Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A meseterápiát alkalmazzák testi és lelki gondoknál is, mint egy hosszú betegség, vagy egy családtag halála. A megfelelő mese kiválasztása a kulcs.
Divatos játékok jönnek-mennek, ami azonban, úgy tűnik, a mesekönyv azonban sosem megy ki a divatból, és szinte bármilyen életkorban remek karácsonyi ajándék. Még a leginkább örökmozgó gyereket is rá lehet venni időnként, jellemzően este, lefekvés előtt, hogy a kedvenc meséjét végighallgassa. Akár többször. Esetleg az évek során annyiszor, hogy a szülő már kívülről tudja és rémségesen unja, mégis újra és újra előkerül a történet. A meseolvasás társadalmi rétegeken s kultúrákon átívelő, univerzális szokás, azt viszont talán nem sokan tudják, hogy a mesék gyógyíthatnak is.
Gyógyító történetmesélés
A meseterápiás szemlélet szerint a mesék összerendező, egyensúlyteremtő hatással rendelkeznek azokra a gyerekekre, illetve egyes terápiás irányzatok szerint felnőttekre nézve, akiknek az életében valamilyen törés, kibillenés, fizikai vagy lelki betegség következett be.
Azok a történetek rendelkeznek leginkább terápiás erővel, amelyek alapvető kérdéseket próbálnak megválaszolni: kik vagyunk, miért létezünk, hová tartunk, valamint a miértekre felelnek. Egy esély, egy szeretett lény elvesztése, egy visszafordíthatatlan változás vagy a halál fenyegetése mind olyan témák, amik a mindnyájunkban jelen lévő félelmekre rezonálnak. Nem véletlen, hogy a tradicionális és törzsi kultúrákban is fellelhető a történetmesélés, mint közösségi és mint gyógyító folyamat is.
Dobjuk ki a mesét!
A meseterápiában többféle irányzat létezik. Nancy Davis, amerikai klinikai szakpszichológus, meseterapeuta,a poszttraumás stressz zavar specialistája például maga ír meséket minden páciensnek, az adott problémára. Ezek egyéni terápiában használhatóak. Módszerének értéke is ebben van: leírja, egy-egy történetet hogyan szabhatunk egy bizonyos gyerekre. A Mosoly Alapítvány meseterápiás kötetében szerepel az alábbi történet: egy hároméves kisfiú anyukája azzal a kérdéssel fordult a kórházi meseterapeutához, mit meséljen a kisfiúnak, aki nemrég vesztette el az apukáját. A gyászmesét Nancy Davis meséi közül választotta a terapeuta, az anyuka pedig otthon felolvasta a kisfiának. A kisfiú az első alkalommal nagyon dühös lett, és kérte, hogy tépjék össze, dobják ki a mesét. Másnap azonban megkérdezte, megvan-e még a mese, és kérte az édesanyját, mesélje el még egyszer – majd minden este kérte a mesét, belekérdezett számára fontos részletekbe, beleélte magát a történetbe, azonosult a főszereplő kutyával, emellett megindult a beszélgetés az apa elvesztéséről is.
Az összes szereplő te vagy
A klasszikus, pszichoanalitikus iskolák általában egy-egy szimbólumnak egyfajta jelentést tulajdonítanak, míg más módszerek rugalmasabban az adott páciensre szabják az értelmezést. „A mese szereplői az életed szereplői; a szituációi a te életed szituációi” – magyarázza Korbai Hajnal pszichológus. – „Gyakran azt hiszed, elsőre tudod, érted, mi a történet, mi a mese fő konfliktusa, de a meséknek több szintje van. Előfordulhat, hogy a történet mögött egy másik történet húzódik, és valójában az adott páciensnek az a másik fontos. Gyakran egy-egy történet azzal érint meg, amit nem mond el. A dr. Boldizsár Ildikó által kifejlesztett Metamorphoses módszer még ennél is tovább megy: mélyebben értelmezve a mesében az összes szereplő te vagy, és ez adja ki a komplex személyiségképedet. Ez a módszer eléggé improvizatív, a terapeutának nagyon kell ismernie a mesét, hiszen itt nincsenek sablonok, a mese vezet végig az önismereti úton.”
Mesék a kórházi osztályon
Magyarországon a Mosoly Alapítvány 2007 óta szervez művészetterápiás foglalkozásokat kórházban fekvő gyermekeknek. A meseterápiát azért építették be a programba, mert kicsi az eszközigénye, bárhol, bármikor elő lehet venni: elkülönítőben fekvő gyerekhez például nem lehet bevinni a rajzoláshoz szükséges eszközöket, fekvőbetegek nem tudnak részt venni drámaterápiás foglalkozáson, a meseterápia azonban ezekben a helyzetekben is rugalmasan alkalmazható.
Korbai Hajnal tapasztalatai szerint „a mesékkel széles körben tudunk segíteni, és mindenkinek erejéhez és életkorához mérten. Van, ahol csak felolvassuk a mesét, van, akivel szóban lehet tovább dolgozni a mesén, másokkal rajzolással, festéssel vagy pszichodrámával lehet folytatni a munkát. Csoportos terápiára is alkalmas a meseterápia, a kórházban például gyakran használtuk szorongó gyerekekkel a Három kismalac című mesét, amely nagyjából egy védelmi rendszer felépítéséről szól.
Nagyobbakkal beszélgettünk a meséről, művészeti eszközökkel dolgoztuk fel, a kisebbekkel az aktívabb, dramatizálóbb feladatok váltak be inkább, rengeteg bunkert építettünk velük.” A szakember szerint a mesékről való beszélgetés diagnosztikus információkkal is szolgál, rengeteget meg lehet tudni például abból, hogy melyik mesei helyszínen képzeli el magát a gyerek a mesében.
„Azok a jó terápiás mesék, ahol a mese elején létezik valamilyen egyensúly, ami aztán felbomlik, a mese végére pedig visszaáll egy magasabb szinten – nagyon informatív, hogy ebben az ívben hol látja magát a gyerek. Beteg gyerekeknél ez a gyógyulás folyamata során is változik, akár hétről hétre.”
De hogyan működnek ?
Különböző megközelítésekből más és más mechanizmusokat írnak le a történetek és a mesélési folyamat hátterében. Eric Berne szerint a gyerekek kedvenc meséjük, történetük segítségével tudattalan élettervük, forgatókönyvük részleteit ismerik fel, amikor azonosulnak a mesehősökkel. Más szerzők a mesehallgatás szuggesztív, hipnotikus hatását, a hatásukra létrejött módosult tudatállapotot emelik ki.
A meseterápiák a szimbólumterápiás módszerek közé tartoznak, azaz a racionális, tudatos logikát megkerülve, a jobb agyfélteke segítségével dolgozzuk fel őket. A tudattalan értelmezéshez idő kell, ezért óvakodni kell a történetek értelmezésétől: ha túl hamar próbálják értelmezni a benne lévő szimbólumokat (például „lefordítjuk”, hogy a farkas a betegségtől való szorongást jelenti, a kismalacok a gyógyszereket, a házak az immunrendszert), az nem terápiás értékű.
A gyermekek agya különbözik is a felnőtt agytól: kevésbé használják a racionális, bal agyféltekéjüket, ez a félteke csak a serdülőkorban éri el végső fejlettségét. Pici korban a két félteke közötti összeköttetés is fejletlen, ezért a gyerekterápiák akkor hasznosak, ha főként a jobb agyféltekét célozzák. A meseterápia, játékterápia, rajzolás, bábozás ilyenek.
Mit meséljünk?
Laura Simms, new yorki művész, tanár, író és meseterapeuta és munkatársai népmeséket használnak a terápia során. Az általuk összeválogatott mesék között mítosz, varázsmese, legenda is szerepel, közös bennük az a Korbai Hajnal által is említett elem, hogy a felbomlott egyensúlyi állapot visszaáll a történet végére.
A gyógyító történetekben ugyanis ezt a közös szálat lehet fellelni: valamilyen hiányállapot megszüntetésével új egyensúlyi állapot jön létre. Ez segíti a hallgatót abban, hogy benne is végbemenjenek ezek a folyamatok: egy beteg például egészsége elvesztését traumának éli meg, a gyógyító mese hallgatásakor azonosítja a károkozót betegségével, amit különböző segítőkkel és varázstárgyakkal, a saját magában mozgósítható megküzdési stratégiákkal győzhet le. A gyerekek erre szinte mindig ráéreznek, és segítik az ember a megfelelő mese kiválasztásában, újra és újra kérve egy-egy kedvenc mesét vagy kitalálva saját történeteket.
Hogyan meséljünk?
Nancy Davis azt javasolja, hogy a mesék pozitív üzenetét emeljük ki azzal, hogy a pozitív részeknél alacsonyabb tónussal, hangosabban olvasunk. A meséket leghatékonyabb szünet nélkül, folyékonyan olvasni. Laura Simms nem tartja jónak azt a szülői hozzáállást, amikor a szülők kihagynak részeket a meséből, megpróbálva megkímélni a gyereket a félelmetes vagy erőszakosnak tartott részektől. A szakember szerint a félelem a hősök és hősnők fő útmutatója a történetben, nem lehet elkerülni, ehelyett ellenpontjaival, a bátorsággal, tudatossággal, bölcsesség hangsúlyozásával győzhető le.
Simms azt tanácsolja, természetes módon meséljünk, a jó mesélők nem előadóművészek; ne próbáljunk belehelyezkedni egy-egy karakter helyzetébe; ne beszéljünk lekicsinylően a gyerekekkel olvasás közben, és ne próbáljunk számukra erkölcsi tanulságokat, következtetéseket levonni a történetből. További tanácsok, valamint Nancy Davis által írt és Laura Simms által gyűjtött terápiás mesék olvashatók a Mosoly Alapítvány kétkötetes meseterápiás könyvében.
