SZÜLŐSÉG

Így lehet 62 százalékkal kisebb esélye a mellrákra

2015. szeptember 20., vasárnap 15:42

A rosszindulatú melldaganatok Magyarországon a vezető halálokok közé tartoznak, ezzel évente két és háromezer közötti halálesetért felelősek. A mellrák hátterében genetikai hajlamosító tényezők is állnak, ami azt jelenti, hogy fokozottan oda kell figyelnünk, ha a családunkban már előfordult hasonló megbetegedés.

Az öröklött hajlam mellett azonban életmódbeli tényezők is befolyásolják a betegség kialakulását. A szoptatás védő szerepe régóta ismert, de egy friss kutatás szerint a táplálkozásunknak is jelentős hatása van a daganat kockázatára.

Sült hal és brokkoli

A kutatók az úgynevezett mediterrán diéta hatását vizsgálták. A mediterrán diétával kapcsolatban már régóta ismeri a tudomány, hogy előnyös a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében, de azt eddig nem tudtuk, hogy a mellrák-kockázatra is hat.

A mediterrán diéta a következőképpen épül fel. Nagyon sokat – naponta több alkalommal - kell enni az alábbi ételtípusokból: zöldségek, gyümölcsök, magvak, salátafélék, hüvelyesek, olívaolaj. Minimum heti kétszer ajánlott halat vagy más tengeri állatot enni; valamint napi kisebb adagokban vagy hetente egyszer nagyobb adagban joghurtot, sajtot és szárnyashúst. A többi húsfélét és az édességeket érdemes inkább kerülni vagy csak ritkán fogyasztani.

Még jobb az extra szűz olívaolaj

A 2003 és 2009 között készült tanulmányban több mint négyezer, a menopauzát betöltött nő vett részt. Ezeket a nőket átlagosan 4,8 évig kísérték figyelemmel, ezalatt 35-nél diagnosztizáltak rosszindulatú emlődaganatot.

A sima zsírszegény diétát folytató nők csoportjában minden ezer főre 2,9 mellrákos eset jutott. A diófélékkel (dió, mogyoró és mandula) kiegészített mediterrán diétát folytatók csoportjában ezer főre 1,8, míg az extra szűz olívával felturbózott mediterrán diétás csoportban csupán 1,1 eset jutott ezer főre.

Másképpen: az extra szűz olívaolajat tartalmazó mediterrán diétát evő nőknek 62 százalékkel kisebb esélyük volt a mellrákra, mint a sima zsírszegény diétát evőknek.

A kutatók szerint a sima (nem extra szűz) olívaolajnak is vannak előnyei, mivel nagy mennyiségű telítetlen zsírsavat tartalmaz. Az extra szűz olajban emellett még olyan, biológiailag aktív komponensek is vannak, mint az oleuropein, a hidroxi-tirozol, lignánvegyületek és polifenolok. A laboratóriumi kísérletek tanulsága szerint a fenti vegyületek egy része az emberi sejtekben lévő onkogének, azaz a tumorkeletkezésért felelős gének kifejeződését csökkenti, ezáltal sejtszinten fejt ki rákellenes hatást.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2015.09.20 18:23:35Teljesítményfokozó sporttáplálkozás

    A D-vitamint hiba kihagyni!

    [link]
    [link]
    [link]

  • 2015.09.20 18:26:01Teljesítményfokozó sporttáplálkozás

    A D-vitaminról még több információ:
    [link]

  • 2015.09.20 23:29:16purpleghost

    A cikk hibásan írja, hogy 62%-kal kevesebb volt a mellrák a vizsgált csoportban. A számok nem azt jelentik, hogy 1000 nőből az egyik csoportban 1.1, a másikban 2.9 kapna mellrákot, hanem hogy ha 1000 embert figyelnénk 1 évig, az egyik csoportban átlag 1.1, a másikban átlag 2.9 esetet regisztrálnának azalatt az 1 év alatt.

    Ennél még fontosabb, hogy maguk a kutatók sem állítják, hogy 62%-kal csökken a mellrák esélye a mediterrán diétától/olívaolajtól, csak hogy a megfigyelt nők ebben a kutatásban pont ennyiszer lettek mellrákosak, és hogy ez azt sugallja, hogy ennek a diétának van valamennyi védő szerepe.
    (A kutatásban kb 4000 olyan 60-80 éves spanyol nő vett részt, akiknél magas volt a szívbetegség kockázata. 5 évig figyelték őket, ezalatt 35-nek lett mellrákja.)

    Szóval tudom, hogy ezeket a cikkeket nem kell mindig szó szerint venni, és csak egy a sokból a mindenféle diétás ajánlás közt, de senki nem sugallta, hogy bármi amiről tudunk 62%-kal csökkentené a mellrák kockázatát, ezért fontos, hogy mindenki járjon rendszeresen vizsgálatra.

  • 2015.09.21 07:55:24seahawks

    baromság,

    ennél komolyabb szak-oldalak már ezerszer leírták, hogy az étkezési szokásoknak nincs köze a rák kialakulásához. és a szoptatásnak sincs. életünk során nem sok mindent tehetünk, hogy csökkentsük egy rák kialakulását, pl. a dohányzás kerülése. a rék 90%-ban genetikai mutáció hatására alakul ki.

  • 2015.09.21 09:11:22drpuskaspalma

    seahawks: a fenti kutatás a JAMÁ-ban jelent meg (Journal of the American Medical Association), ami egy 35 körüli impact factorral rendelkező, azaz nagyon rangos orvosi szaklap. Nincsenek annál komolyabb szak-oldalak, ez a legkomolyabbak közül való.

    Elképzelhető, hogy évekkel ezelőtt akár ezerszer is olvastál olyan cikkeket, amiben még nem volt ismert a táplálkozás és a rákkockázat közötti összefüggés, de az utóbbi évtizedekben - években egyre több ráktípusról sikerült kimutatni, hogy ilyen összefüggés létezik. Jó példa a vastagbélrák, ez az egyik elsők között volt.

    A rákoknak valóban van genetikai eredete, de a kérdés ennél jóval árnyaltabb. Vannak ráktípusok, amiknél szinte kizárólag az öröklés számít, ezekről többnyire konkrétan ismertjük, hogy melyik génhez kötöttek, és ha azt a gént örökli az ember, akkor nagy esélye lesz az adott rákra. Ilyenek a vastagbélrákok és a mellrákok egyes típusai is (mert nincs olyan, hogy "vastagbélrák" meg "mellrák", ezekből egy csomóféle van, eltérő gyógyhajlamú szövettani típusok). A legtöbb rák esetében azonban inkább úgynevezett gén-környezet interakcióról van szó, azaz az örökletes tényezőket a későbbi környezeti és életmódbeli hatások befolyásolják. Ilyen környezeti hatás például a dohányzás is, és a táplálkozás is. A valóságban életünk során nagyon is sokat tehetünk, hogy csökkentsük a rák kockázatát.

  • 2015.09.21 09:15:31drpuskaspalma

    purpleghost: valóban nem tudjuk biztosan, mennyire vetíthető ez a kutatás a teljes populációra, bár egy randomizált, kontrollált, követéses vizsgálatról van szó, ami a jó minőségű study-k közé tartozik. A tanulmányban az extra szűz olívaolajas mediterrán táplálkozás azonban valóban 62%-kkal csökkentette a tanulmányban részt vevő nők rákkockázatát, legalábbis a cikk szerzői szerint: "Women allocated to the MeDiet supplemented with EVOO showed a 62% relatively lower risk of malignant breast cancer than those allocated to the control diet (95% CI, 0.16-0.87) (Figure 1)."

  • 2015.09.21 09:48:44purpleghost

    @drpuskaspalma:
    Köszönöm, hogy elolvastad és válaszoltál. A hozzászólásban azt szerettem volna kiigazítani, hogy person yearsben van kifejezve az 1.1 és a 2.9, nem azt jelenti, hogy 1000 emberből csak 1.1 kapna átlagosan úgy mellrákot.

    És hozzátenni, hogy mivel nagyon kis tanulmányról van szó (csak 35 eset), nem lehet pontosan megmondani, hogy mennyivel járult hozzá a diéta a betegséghez, bár ígéretes a kutatás, de ez nem jelenti azt, hogy az olvasó 62%-kal csökkentheti a rákkockázatát, mint ami a címben van.

  • 2015.09.21 11:36:01Nbl

    Így lehet 62%-kal kevesebb esélye a mellrákra: Legyen férfi! (Sajnos ezzel egyidőben a hererákra megnő az esélye)

Blogok, amiket olvasunk

SZUBKULT 3 világhírű márka, amit migránsok virágoztattak fel

Három olyan világhírű márka pálfordulását mutatom be, amelyeket a közelmúltban bevándorló tervezők keltettek újra életre.

PSZICHOLIGHT Így állj neki a befejezetlen dolgaidnak

Sok befejezetlen és abbamaradt dolgunk van az életben. Nekem is van vagy féltucat. Egy személyes példán keresztül mutatom be, hogyan gyűrhetjük le ezeket, ha ismerjük az útközben felmerülő buktatókat.

LINGOHOLIC Két szuper trükk német (vagy más) névelőkhöz

Ha sosem értetted, hogyan lehetséges megtanulni minden egyes főnévről, hogy milyen nemű, most mutatok két olyan módszert, ami sokszorosára növeli az esélyeidet!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta