egy extra okként pedig: biztos vagyok benne, hogy a szülők sem bánják, ha nem csaknem egyszerre kell több gyereket felnevelni a nulláról, aztán pedig - ismét csak majdnem egyszerre - mindet elbúcsúztatni, mikor kirepülnek otthonról...
1. Felnőttként már tuti nem ügy a testvéri féltékenység
Harmincévesen nyilván fel sem merül bennem, hogy az apukám "túl sokat foglalkozik" a húgommal - nyilván másfajta figyelmet igénylek, mint egy ötéves. Másrészt a húgomat se zavarja, ha a papám "velem van elfoglalva", hiszen velem nem plüsskutyákról, vagy az óvodáról beszélget, hanem csupa olyasmiről, amikről más felnőttekkel is.
2. A tesóm frissen tart - szellemileg, testileg
Az egy dolog, hogy ha elbújik, meg kell találnom, ha elszalad, utána kell futnom, így sosem unatkozom mellette. De én még mindig le vagyok ragadva a Pindur Pandúroknál, ő viszont már YooHookat gyűjt - akikről tőle hallottam először. Én még mindig a Barbie-knál tartok, ő viszont Monster High babákkal játszik - akik Barbie zombivá vált haverjai. Popkultúra-elemzőként különösen fontosnak tartom, hogy kapcsolatban maradjak mindazzal, ami izgatja a legifjabbakat, de magánemberként is sokat jelent majd, amikor negyvenötévesen is tudom majd: mire buliznak épp a tinédzserek.
3. Sosem veszekszünk
Még a legjobb testvérek is össsze-össze vitatkoznak, és az sem ritka, hogy két tesó rendszeresen öli egymást. Két és fél évtized korkülönbség azonban garantálja, hogy egy hangos szó se csattanjon el közöttünk - ha gyermeki csínytevésekbe keveredik, nyilván nem én fogom kiosztani, hanem a szülei(nk), én pedig nem igazán tudok olyasmit tenni, amiért megharagudna rám. Ha elszomorítom (mondjuk azzal, hogy el kell mennem, pedig ő még szívesen mesélne a nyuszijáról, Gusztiról), legfeljebb elpityeredik - az ajtócsapkodás elmarad.
4. Visszarepít a gyermekkoromba
Ha ő nem lenne, nem nézné(n)k mesét a kanapén lustálkodva késő délelőtt, ő kakaóval, én kávéval a kezemben. Ha ő nem lenne, már rég elfelejtettem volna, milyen is úgy tenni, mintha olvasnék egy könyvet, valójában pedig a képzeletemre hagyatkozni, ahogy kerekítem a rögtönzött történetet. Nélküle sosem játszanék már boltosat, és tennék úgy, mintha jóízűen falatoznék, miközben műanyag zöldségek sorakoznak a tányéromon, és - amíg saját gyerekem nem születik - már rég nem bújócskáznék és fogócskáznék.
5. Az ünnepek új(ra) értelmet nyernek
Felnőttként, csupa felnőttel körülvéve nagyon nehéz megtartani a karácsony varázsát - egymásnak már nem nagyon ajándékozunk, a karácsonyfa sokaknál már csak egy jelzés-értékű feldíszített faág, és karácsonyi dalokat se nagyon trillázunk már. A kistesó kedvéért viszont ismét visszaváltozik minden a régi karácsonyi képeslappá: csenget a Jézuska, minél nagyobb és színesebb a fa, annál jobb, az ajándékok átadása pedig újra csupa öröm és izgalom.
6. Újra "legálisan" lóghatok a játékboltban
Bevallom felnőttként is odavagyok a játékboltokért - van egy barátom, amivel egyik kedvenc szórakozásunk éveken át az volt, hogy bemegyünk egy játéküzletbe, és fuldokolva röhögünk a szürreális tárgyakon, mint mondjuk a transzvesztitának kinéző hamis Barbie. Ilyenkor megvető szemekkel tekintettek ránk a boltosok - most viszont végre valódi okkal shoppingolhatok vicces játékokat, gyerekeknek szánt kiegészítőket, illetve - hála az égnek, hogy húgom van és nem öcsém - bármit, ami Hello Kitty-s, rózsaszín, vagy csillámos.
7. A különbségeink a legnagyobb erényeink
Ő mindig végtelen szeretettel néz rám, én pedig alig várom, hogy egy csomó olyan kalandot éljünk át együtt, amikhez ebben a pillanatban még túl kicsi. Ő észre sem veszi, hogy "öregszem", én pedig hónapról hónapra csodálom a látványos változásait. Ő a jelenben él, nem rágódik a múlton, és nem aggasztja a jövő, én pedig elérzékenyülök, ha arra gondolok, mikor kisbaba volt, és már előre izgulok, milyen is lesz, amikor először lesz igazán szerelmes, pasizni és bulizni kezd, vagy épp középsuliba készül. És mindenekfelett: bár kisebb, mint én, mégis őszintén felnézek rá, amiért meg sem érintik azok a gondok, amikről én felnőttként nap mint nap meggyőzöm magam: aggódni a világ romlásán, és sajnálni magam nem csak az emberi természetem része, de talán még kötelességem is. Ő meg csak mosolyog. Mindig mosolyog.
