A szülő legnagyobb támasza a másik szülő

Zanza!

Az anyaság, apaság önbizalmat próbáló feladat. Gyerekként mindenki nyugodt afelől, hogy sokkal, de sokkal jobb szülő lesz, mint az anyukája és az apukája. Utálja, ha a szülei keménykednek, ha türelmetlenek, ha nem értik őt meg. Terve, hogy megjegyzi, mi volt jó és mi volt rossz, és az utóbbit elhagyja.

Ez a nagy önbizalom egyeseknél akkor száll el, mikor a baráti társaságban egyre több gyerek születik, és látják, milyen nehézségekkel néznek szembe az újdonsült szülők. Másoknál akkor inog meg, mikor kiderül, náluk van úton a csemete. Van, aki még ekkor is kitart, és csak akkor árasztják el a kérdések, mikor a saját bőrén tapasztalja a helyzeteket, amikre nincs tökéletes megoldása.

Hogy a szülőnek kételyei vannak, nem baj, sőt, innen tudható, hogy minden rendben van. A szülői nyugalom inkább abból a reményből származzon, hogy szeretjük annyira a gyereket, hogy bármennyire is tökéletlenek vagyunk, talán mégis sikerül neki megadni, amire szüksége van, mint önvizsgálat nélküli önbizalomból. A jó szülő egyrészt megengedi magának, hogy hibázzon, másrészt tudja, hogy hibázik, és igyekszik figyelni: tanulni önmagát és a gyereket, és korrigálni.

shutterstock 176249018

A probléma csak az, hogy nehéz hiteles visszajelzéseket kapni a szülőséget illetően. A gyereknek az a dolga, hogy ellenálljon, dacoskodjon, nem az, hogy kisangyalként viselkedve megnyugtassa az embert afelől, jó szülő. A szülői küzdelmekben a legtöbbet a másik szülő jelenti.

Dicséret és biztatás

Önmagában nagy segítség, hogyha a másik szülő is részt vesz, közös feladatnak tekinti a családi élet irányítását. Ha ez adott, akkor lesznek hitelesek a bátorító mondatok is. Ez nem üres vállveregetést jelent: az ember tényleg hajlamos figyelmen kívül hagyni azt a sok apró gesztust, eseményt, ami megmutatja, jó a kapcsolata a gyerekkel, és hogy ő ügyes, talpraesett szülő.

Lehet, hogy számára az volt hangsúlyos egy helyzetben, hogy a gyermeke hisztizett, de a párja felhívhatja a figyelmét, milyen jól ráérzett, hogyan zárhatja rövidre a történetet. Sok minden kívülről látszik tisztábban, és nagy segítség, ha van egy szülőtárs az ember mellett, aki megmutatja ezeket az örömre okot adó momentumokat.

Különösen apáknál fordul elő, hogy alábecsülik a hatásukat a gyerekre. Talán még bűntudatuk is van, hogy olyan keveset kap belőlük a gyerek, és azt hiszik, a csemetének az anya sokkal fontosabb, egy kicsit kívülállónak érzik magukat. És talán nem is hinnék, hogy egy-egy elismerő szavuk, vagy egy kis beszélgetés, valamilyen közös élmény (legyen az egy tíz perces labdázás az udvaron) mennyit jelent a gyereknek, és hogy feltölti, kivirul tőle. Ezt az ember saját magától nehezen veszi észre, és ilyenkor kell, hogy az anya visszajelezze ezt.

shutterstock 228706006

Megértést adni

Vannak hibák, amik kimagyarázhatatlanul azok. Olykor elgurul a szülő gyógyszere, és magából kikelve, a gyermeket megrémisztve üvölt, lekever egy nyaklevest, direkt bántóan fogalmaz, gúnyolódik. Amellett, hogy a szülőtársnak természetesen dolga visszajelezni, hogy ez túlment a megengedhetőség határán, ezzel egy időben együttérzést is adhat. Könnyebb beépíteni azt a kritikát, ami elfogadó légkörben éri az embert, mint mikor újabb pofont kap az egyébként is felhergelt szülő, aki azóta arra is rájött, hogy hibázott, így egyszerre dühös és bűntudatos. Ha a másik szülő becsmérli őt, még tehetetlenebbnek, még vacakabbnak érzi magát. Ha viszont a párja megérti a lelkiállapotát, hozzátéve, ő is érezte már magát eszköztelennek, és bizalmat kap tőle, hogy helyre fogja hozni a hibát, akkor ezzel a jóérzéssel felvértezve a következő alkalommal valóban képes lehet másképp reagálni.

A jó szülőség feltételei

Sokszor nem azért tesz butaságot az ember, például mélyít el konfliktust az elsimítása helyett, reagál indulatosan, mert ne tudná, mit kell tenni, pláne, mert ne szeretné eléggé a gyereket. Nem lehet túlbecsülni annak a jelentőségét, hogy általánosságban mennyire érzi magát jól a bőrében a szülő. Van-e lehetősége pihenni, vannak-e sikerélményei, kiegyensúlyozottan telnek-e a napjai.

A feszült, frusztrált ember hogyan tudna derűs, türelmes szülőként viselkedni? Ki-ki lemérheti magán is, ha jó napja van, mennyivel találékonyabban megoldja a nehéz nevelési helyzeteket. Kiegyensúlyozottságot persze senki sem ajándékozhat a szülőtársnak, de mégis befolyásolja a közérzetét azon keresztül, hogyan osztják meg a terheket, mennyire megértőek egymás igényeivel kapcsolatban. Egyáltalán, meghallják-e egymás valódi igényeit?

shutterstock 173523560

Nem úgy, mint az a pár, ahol mindketten azt akarták, este, mikor az apa hazaér a munkából, a másik foglalkozzon a gyerekekkel, és mindkettő inkább házimunkázott volna. Az apa egész nap emberek között volt, a mosogatás számára meditálással volt egyenértékű, úgy érezte, képtelen többet kommunikálni. Az anya pedig szeretett volna valami mást csinálni, mint egész nap. Bosszantotta, a férje miért nem érti, számára nem segítség, ha házvezetőnő fogadásával akar terheket levenni a válláról. Ő nem a munkától, hanem a gyerekektől akart szabadságra menni pár órára.

Ha odafigyelnek egymásra, a legnagyobb támasz kétségtelenül a szülőtárs, hiszen végső soron ő az egyetlen, aki valóban látja, milyen a párja és gyermeke kapcsolata, és igazán hiteles visszajelzést tud adni. Belefér, ha van némi rivalizálás a két szülő közt, amíg ez megőrzi játékosságát, és mindkettőjüknek sokkal inkább öröm, ha tudják, a másik is jó szülő, mintha legyőzhetik egymást.

Cziglán Karolina pszichológus

Blogmustra