Az összes elitegyemre felvették a bevándorló fiút

Zanza!

Már az is sikertörténet lett volna, ha a mexikói bevándorlóktól származó Fernando Rojas-t bármelyik főiskolára felveszik, de a 17 éves fiú ennél is többet ért el: az összes, Borostyán Ligába tartozó egyetemre (vagyis az USA 8 legelitebb intézményébe) felvételt nyert – olvasható a Yahoo oldalán.

„Nem gondoltam volna, hogy akár valamelyikbe is bekerülök. Amikor kiderült, mind a nyolcba sikerült, egyszerre volt áldás és átok, ugyanis választanom kellett. Egyszerre voltam izgatott és rémült" – nyilatkozta Rojas. Az első hívás a Yale-től érkezett még februárban. Az azt követő hetekben végül telefonhívások, emailek és levelek érkeztek a Dartmouth-tól, a Browntól, a Pennsylvaniai Egyetemtől, a Cornelltől, a Columbia Egyetemtől, a Harvardtól és a Princetontól is.

Rojas a képen bal oldalon.

Rojas-nak egyébként 3 testvére van, a szülei pedig 56, illetve 59 évesek és a mexikió Jaliscóból költöztek Fullertonban még a 80-as évek elején. Sal Tinajero, a fiú mentora a Yahoo-nak elmondta, a pártfogoltjának legnagyobb motivációja az volt, hogy bebizonyítsa a szüleinek, a kemény munkájuk igenis ért valamit. A leendő egyetemista végül a Yale-t választotta, ahol egyébként az éves tandíj 64 ezer dollár (18 millió forint), viszont az ösztöndíjaknak és a támogatásoknak köszönhetően ennek csak a tizedét, 6 ezer dollárt, azaz 1,7 millió forintot kell kifizetnie.

„A Princeton is tetszett. Nagyon szép kampusz, viszont rendkívül stresszesnek is tűnt. Stanford túl nagy és nyomasztó volt" – mondta Rojas, aki augusztus végén költözik be a Yale-be, hogy megkezdje tanulmányait. Egyelőre nem tudja pontosan, mit szeretne tanulni, de jelenleg a latin-amerikai szak érdekli leginkább – esetleg a jog vagy a nemzetközi kapcsolatok.

Blogmustra