A közhiedelemmel ellentétben a gyerekek a legritkábban találnak ki szexuális abúzusról szóló sztorikat. 10-ből 1 gyerek érintett. Így segítsen nekik!
Nem szeretünk ilyesmiről beszélni, sőt, legjobb lenne nem is tudni róla. Ugyanakkor tény, hogy a gyermekek néha molesztálás, szexuális abúzus áldozataivá válnak. Az erről szóló statisztikák számadatai is eléggé elszomorítóak: a New York-i Child Abuse Prevention Services adatai szerint például világszerte 18 éves korig a lányok negyede, a fiúk hetede válik szexuális visszaélés áldozatává; a magyar adatok optimistábbak, minden tizedik gyerekről tesznek említést. Még ennél is szomorúbb, hogy az elkövetők az esetek nagy többségében nem idegenek, hanem a gyermek családjából, rokonságából kerülnek ki, sokszor a vér szerinti apa, a nevelőapa, nagyapa, nagybáty személyében. Máskor egyéb tekintélyszemélyek: tanárok, edzők; kiskamasz és kamaszkorban barátok az elkövetők. Nemrégiben járta be az internetet a Saint Hoax fedőnevű művész furcsa kampánya, amellyel erre próbálja felhívni a figyelmet: képein Disney-hercegnők csókolóznak közeli rokonaikkal.
Az érintett gyerekek általában hallgatnak a dologról, az áldozatok kevesebb mint fele, fiúk esetén egyhatoda mondja el valakinek a történteket. Cikkünkben Helen Benedict írása nyomán abban szeretnénk segítséget nyújtani, szülőként mi a teendő, ha gyermekünk arról számol be, hogy szexuális visszaélés áldozatává vált. Egyes szakértők szerint ugyanis a szülőket legalább annyira, sőt, néha jobban megviseli a dolog, mint magát az áldozatot.
Ugye, megmondtam, hogy ez lesz?
Az érintett gyermekek és tinédzserek többnyire attól félnek, hogy szüleik majd nem hisznek nekik, illetve hogy rájuk lesznek dühösek, őket fogják megbüntetni, azt fogják gondolni, hogy viselkedésükkel ők maguk idézték elő az eseményt, esetleg összeomlanak. Ebben van is némi igazság: a legjobb védekezés a szörnyűségek ellen, ha nem hisszük el azokat, és igazán megnyugtató abba a hitbe ringatni magunkat, hogy a gyereknek csak túl élénk a fantáziája (ha kicsi), vagy fel akarja hívni magára a figyelmet, hazudik (ha kamasz).
Sajnos a közhiedelemmel ellentétben a valóságban a gyerekek a legritkább esetben találnak ki maguktól szexuális abúzusról szóló sztorikat. Legtöbbször ideális esetben fogalmuk sincs az efféle dolgok létezéséről, de azt már tudják, hogy a molesztálás valami szégyellnivaló dolog. Sokkal gyakoribb, hogy a valóságos dolgokat is letagadják, mint ennek az ellenkezője.
A szülők másik gyakori reakciója a harag és a gyerek hibáztatása: egy tanulmány szerint, amely megerőszakolt tinédzserek szüleit kérdezte meg, a szülők 41 százaléka okolta a gyereket a történtek miatt. A megkérdezett tinédzserek egyötödét a szülők támogatták, de a maradék nyolcvan százalékuk inkább arról számolt be, hogy a szülők kiborultak, túlzásokkal reagáltak, rájuk haragudtak, rengeteg új tilalmat vezettek be, miközben elutasították vagy elhanyagolták az ő érzéseiket. Pedig a gyerek gyógyulása jelentős mértékben függ attól, mennyi támogatást kap a környezetétől. A gyerekek rugalmasak, megfelelő támogatással talpraállnak, és túlélik a dolgot. De akkor mit kell csinálni?
Kerüljük az áldozathibáztatást!
A szexuális erőszak nem az áldozat hibája. Ha a nyolcéves kislány elcseni anya rúzsát, majd megmutatja a bugyiját a nagybátyjának, az nem jogosítja fel a bácsit arra, hogy a bugyiba bele is nyúljon. A tinédzserek gyakran felelőtlenül viselkednek, feszegetik a határokat, ami a normál tinédzserlét kísérőjelensége (most mindenki gondoljon vissza saját tinédzserkorára. Nem kell extremitásokra gondolni. Volt olyan, hogy éjszaka egyedül ment haza a buliból? Gyalog? Szoknyában? Esetleg egy nemrég megismert fiú hazakísérte? Na, ugye)
A tinédzserek ezt nem azért csinálják, hogy kiprovokálják a bajt. Helytelen, igazságtalan és mindenekelőtt hosszú távon igen káros hozzáállás, ha annyival intézzük el a dolgot, hogy „megérdemelted, ami történt, majd legközelebb több eszed lesz”.
Dicsérjük meg, amiért elmondta!
A szexuális abúzusról nagyon nehéz beszélni, bármilyen életkorú is a gyerek. Amikor mégis összeszedi a bátorságát és elmondja, azt valószínűleg már rengeteg bizonytalankodás, vacillálás előzte meg, amikor a gyermek átgondolta, vajon mit fog szólni a szülő, vajon büntetést kap-e tőle, esetleg bosszút fog-e állni rajta az elkövető; egyáltalán hisznek-e neki, nem fogják-e még jobban megszégyeníteni. Sok gyerek sosem beszél a dologról. Ezért ha mégis, akkor biztosítsuk róla, hogy nagyon bátornak tartjuk, amiért elmondta, és köszönjük meg, hogy bízott bennünk.
Biztosítsuk együttérzésünkről!
A gyermek életkorának megfelelő szavakkal mondjuk el neki és éreztessük is, hogy a történtek ellenére mi ugyanúgy szeretjük őt, és tisztában vagyunk vele, hogy nem az ő hibája, ami történt. Mint minden bántalmazott és áldozat, így a molesztált gyerekek is hajlamosak automatikusan magukat hibáztatni, emellett az elkövető is sokszor rátesz erre egy lapáttal: azaz azt sugallja a gyereknek, hogy ő tehetett róla, ő csábította el, vagy kerek perec megmondja, hogy „ha elmondod anyádnak, tudni fogja, hogy te vagy a hibás”.
Valószínűleg dühösek leszünk – anyukák is, de főleg az apukák szoktak irtózatos haragra gerjedni, természetesen teljesen jogosan. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a gyereket ne ijesszük meg a dühöngésünkkel, és még fontosabb, hogy biztosítsuk őt arról, nem rá vagyunk dühösek.
Engedjük dönteni!
Ez a tanács inkább a kiskamasz és tinédzser áldozatok szüleinek szól, de kisebb gyereket is vonjunk be a döntési folyamatba: konkrétan azzal kapcsolatban, hogy forduljunk-e orvoshoz és elmenjünk-e a rendőrségre. Ez azért fontos, mert a szexuális visszaélés során a gyermek azt éli meg, hogy semmiféle döntési joga nincsen, csak kiszolgáltatott áldozata az eseményeknek, illetve az elkövetőnek. Azzal, hogy mi nem az akarata ellenére hurcoljuk végig az ellátórendszeren, hanem döntésképes, felelős személyként kezeljük, visszaadhatunk egy kicsit az önbecsüléséből.
Keressünk támogatást!
Elképzelhető, hogy a szülőnek is szüksége van támogatásra, ez teljesen normális. Ha így érzi, gondolja át, kivel tudna beszélni a dolgokról. Sokszor a szülők is szégyellik a történteket és ezért még a szűkebb család, illetve barátaik előtt is titkolják. Ha nem érzi úgy, hogy a környezetével megosztható a probléma, fordulhat önkéntes segítőkhöz vagy pszichológushoz. Ugyanígy, a gyermeknek is ajánlja fel ezt a lehetőséget, hiszen egyrészt a pszichológus szakértőként fordul a gyermekhez, másrészt a gyakran könnyebb nehéz témákról idegenekkel, szakemberekkel beszélgetni. Fontos, hogy mind önmagának, mind a gyermeknek olyat keressen, aki tapasztalt és képzett a bántalmazás, áldozattá válás témájában – a cikk végén felsorolunk néhány szervezetet, ahol segítséget találhat.
Ne változzon meg az élet!
Nagy a kísértés, hogy mostantól soha többé sehova ne engedjük el azt a gyereket, és minden pillanatban fogjuk a kezét. Ha ez a gyerek kívánsága ellenére történik, akkor fennáll a lehetőség, hogy a gyerek büntetésként éli meg a dolgot, és azt fogja gondolni, lám, anya mégis engem hibáztat, hiszen én nem mehetek le többet egyedül a játszótérre/nem alhatok a barátnőmnél/nem mehetek házibuliba. Különösen a tinédzsereknek fontos, hogy az esemény ellenére tovább haladhassanak a felnőtté válás, önállósodás útján, de kisebb gyerekek is megsínylik a kényszerű szobafogságot. Ugyanilyen fontos, hogy ne kezeljük a gyereket mostantól úgy, mintha beteg lenne, mintha mostantól megváltozott volna, szerencsétlenné, áldozattá változott volna. Hadd érezze inkább azt, hogy normális életet élhet a történtek ellenére is. Természetesen erőltetni sem kell, hogy minden ugyanúgy legyen, mint volt: ha a gyerek félősebb, anyásabb, hirtelen nem mer sötétben aludni, stb., akkor természetesen legyünk mellette, hagyjuk égve neki a villanyt.
Készüljön fel a tünetekre!
A szexuális visszaélésen átesett gyermekeknek gyakran rémálmaik vannak, nem tudnak aludni, szoronganak, lehangoltak, akaratuk ellenére időről időre eszükbe jutnak a történtek, érzelmileg igénybevettebbek, esetleg irritáltak, dühösek, nehezebben kezelhetőek. Lehet, hogy testi tünetek formájában jelenik meg az átélt stressz, mint például hasfájás, fejfájás. Magyarázza el a gyermeknek életkorának megfelelő nyelvezettel, hogy reakciói teljesen normálisak, akikkel ilyesmi történik, azok szinte mindig hasonló tüneteket produkálnak. A tünetek idővel csillapodni fognak, de pszichológus segítségét is igénybe vehetik.
De mi van, ha családtag a tettes?
Ha hihetünk a statisztikáknak, akkor jó eséllyel előfordulhat, hogy az elkövetőt ismerjük, rosszabb esetben szoros rokoni szálak fűznek hozzá. Ez nagyon nehéz helyzetet eredményez, ami alaposan igénybe veszi az embert és a családot. Lehet az elkövető apa, nevelőapa, báty, egyéb rokon. Fontos, hogy bárki is az, ön arra koncentráljon, hogy a lehető legtöbb támogatást nyújtsa az áldozatul esett gyermeknek.
Ez első körben azt jelenti, hogy megakadályozza, hogy a gyermek további molesztálásnak legyen kitéve, azaz soha többé ne hagyja a gyermeket kettesben az elkövetővel. Ugyanakkor ön beszélgessen el az illetővel: mondja meg neki, hogy tud a dologról. Ha ez kettesben félelmetesnek tűnik, vonjon be egy másik családtagot, barátot, hivatásos segítőt, vallási vezetőt, bárkit, akiben megbízik. Lehet, hogy az elkövető letagadja a történteket, de fontos, hogy akkor is álljon ki a gyermek mellett, és továbbra se hagyja őket kettesben. Ezekben az esetekben még fontosabb, hogy keressen szakszerű segítséget, és ha a tettes további veszélyt jelent a gyermekre, önre, vagy másokra, forduljon a rendőrséghez.
Hasznos intézmények, szervezetek
Családsegítő szolgálatok
A családsegítőben szociális munkások dolgoznak, akik a gyermekvédelem, érdekérvényesítés területén is tudnak segítséget, szükség esetén pszichológiai és jogi tanácsot nyújtani. Egyes családsegítőkben terápiás csoportok is működnek. A lakhelyünk szerinti családsegítő szolgálat pontos elérhetőségét a védőnőtől vagy az önkormányzattól tudhatjuk meg.
A Nők a Nőkért az Erőszak Ellen egyesület bántalmazott nőknek és gyerekeknek nyújt szakszerű segítséget. Ingyenes segélyvonaluk száma 06-80-505-101. Honlapjukon rengeteg információs anyag ingyenesen elérhető. A témában tájékozott pszichológusokat, pszichoterapeutákat is tudnak ajánlani.
Az Eszter Alapítvány (teljes nevén ESZTER Alapítvány Az Erőszakos Szexuális Támadást Elszenvedettek Rehabilitációjára) célja a szexuális bántalmazás áldozatainak segítése. Szolgáltatásaik ingyenesek. Az Alapítvány ambulanciáján dolgozó pszichológusok, pszichiáterek az áldozatok segítését tűzik ki célul, egyéni beszélgetések, családterápiák vagy csoportos terápiák formájában. Szükség esetén jogi tanácsadásra is van lehetőség.
