Útmutató apáknak a szüléshez

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az apák nagyon kevés tanácsot kapnak, milyen viselkedést kövessenek, mit tegyenek a szülés környékén.

A leendő anyák rengeteg tanácsot kapnak a terhesség során, és kismilliószor elmagyarázzák nekik a szülés körüli teendőket. Manapság a legtöbb apuka is részt vesz a szülésen, vagy ha magán az eseményen nincs is közvetlenül jelen, többnyire ott van a környéken – legalábbis a kórházi folyosón.

Mindeközben nagyon kevés tanácsot kapnak azzal kapcsolatban, milyen viselkedést kövessenek, mit tegyenek a szülés környékén. Összeállítottunk egy listát saját tapasztalataink, valamint az Art of Manliness javaslatai alapján.

Pakoljon magának szülőszobai táskát!

Akár benn szeretne lenni a szülésen, akár a folyosón várakozna, a Táska bepakolása mindenképp jó ötlet. A várandós kismama táskája már valószínűleg hetek óta készen van, tartalmát a védőnő, a barátnők, az internet és a babaruha-katalógusok listái alapján huszonötször átvariálta. A férj táskája általában ennél kisebb, mégis jó ötlet előre bepakolni, hiszen adott esetben jól fog jönni, ha csak fel kell kapni a kórházba indulás előtt.

Mi legyen benne? Enni és innivaló: a vajúdás során a nők nem mindig ehetnek, a jelenlévő férfiak számára viszont nincs ilyen megkötés. Mi hajnali egykor mentünk be a kórházba, és délután háromkor született meg a baba – a férjem ezalatt csak egyszer ment ki a büfébe szendvicsért, hála a magával hozott üdítőknek, müzliszeleteknek és csokis keksznek.

Emellett legyen a táskában valami újság, könyv, laptop, amivel elfoglalhatja magát az üres órákban (erre azért még visszatérünk később). Kellhet még az apásszülés-csomag: az eldobható műtősruhát, - sapkát és szájmaszkot tartalmazó csomag gyógyszertárakban kapható. Egyes kórházakban automatából is lehet venni, de nem mindenütt, és így az ára is magasabb lehet, tehát jó előre bepakolni. Ha nem az okostelefonjával akar majd fotózni, tegye el a fényképezőgépet is – a videózást kissé ízléstelennek tartjuk, de ha az Ön nejét nem zavarja, akkor csak rajta.

Közvetítsen!

A vajúdó nő nem mindig van a helyzet magaslatán érzelmileg, ami azt is jelenti, hogy kiszolgáltatottabb, mint a rendes hétköznapokon. A férj feladata lehet így az is, hogy odafigyeljen arra, mi történik: milyen gyógyszereket kap a nő és miért, ha kell, ezeket elmagyaráztassa az orvossal, majd elmagyarázza a feleségének is. Ha szerencsénk van, akkor jó kezekbe kerülünk, szakmailag felkészült csapatból álló szülőszobára, ahol szükségtelen belebeszélni a személyzet döntéseibe, mert mindenki a legjobb tudása szerint teszi a dolgát.

Ha valamiért mégsem ez a helyzet, akkor a leendő apa feladata lehet odafigyelni arra, hogy a feleségével rendesen kommunikáljanak, a beavatkozások előtt beleegyezését kérjék.

Kézfogás, lábtartás, köldökzsinór

A lelki támogatás mellett két feladata van az apának a vajúdás és a szülés közben: a nő kapaszkodhat a karjába, hiszen a kapaszkodás révén nagyobb erőt tud kifejteni odalent; valamint a kitolási szakaszban foghatja a nő lábát. A férjem többnyire bagatellizálja ezt a dolgot, én viszont pontosan tudom, hogy amennyire fáradt voltam, mire a finishez értünk, én tutira nem tudtam volna megszülni azt a gyereket, ha nem tartja a lábamat.

Az apai feladatok közé tartozik a köldökzsinór elvágása is, ami érdekes módon sokkal, de sokkal keményebb annál, mint amilyenre akárki is számít.

Olvasson a gyermekágyról!

Az első baba születését követő időszak nagyon nehéz – főként azért, mert az ifjú pár gyakran magára marad, és úgy érezheti, nagyon kevés gyakorlati tudással kell életben tartaniuk egy csecsemőt. Ebben segítség lehet, ha a férj is tájékozódik a szülés előtt, vagyis mire arra kerül a sor, tudja, hogyan szokás újszülöttet fürdetni, mi a különbség a body és a rugdalózó között, vagy hogy a koszmó meg a tejkiütés nem súlyos betegségek.

A szoptatásról sem árt némi elméleti tudásra szert tenni, illetve érdemes beszerezni szoptatási tanácsadó elérhetőségét, hogy probléma esetén ne kelljen kétségbeesetten kapkodni ilyesmi után.

Pelenkázzon!

A kórházak különböznek abban a tekintetben, hogy apa meddig maradhat és hol tartózkodhat a szülést követően. Ha abba a szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy párunk mellett maradhatunk akár több napig is, akkor érdemes rögtön megtanulni a pelenkázás és a fürdetés fortélyait. A szülés utáni órákban a párunk amúgy is hulla fáradt lesz, és ha rossz alvó gyereket fogtunk ki, akkor ez a következő három-huszonnégy hónapban így is marad. Biztos, hogy a messzemenőkig értékelni fogja, ha mi is beszállunk a gyerek körüli teendőkbe.

A pelenkázás nem a klasszikus értelemben vett férfias tevékenységek közé tartozik, ugyanakkor a babakaki miatt finnyogni és kényeskedni még kevésbé férfias.

Verje vissza a látogatókat!

Persze, csak akit kell, és csak ha túl sokat nyüzsögnek. Bár én magam is megmondtam egy-egy látogatónak, hogy ne haragudjon, de fáradt vagyok, most inkább menjen, szerencsére vannak nálam finomabb, udvariasabb nők is. Az ő esetükben a férj feladata lehet szabályozni a látogatók mennyiségét és tartózkodásuk hosszát – akár a kórházi napok során, akár az otthonlét első heteiben.

Intézze a papírokat!

Hagyományosan az újdonsült apuka feladata a születési anyakönyvi kivonat és a baba egyéb papírjainak (TAJ, lakcímkártya) intézése. A dolgok menetéről előre is tájékozódhat a kormányhivatalokban, de a kórházi személyzet is tud segíteni. Szerintem ez nagyon jól van így: tőlem a szülést követő napon valami dokumentumhoz megkérdezték a kórház felvételi irodájában, hogy mikor született a férjem, és fel kellett hívnom, hogy megkérdezzem. Amúgy az elmúlt tizenegy évben nem esett nehezemre felidézni a születésnapját, dehát mint tudjuk, összement az agyam.

Próbálja ki előre az autósülést!

Magyarul, ne járjanak úgy, mint mi, akik újszülött babával a kezünkben a kórház előtt szerencsétlenkedtünk azzal, hogyan is kell bekötni. Többféle csecsemőhordozó létezik, vannak, amelyeket az autóba rögzített talphoz kattinthatunk hozzá, de a legtöbbet a biztonsági övvel is be lehet kötni: ez akkor érdekes, ha nem saját autóval vagyunk. Ha valamit máshogy csinálhatnék a szülésemmel kapcsolatban, akkor valamikor a harmadik trimeszterben megnézném a youtube-on az autósülésünk oktatóvideóját, különös tekintettel a biztonsági övvel való rögzítés részre. Vagy megnézetném a férjemmel.

Beszéljen más apákkal!

Igen, tudjuk, hogy a fériek kevésbé hajlamosak megosztani egymással érzelmileg hangsúlyos dolgokat, de azért nem árt, ha legalább ebben az időszakban kicsit nyitottabb ebből a szempontból. Vagyis, faggassa ki bátran kisgyerekes haverjait, milyen volt az első pár hét. Jó lesz hallani, hogy nekik is hatalmas szívás volt, hogy ők is ügyetlenkedtek, és azt is, hogy a kezdeti bénázás utólag már inkább vicces sztorikká változik.

Beszéljen a párjával!

A szülés és a gyermekágy környékén igazán nem kellene abba a hibába esni, hogy azért nem segítünk, mert nem tudjuk kitalálni a párunk gondolatait. Ezen egyféleképpen lehet segíteni: ha rendesen kommunikálunk egymással. Sok mindent meg lehet beszélni előre, de az adott helyzetben lehet,. hogy mégis máshogy alakul: apróság, de tőlem megkérdezte a férjem, nem zavar-e engem, ha majd olvas, amíg a szülőszobán várakozunk. Mondtam, hogy dehogy zavar, olvasson nyugodtan – ott viszont mégiscsak mérhetetlenül bosszantott, hogy halál nyugodtan elmerül egy scifiregényben, miközben én itt utódot hozok a világra. Így hát megkértem, hogy hagyja abba. Ugyanez természetesen visszafelé is működik: bár a terhesség, szülés, gyermekágy kapcsán értelemszerűen a nő van esendőbb, kiszolgáltatottabb helyzetben, az nem azt jelenti, hogy a férj soha semmit sem kérhet. Nyugodtan fogalmazza meg az igényeit – a hallgatás sértődést, feszültséget szül, ami csak tovább nehezíti ezt az amúgy iskihívásokkal teli időszakot.

+1: Ez csak egy időszak!

Elképzelhető, hogy bár a gyerek gyönyörű, és ön a legboldogabb apuka a világon, néha mégis úgy érzi, hogy odaadná a fél karját, ha visszakaphatná a régi életét. Amikor az ember csak úgy lazán alhatott éjszaka, vagy bent maradhatott egy kicsit tovább dolgozni, hogy csak a legalapvetőbb szükségleteket említsük. Amikor a lakást nem pelenkák, összebüfizett textilpelusok, szopatósmelltartók, cumisüvegek és gyereksírás uralták. Ne aggódjon, mindez átmeneti állapot: hetek-hónapok kérdése, és bár a régi rend nem áll vissza többé, azért lényegesen könnyebb lesz az élet.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.