SZÜLŐSÉG

Ne szidja a másikét, magyarázzon neki!

2014. július 9., szerda 18:06

A legtöbb szülő számára kínos, mégis elkerülhetetlen, hogy olykor mások gyerekét kelljen nevelni, fegyelmezni. A nevelés, persze, idézőjeles, hiszen az tartós kapcsolatot feltételez, de adódhat konfliktus a játszótéren, az iskolaudvaron vagy bárhol úgy, hogy nincs ott a szülőtárs – a kialakult helyzetet azonban valahogy rendezni kell.

Amíg a nap nagy részében otthon van a baba, és a séták is csak abból állnak, hogy a babakocsiban tologatja a szülő a hol alvó, hol nézelődő csecsemőt, addig nem kerül összeütközésbe más gyerekekkel. Lehet, hogy a szeme sarkából látja, amint más gyerekek kavicsokkal dobálják a galambokat vagy egyik húzza a másik haját, de eszébe sem jut beavatkozni. Remélhetőleg ott vannak a szülők erre, ha pedig nincsenek, az sem az ő baja. Ám amikor már a mászó, totyogó baba kontaktusba lép másokkal, óhatatlanul belefut a szülő olyan helyzetekbe, amiknél előkerül a dilemma: mennyire szabad vagy ajánlatos rászólni más gyerekére.

Az első, zsigeri válasz talán az lenne a többségnek, hogy ki-ki nevelje a sajátját, ő sem szeretné, ha kéretlenül beleavatkoznának a családi életükbe. Csakhogy vannak olyan helyzetek, amikor nehéz máshogy megoldani a szituációt.

Kivárni, míg más közbeavatkozik

Anna visszafogott nő, nem szívesen játssza el az autoriter felnőttet, különösen nem idegen gyerekek előtt. Az a filozófiája, hogy az ő dolga a saját gyerekeit nevelni, az idegen gyerekhez pedig ugyanolyan udvarias távolságtartással viszonyul, mint egy másik felnőtthöz. Cseveg velük, ha úgy adódik, de nem gondolja, hogy joga lenne például megtiltani valamit egy gyereknek, aki nem az övé. Akkor gondolkodott el, hogy nincs-e ebben álszentség meg némi kényelem, amikor megkönnyebbülve tapasztalta, hogy egy idősebb nő erélyes határozottsággal teremti le a csúszdát tartósan elfoglaló két kisiskolás lányt, miközben ő ovis gyerekkel volt ott.

shutterstock 146096756

A csúszda egy nagyobb mászóka végéről vezetett le, az egyik lány alulról igyekezett felmászni, a másik fent várta, és ez valahogy hosszasan elhúzódott. Anna kislánya is ott volt a mászókán, félénken nézte a nagyobb gyerekeket. Ha odaért volna a csúszdához, nem esett volna nehezére megkérni a lányokat, hogy engedjék le – de éppen a harsányságuk miatt nem is mert egészen odamenni. Zavarta Annát a helyzet, de azt gondolta, nem történt olyan, amit szóvá tehetne. Hogy nagyok, harsányak és foglalják a csúszdát? Ezek végül is nem bűnök. Az említett nagymama azonban – talán túlzásba is esve – leteremtette őket, hogy nem tudják, mi a rend (hiszen alulról másznak fölfelé), és különben is, hagyják érvényesülni a kisebbeket is! A lányok duzzogva odébb álltak. Anna megkönnyebbült, de szégyellte is, hogy eszerint az ő megoldása az: megvárja, míg másvalaki elvégzi a piszkos munkát helyette.

Nyílt konfrontáció nélkül, akadályozással

Egy apuka azt mondta, ő a hasonló helyzeteket (amikor a nagyobbak túlzottan is birtokba veszik a játékokat úgy, hogy az zavaró a kisebbek számára) úgy oldja meg, hogy a nyílt konfrontációt kerülve igyekszik folyton útban lenni nekik, hogy aztán végül maguktól mejenek odébb. Nehéz kérdés ez, a legtöbb szülő számára nem komfortos ütközni más gyerekekkel, így legtöbben az indirekt megoldásokat választják, akár, mint az említett apuka vagy akár úgy, hogy ők viszik arrébb kisebb gyereküket.

shutterstock 29419411

Visszaszerezni, amit elvettek

Egy másik anyuka is mesélt egy kínos esetet, szintén a játszótérről. Két év körüli kisgyerekével játszott a homokozóban, amikor jött egy hasonló korú gyerek, és se szó, se beszéd, odament az övéhez, majd elvette tőle a kisautót. A helyzet pikantériája, hogy az autót ott, a homokozóban találták, nem lehetett tudni, hogy valaki ottfelejtette vagy a másik gyereké. Ha az utóbbi, akkor persze, vissza kell neki adni. Az anyuka nézte, ahogy a gyermeke nem szól semmit, csak boci szemekkel, csodálkozva próbálja felfogni, mi történt. Pillanatnyi gondolkodás után úgy döntött, bár nem az a beavatkozós fajta, ezt most mégsem szeretné nézni: utánament a másiknak, és megkérdezte, övé-e az autó. A kisfiú nem válaszolt. (Talán még nem beszélt, vagy csak meg volt szeppenve.)

shutterstock 184439522

Erre az anyuka így folytatta: „ne haragudj, ezzel még szeretnénk játszani." A gyerek továbbra is csak nézett rá, de nem adta vissza a játékot. Az anyuka ekkor fogta, és elvette tőle az autót, visszavitte az övének. Közben kissé aggódva arra gondolt, ha valaki csak a második felétől látja a jelenetet, vajon mit gondol magában. Na meg, az is kínos, ha kiderül, azé a gyereké az autó. Szorongva pillantott körbe, nem jelenik-e meg egy felháborodott szülőtárs, aki számon kéri rajta, hogyan merte kivenni gyermeke kezéből a játékát – de szerencsére nem történt semmi. Azóta sem tudja, mi lett volna jobb megoldás. Nem anyatigris típus, de ezt a helyzetet mégsem volt képes békésen végig nézni. Igyekszik együttműködésre nevelni gyermekét, de azért azt is szeretné, hogyha nyilvánvaló méltánytalanság történik vele, ki tudjon állni magáért, illetve tudja, a szülei kiállnak érte.

Nem szidni, magyarázni kell

Ön konfrontálódik?

  • 361
    Igen, kiállok az enyém mellett
  • 26
    Nem, inkább megvárom, míg más megteszi helyettem
  • 66
    Nem, de akadályozással próbálkozom

Nem mindegyik helyzetre van tökéletes megoldás, például erre az utóbbira az információhiány miatt nincs. Egy másik lehetséges forgatókönyv lett volna, ha az anyuka nem veszi vissza a játékot, de elmagyarázza gyerekének, hogy talán a kisfiúé volt az autó, és meglehet, azért vette el, mert indulnak haza. Általánosságban igaz, hogy érdemes figyelembe venni: nem ismerjük a másik gyereket, nem tudjuk, otthon mit engednek neki, mire szoktatták, ezért nem szerencsés túl erélyesen, kioktató stílusban rátámadni mások gyerekeire. A nagymama a csúszdánál például azért (is) leszidta a lányokat, hogy alulról felfele másznak, holott lehet, hogy emiatt szüleik sosem emeltek szót. Viszont azzal nincs baj, ha kedvesen elmagyarázzuk a másik gyereknek, hogy a kicsik talán meg vannak szeppenve tőlük, miattuk nem mernek odamenni, és kérjük, hogy kicsit nekik is engedjék át a terepet.

Cziglán Karolina pszichológus

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2014.07.09 22:16:42vajkala

    Egyszer megkértem (normálisan, de nem édibédizve) a mászókavár csúszdájának tetején ülő és senkit sem leengedő ötévest, hogy legyen szíves engedni lecsúszni a kétéves fiamat. Az anyja néhány méterrel arrébb ült a padon és a telefonjába volt gyógyulva - eddig a pillanatig. Amint megszólítottam a gyerekét, elkezdett artikulálatlanul és minősíthetetlen stílusban üvölteni, hogy ne neveljem a gyerekét. Mondtam is neki, hogy szívesen átadom a lehetőséget, mert az adott a jelen pillanatban, de semmi humorérzéke és önkritikája nem volt, szóval csúnya szóváltás lett belőle és nem annyira értette, hogy mi a probléma, pedig két percnyi gyógypedezés után beszállt egy másik anyuka is a felvilágosításába. Végül otthagytuk a továbbra is sakálként üvöltő csajt, mert a gyerekem is megijedt tőle és inkább átvonultunk a játszó másik részére homokozni. Van, akivel nem lehet mit kezdeni.

  • 2014.07.09 23:41:02subidubidu

    Ilyen szülővel én is találkoztam. Mikor a gyereke lökdöste az enyémet, a harmadik lökésnél szóltam, hogy ne tegye, mert félek, hogy elesik a fiam és az fájna neki. Na erre megjelent az anya, fölháborodva, hogy hogy merészelek rászólni szeme fényére. Aztán csodálkozunk, hogy egyes gyerekek/fiatalok miért gátlástalanok.

  • 2014.07.10 14:18:57HKata

    Tegnap én elég lehetetlen helyzetbe kerültem: az 5 éves lányom rollerjét vette el egy nála valamivel talán kisebb kislány. A kiindulóhelyzet szerencsétlen volt: a lányom mással foglalkozott, egyszerűen csak nem akarta odaadni azt, ami az övé. Én ezt a hozzáállást sosem támogattam, ilyenkor mindig neki próbálom elmagyarázni, hogy ne legyen irigy, ha végképp nem megy, megkérem a másik gyereket, hogy adja vissza, talán később megkaphatja. Na de most állóháború alakult ki: mindketten szorították a rollert, másik anyuka sehol. Aztán egy ponton a kislány elkezdte karmolni a lányom amúgy is sebes alkarját, ezen a ponton én magam vettem vissza tőle a rollert, és még ez sem volt egyszerű, szabályosan le kellett róla fejtenem a kezét. Ha akkor anyuka odajön, és elkezd velem veszekedni, még részben igazat is adtam volna neki, mert azt vallom, hogy senkinek nincs joga hozzáérni a gyerekemhez, kizárólag vészhelyzetben. De anyukát nem nagyon érdekelték a történtek, az sem biztos, hogy meglátta, pedig elég sokáig vitatkoztunk...

  • 2014.07.10 15:07:23csib

    Akkor én most nem a saját történetem nyomom (ami amúgy senkit sem érdekel, mert senki sem reflektál senki törétnetére, csak nyomja a sajátját, de minek), hanem kérdezek, felvetek. :)

    Szóval ha mi, szülők ennyire védelmezzük a gyerekeink érdekeit a homokozóban, akkor azzal nem pont azt akadályozzuk, hogy megtanulja maga érvényesíteni a saját érdekeit? Mondjuk a kisautós példánál maradva arra bíztatni a gyereket, hogy vegye vissza a másiktól, ha kell neki az nem jobb megoldás?
    Érdeklne mások véleménye erről.

    (sorry, hogy nem nyomom a sját történténetem

  • 2014.07.10 15:20:26HKata

    Szerintem érdemes hagyni, hogy próbálja érvényesíteni az akaratát, de ha nagyon más ligában játszanak, talán célszerű rásegíteni. Én sem mennék egy gyerek után, hogy elvegyem a kisautót, de pl. ha a nagylányom elveszi a kicsitől a játékot, akkor visszaveszem tőle, mert akkora az erőfölénye , hogy a kicsi nem is nagyon merne vele szembeszállni. Amúgy arra bíztatom, hogy ne hagyja magát, és ő vegye vissza, amit elvettek tőle, illetve próbálok ehhez tanácsot adni, hogyan csinálja.

  • 2014.07.10 15:29:09R2D2 & C3PO

    Az én gyerekem a kisautót elszedők közé tartozik...

    Igazából nekem az a fura a homokozóban, hogy milyen sokan vannak azok, akik egyszerűen nem hagyják a gyereküket kibontakozni...
    Egyrészt 2 centiről bámulják... (Az milyen idegesítő lehet, hogy anyád ott van egész nap a seggedben, nem?)
    Másrészt látszik a gyereken, hogy hirtelen belecsöppent egy ingergazdag helyzetbe és éppen agyal, hogy mit csináljon, mikor anyuka már buzdítja, hogy csináljon valamit. (Én ilyenkor elképzelem, hogy 6-10 évesen meg az lesz a probléma, hogy ez a gyerek nem tud 10 percet se figyelni...)

    Szóval én csak olyankor avatkozok be, mikor a gyerekem durvább módszereket akar alkalmazni úgy, mint rácsapás, morgás, sziszegés (utóbbi kettő a macska leleménye...) Illetve, mikor hirtelen kiürül a homokozó, akkor leguggolok mellé és elmagyarázom, hogy az emberek a kedves embereket szeretik, a zsarnokoskodókat nem. Aztán vagy kedves lesz, vagy továbbra is marad zsarnoki.

    (Nyilván azért ilyen, mert magabiztos. Azért magabiztos, mert tudja, mit akar csinálni. Azért tudja, mert én hagyom, hogy a saját kedvteléseit kitalálja, odamehet a nagyobbakhoz és megnézheti, azok hogy csinálják. Egyébként néhány gyerek imádja a kicsiket, nagyon szívesen istápolják őket - cuki, mikor a 3-4 éves vadidegen kisgyerek elmagyarázza a 1,5-2 éveseknek a dörgést, vagy visszakíséri hozzám, stb.)

  • 2014.07.10 15:37:25Ncsk

    A gyerekek nem születnek egyetemes tudással azért vagyunk a szüleik, hogy megtanítsuk kezelni az ilyen helyzeteket, ha nem avatkozunk közbe, akkor akár farkaskölyköt is nevelhetnénk. Természetesen eljön az a pillanat, amikor már kellően okos és szocializált a gyerek, hogy egyedül is megoldjon ilyen vagy ehhez hasonló helyzeteket, de mindig több dolgot kell mérlegelni. mennyi idős a gyerek, milyen vérmérsékletű (az enyém néha kapásból visszaüt, ami nem feltétlenül a legjobb megoldás), milyen az adott szitu, okozhatnak-e kárt egymásban, stb... Szóval igenis minden szülőnek résen kell lennie és az adott helyzetben vagy beavatkozni, vagy nem. A saját példákat pedig azért sorolják a szülők, mert mindegyik egy megoldási minta. Mondhatnák személytelenül is, de így sokkal jobban átjön. Amúgy egy 2-3 évesnél még levezényelem a konfliktust, a 6 évesnél megvárom mi történik és beavatkozom, ha fenn áll a veszélye, hogy vér fog folyni :) Amúgy nekem speciel elönti a szar az agyam, ha a kölkömet bántják és egyáltalán nem érdekel a másik fél. Ez van, kéne nekem tuti valami indulatkezelési terápia :)

  • 2014.07.10 16:05:48üveges csirkeszem

    Fogalmam sincs mit fogok tenni, az én csemetém még csak nézelődik a babakocsiból. Egyelőre mindent a szájába vesz vagy megnyal, szóval a játszóterezés még messze van, max a hintázásig jutottunk még el, de akkor senki nem volt a játszón (hétvége, ebédidőben).
    Rokon gyerekekkel megfigyelem hogyan viselkedik. Ami jó, hogy egyáltalán nem agresszív és inkább magyarázni szeret mintsem tárgyakat birtokolni. Ha egy tárgy nem elérhető, tudomásul veszi és továbblép. Vagy a személyisége ilyen, vagy egyszerűen még nem tart ott, nem tudom. Nincs egy éves.
    Egyszer léptem közbe, a bátyám kislánya rá akart ütni a fiam fejére, akkor még csak 7 hónapos volt a kincsem. Azt megakadályoztam azzal, hogy a kezemmel gátat képeztem a kislány ütésének, így csak az én kezemet ütötte, nem a fiam fejét. Azóta nem csinált ilyesmit a kis csaj, szóbeli dorgálás részemről sem és a bátyám/sógornőm részéről sem volt.
    A kislány még csak 2 éves nyilván nem tudja mi hogy van. De szerintem többet értenek a viselkedésből mint a szövegelésből.

  • 2014.07.14 14:58:58LoMo9

    @ csib
    @ Hkata

    Én mindig közbeavatkozok. Nem azért, mert egy idegen kisgyerek "igazságtalansága" az enyémmel szemben is bántó, hanem azért, mert bár akarata van, az enyémnek, nem mindig van meg az ESZKÖZTÁRA hozzá. Meg kell tanulnia. Kitől? Tőlem.
    Ha 2-3 évesen kiveszik a kezéből a kisautót, persze mondja, hogy az az enyém, de utána mit tegyen? Mi a helyes? Utána rohanni, és kikapni a másik kezéből? Rákiáltani? Egy felnőtt segítségét igénybe venni? Visszakérni? Ha visszakérni, akkor azt hogyan is kell mondani? Ezt a kicsik nem tudják.
    Ha már óvodás-kisikolás, akkor már megvan az eszköztára, akkor persze intézze egyedül. Előtte nem tudja.
    Ilyen esetekben én megkérdem tőle, mit szeretne. Vissza az autót. OK, akkor odamegyünk a másikhoz (én is vele), és megbeszélem vele, hogy mit is kell mondani a másiknak. "Lécci add vissza, az az enyém. Nézd, hoztam helyette neked egy kislapátot." Nyilván ilyen helyzetekben az eredményesség rajtam, mint felnőtti jelenléten múlik, vissza fogja adni a másik a kisautót, mert egy felnőtt a másik oldalán áll. Ez van. De legalább a gyerekem "gyakorol" eszköztechnikát, kiállást. Volt, hogy egyedül küldtem a másik után.

    A csúszda-blokkolók esetén én "ÁLSÁGOSAN KEDVES" vagyok. :) "anyu, nem engednek lecsúszni a nagyok" én: (jó hangosan, odamenve): Dehogynem! nézd, a nagylány milyen ügyesen mászik visszafelé? Na, látod, mindjárt felér, és utána engedi, hogy lecsússz!" Nem vagyok ellenséges a blokkolókkal, de jelzem nekik, hogy a produkciójuk után elvárás, hogy átengedjék másnak a terepet...

    Bocs a hosszú posztért.

  • 2014.07.14 15:01:21LoMo9

    @ Ncsk

    Ugyanez a hozzáállás: 2-3 évesen farkasanya, de 6 évesen: oldd meg. (+ nekem is kigyullad a piros lámpa, ha az enyémet szekálják, bármely életkorban. akkor mindig közbeavatkozom.)

Blogok, amiket olvasunk

JÓ FÉNYEKET Szelfi tippek kezdőknek és függőknek

Fejlődni mindig lehet, és garantálom, hogy az itt felsorolt tippek közül még a Kardashian lányok sem ismerik mindegyiket! Sosem értetted, másnak hogy lesznek mindig tökéletesek a képei? Hát így

ÚTIKALAUZ ANATÓMIÁBA Miért olyan makacs az ekcéma?

A világ egyik legelterjedtebb bőrbetegsége, gyakran hosszú hónapokig vagy évekig is eltarthat, ameddig javulni kezd az állapot. Sőt, gyakran a terápia ellenére hullámzó ritmusban, újra és újra visszatérnek a tünetek. Min múlik a tartós gyógyulás?

LELKI ZÓNA A szépség mellékhatásai

Ami szép, az jó is! Ez az összefüggés automatikus működésbe lép, ha más emberekről mondunk ítéltet – akkor is, ha racionális énünk nem ért egyet vele. A kedvező fizikai megjelenés átterjed az egyén megítélésének más dimenzióira is.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta