SZÜLŐSÉG

Az anyák harmadának nincs pénze pelenkára

2013. augusztus 2., péntek 18:32

Sokkoló statisztika látott napvilágot az Egyesült Államokban. Minden harmadik amerikai anya került már olyan helyzetbe, hogy nehézséget okozott megvenni a gyerek pelenkáját, és 8 százalék pedig rendszeresen az ideálisnál tovább hagyja fent az eldobható pelust, vagy megpróbálja azt kitisztítani/kiszárítani, hogy újra használható legyen. A fenthagyás és az újrahasznosítás, amellett, hogy nem guszta, és valószínűleg nem túl kellemes a gyereknek, jelentősen növeli a húgyúti fertőzések és a pelenkakiütések gyakoriságát.

Az amerikai segélyezési rendszer sajátossága, hogy a rászoruló anyák kaphatnak utalványt ételre és tápszerre, a jótékonysági szervezetek segíthetnek a ruhák beszerzésében is, de a pelenka fehér folt a rendszerben.

shutterstock 71767930
Fotó: Shutterstock

Bár magyar adatot nem találtam, nem hiszem, hogy nálunk sokkal jobb lenne a helyzet. Rengeteg olyan segítségkérést lehet találni a neten, ami arról szól, hogy valakinek elfogyott a pelenkája, és nem tud venni, mert nincs rá pénze. Az, hogy egészségpénztári kártyára is lehet venni ilyet, csak egy szűk rétegnek elérhető segítség a hó végén. A legolcsóbb pelenka, amit egyáltalán találtam kereskedőnél 27 forint/darabba került, de ennél jellemzőbbek a 30-35 forintos darabárak. Bár kommentekben olvastam 10 forint/db árról is, ilyennek én nem bukkantam nyomára sehol.

Nálunk is a legtöbben azonnal a textilpelenkát vágják rá válaszként, és az amerikai oldalakon is ez merül fel legtöbbször: miért használ eldobható pelenkát, aki ennyire szegény, azonban a válasz a szakértők szerint egyáltalán nem egyszerű.

Mit használ(t)?

  • 862
    Eldobható
  • 81
    Lebomló eldobható
  • 165
    Mosható
  • 129
    Hagyományos textil

Számtalan érv szól ugyanis a textilpelenka ellen. Ezek közé tartozik például az, hogy az újfajta mosható pelenka egyszeri jelentős beruházást igényel, amire általában szintén nincsen pénz - az olcsóbb fajtákból egy megnyugtató méretű kezdőkészlet beszerzése egy újszülött részére nálunk nagyjából 10 ezer forint, és később ki fogja nőni, tehát természetesen cserélni kell majd. A hagyományos textil+nejlonborítás ugyan olcsóbb, viszont nagyon meggyötri a babák bőrét.

Emellett ráadásul az amerikai háztartások elég jelentős százalékában nincsen mosógép, ami különösen igaz a legszegényebb családokra. Nálunk ez kevésbé jellemző, a mosógép-ellátottság itt jóval nagyobb.

Ha van is mosógép, a mosószerek beszerzése, a villany és a vízszámla befizetése sem mindig zökkenőmentes. Ez viszont Magyarországon is pont így van. Kézzel pelenkát mosni, főzni pedig amellett, hogy nagyjából egész emberes feladat, szintén azt igényli, hogy legyen víz, tisztítószer és működő tűzhely.

Amerikában az elterjedt mosodák nem olcsók, sokszor messze vannak, ráadásul egy nagy adag kakis textilpelenkával átsétálni a városon egy kéthónapos gyerekkel hetente kétszer sem túlságosan baráti alternatíva.

Kerültek már bajba pelenkaügyben?

  • 1007
    Soha
  • 222
    Előfordult, hogy nehezen került rá pénz, de azért megoldottuk
  • 42
    Rendszeresen nehézséget okoz, de azért megoldjuk
  • 17
    Rendszeresen elfogy, ilyenkor pénzt vagy pelenkát kell kölcsönkérnünk
  • 10
    Rendszeresen tisztítom az eldobhatót, és/vagy tovább hagyom fent
  • 20
    Előfordult már, hogy tisztíttam az eldobhatót, tovább hagytam fent
  • 39
    Áttértem textilre pénzügyi okokból
  • 63
    Szobatiszta lett a gyerek pénzügyi okokból

A bölcsik amerikai megfelelői ráadásul erősen ellenzik a mosható pelenkák használatát, így, ha az anya dolgozik, és ilyenre szorul, sokszor csak akkor hagyhatja ott a gyereket reggel, ha megfelelő számú eldobható pelenkát is mellékel hozzá. A magyar intézmények sincsenek nagyon felkészülve arra, hogy eldobható pelenkán kívül bármi mással is foglalkozzanak, ez alól talán csak a nagyon elit kis magánintézmények jelentenek kivételt - ahova értelemszerűen nem viszi a gyerekét, akinek pelusra sincs pénze.

Amilyen sok párhuzamot lehet felfedezni az amerikai és a magyar helyzet között, olyan sok különbséget is. Nálunk, amikor valaki ilyen segítségkéréssel fordul a világ felé, leggyakrabban támadásokat kap. Általában pillanatok alatt jön a "minek rakta szét a lábát, ha nem képes gondoskodni a gyerekről", a "pelenkára nincs pénze, de internetre igen", a "biztos átverés, és azért kér pelenkát, hogy aztán eladja", és a társai. Van, aki segítene, de minden ilyen emberre jut három, aki negatívan reagál.

shutterstock 59778211
Fotó: Shutterstock

Az amerikai fórumokon általában ítélkezés nélkül el tudják fogadni, hogy valaki ebbe ilyen nehéz helyzetbe került, és a leggyakoribb reakció az együttérzés, a konstruktív jótanács, vagy a tényleges segítség felajánlása. Az attitűdbeli különbségnek részben biztosan oka az is, hogy ott a társadalom nagyobb részének nem okoz problémát a napi megélhetés, de azért akkor is elgondolkodtató, miért vagyunk mi ilyen gyanakvóak és ítélkezők.

Pelenka-vészhelyzetben elhangzó leggyakoribb jótanácsok:

  • Ha csak néhány darab kell, és várhatóan egyszeri a megszorulás, érdemes megkérdezni a Védőnőt, a családsegítő szolgálatot, a kisgyerekes ismerősöket.
  • Textilpelenka+nejlonborítás, áztatáshoz epeszappan, mosáshoz mosószappal, öblítéshez ecet
  • Textilpelenka helyett nedvszívó törülköző, konyharuha, pamutpoló
  • Cserebere oldalakon vadászni másnál feleslegessé vált darabokra
  • Auckiós oldalakon vadászni olcsó de jó minőségű moshatóra
  • Pelenkás cégeknél vadászni olcsó eldobhatóra, és hó elején beszerezni a havi adagot
  • Bölcsibe, elmenéshez tartogatni az eldobhatót, otthonra moshatót/textilt használni

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2013.08.02 19:01:26P.T

    Pedig lenne miből, az állam nem véletlen ad egy csomó pénzt a gyerekre! Azt a pénzt a gyerekre kellene költeni és nem abból kéne a családnak élnie.

    megelhetesiszules.blogspot.com

  • 2013.08.02 19:40:59Fenimore

    Kedves P.T, beleolvastam a blogodba, és azt kell, hogy mondjam, ennyi baromságot nagyon régen láttam összehordva egy helyre. Szóval ez vitathatatlanul egy teljesítmény, gratulálok. A pontot az i-re az utolsó mondat teszi fel, persze.
    Ugyanakkor:
    "az állam nem véletlen ad egy csomó pénzt a gyerekre" - egy csomó pénzt? Milyen csomó pénzt? Neked van gyereked? Mennyit kapsz/kaptál? A blogodban leírt pénzösszegek baromira nem "egy csomó pénzt" takarnak. Csak kapásból 6 kisgyerekes családot tudok felsorolni az ismerősi körömből, akiknek lassan felkopik az álla, pedig kapnak ezt-azt, és a cikkben leírt problémával is küzdenek, bár ez a legkisebb.

    Arra még nem gondoltál, ugye, hogy egy családnak, ha van is gyereke, nem a gyerek az egyetlen kiadása, és azok közül sem a pelus az elsődleges.
    Na ezen agyaljál egy kicsit, hátha jutsz valamire.

  • 2013.08.02 19:59:55Krityuka

    Pár tévhit:
    A textilepelnkát nem kell főzni
    Nem kell hipózni
    Nem kell öblítőt használni és vasalni sem kell.

    A kezdőkészlet beszerzése tényleg sok, ez tagadhatatlan- Van pár olyan márka, ami 3-15 kg is jó. Igaz az elején baromi nagy a csomi, de szerintem még mindig jobb a gyereknek, mint a napi 1 pelenka.
    Mi 2 gyerekre használtuk a mosható pelust. 1,5 évig két pelenkás volt.
    A villanyszámlán és a vízszámlán nem volt kiurgrás, észre sem vettük a különbséget.
    A pelenkákat napon szárítottam, ami kiszedi a foltokat. Epeszappant minimálisat használtam.
    A pelenkáink két gyerek után is használható állapotban vannak. Néhányuk leharcolt, de mindegyik működőképes!

  • 2013.08.02 20:10:57D_Melinda

    Kedves P.T, én is beleolvastam a blogodba, az összegek helyesek, de belegondoltál abba, hogy mennyibe kerül egy gyermek ellátása? A cikkben is említett pelenka és társai? Az egyszeri anyasági jó, ha a babakocsira meg a kiságyra elég, de ha olyat szeretnének a szülők, ami nem esik össze a gyerek alatt egy hónap használat után, akkor alig futja normális babakocsira/kiságyra... stb, stb. Akkor még nem beszéltünk arról, hogy ha nincs anyatej, akkor táp kell, ami szintén nem két fillér. Ha kiüt a pelustól, akkor gyógykrém kell rá, azok is iszonyat drágák. Tehát az a pénz, amiről Te azt állítod, hogy a szülőknek biztosítsa a jólétet épp arra elég, hogy életben tartsák a gyereket (mert ugye halott gyerek után nem jár pénz). Neked nincs gyereked, és valami trauma is érhetett Téged, hogy időt és energiát beleöltél a blogodba.
    A családi adókedvezmény meg annak jár, aki dolgozik, munkanélküliek mégis hogy kaphatnának? Több sebből vérzik az elméleted. Csomó pénz...
    Egyébként, olvass utána olyan tanulmányoknak, hogy a gyermekvállalás növeli az elszegényesedés mértékét. Na erre varrjál gombot! (Bár, Te mélyen meg vagy győzödve az igazadról, aligha hiszem, hogy az előttem hozzászóló Fenimore vagy az én szavaim bármiről is meggyőznének Téged... Jobb is, ha Te nem vállalsz gyermeket.)

  • 2013.08.03 06:42:57BKV reszelő

    Fenimore: " Csak kapásból 6 kisgyerekes családot tudok felsorolni az ismerősi körömből, akiknek lassan felkopik az álla, pedig kapnak ezt-azt, és a cikkben leírt problémával is küzdenek, bár ez a legkisebb."

    Nos, gyereket akkor vállalok, ha el tudom tartani. Tudod, a vállalok szó az csak rám vonatkozik. Nem, ez nem azt jelenti, hogy vállalom a gyereket és a társadalom az államon keresztül finanszírozza. Mégis megélhetési ellés folyik a kapásból előkapott hat családban?

  • 2013.08.03 07:29:01tubisrác

    P.T., abszolút igazad van.

  • 2013.08.03 08:30:28Mérges 1234

    A god ott van, hogy Amerikában és nálunk is a népek jelentős része rém egyszerű, magyarul teljesen hülye, részben köszönhetően a médiának.

    A gyerek kell, mert édi bédi, de amúgy soan saját magukról nem tudnak normálisan gondolkodni. Megfigelésem szerint, mindig ezek a rém egyszerű lelekek kerülnek bajba.

    Szoval a társadalomnak azon kellene gondolkodnia, hogy hogyan ne legyenek a népek hülyék, hogyan legyenek okosabbak, mert amelyik gyreknek pelenkára sem tudnak a szülei összekaparni valamit, abból nehezen lesz rendes felnőtt.

  • 2013.08.03 08:47:15Fenimore

    BKV reszelő: egy qrva félmondatból így ítélkezel? Nem kéne szedned valamit? Nem, nem megélhetési "ellés" folyik, hanem devizatörlesztés, munkanélküliség és súlyos baleset utáni rehabilitáció. Ehhez jöhet nyugodtan a 15ezer vagy mennyi CsP, kurvára nem a pelusra fog elmenni, a gyereknek is fontosabb a tető a feje fölé, meg az étel, mint a papírpelus. Ugyebár.

    A rosszindulat, az. Ha abból meg lehetne élni, ti lennétek itt a császárok.

  • 2013.08.03 08:58:53vagyok, aki vagyok

    uh, a kommentekre nem reagálnék, de a cikkre igen.
    Nálunk jutott pénz pelusra, de mégis nagyon drágának találtam, nagy megkönnyebbülés volt, hogy a gyerkőc szobatiszta lett :) Én egyébként egy kis odafigyeléssel azért 1 éves kor után sok pelust meg tudtam azzal spórolni (már környezetkímélő szempontból is), hogy bilire ültettem. A bili zenélt, mesekönyv elő, nem erőltettem, ő is élvezte, soha nem ült rajta sokat, 1-2 perc alatt lerendezte - akkor ültettem rá, amikor tudtam, hogy időszerű. Így nálunk a kicsi gyorsan szobatiszta lett minden ráhatás/kérés nélkül, fél év után szólt magától, hogy kéri a bilit. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a pelust is azonnal levettem, amikor műsoros lett, ő is megszokta a szárazat, így azonnal szólt, ha változott a pelus állaga.
    + azért gyerekfüggő is a dolog, ahogy hallom a többgyerekes szülőktől, van akit tényleg zavar, ha cipeli, van aki oda se néz neki ...

  • 2013.08.03 12:19:35Mille38

    Mérges 1234: ez egy rossz hozzáállás. Négy kicsi gyerekkel nekünk is voltak anyagi gondjaink, de amikor mar ketten kerestünk, ezek megoldódtak. Már a második gyerekünk jár egyetemre, az egyik fizetős szakra. Ha a kezdeti problémák miatt nem vállaltuk volna őket, nyilván sokkal könnyebb és nagyvonalúbb életünk lehetett volna, de így sokkal boldogabbak vagyunk

  • 2013.08.03 12:22:27Mille38

    Fenimore: fején talaltad a szöget. Kevesebb ítélkezésre, sokkal több együttműködésre lenne szükség.

  • 2013.08.03 12:42:13zizi77

    Lehet ilyen helyzetbe kerülni, de azért ha minden 3. anyát érinti, az már nem csak a balsorson múlik. Félre ne értsetek, nem a kormányt hibáztatom, hanem úgy gondolom, a szülők hozzáállásával is baj lehet.

  • 2013.08.03 14:04:39micsoda?

    Szegény amerikaiak, vajon melyik állama? Annak idején csak jó minőségű textil pelenka volt /ingyen/, mostuk, vasaltuk, fizetett idő is volt rá.

  • 2013.08.03 14:12:50caixa

    Hat en ezen a cikken oszinten elcsodalkoztam. Amerikaban szulettek a gyerekeim. En nem dolgoztam, otthon voltam veluk, es a ferjem postdoc kutatokent nagyon alacsony bert kapott. Eppen csak ki tudtunk jonni belole. A pelenka azonban olyan olcso volt a Walmart uzletlanc boltjaiban, hogy jatszva meg tudtuk venni mindig es nem is a legolcsobbat. A tapszerre tamogatast is kaptunk, es meg tejet, tojast, zabkasat es gyumolcslevet is kiutaltak, minden honapban adtak a jegyet. Penzt nem kertunk, nem is kaptunk, mert csak a gyerekek amerikai allampolgarok. A gyerekruha is olcso volt, a cipobol a jo minosegu kb. magyar arak szintjen.

  • 2013.08.03 14:19:58caixa

    0.15 USD egy olcso pelenka es mondjuk napi 10 db kell. Legalabbis az en kolkomnek azonnal kellett cserelni, mert nagyon erzekeny volt a bore.

  • 2013.08.03 18:46:03Motyóbábi

    Ez eléggé megdöbbentőre sikerült. Hogy merülhet fel egyáltalán épelméjű emberben, hogy az eldobható pelus a normális? Ha most eltekintünk az árától (és ne mondja már nekem senki, hogy "jajjajmilyennehézbeszerezniatextilbőlakészletet" mert az feleannyiba sem kerül, mint az első fél év papírpelusa), arra senki nem gondol, hogy egy modern, felvilágosult és felelősségteljes anyukának meg sem fordul a fejében, hogy egy ilyen környezetromboló termékért sírjon. Aki babát vállal, annak kutyakötelessége a gyereke jövőjére gondolni! Épp eléggé kilátástalan így is.

    Igen, hagyományos textilpelus kell! A mi popónk is abban nőtt meg, és ugye semmi rettenetes élményünk nincs abból az időből? Elfelejti mindenki, hogy mi is voltunk gyerekek, mi is jólétben nőttünk fel, pedig nem volt papírpelus, de anyukánknak volt mosógépe (lehet, hogy még tárcsás, de nem halt bele, és ráért velünk is foglalkozni. persze anno hosszabbak voltak a napok. biztos).
    Nem volt babavíz, de nem volt hasmenésünk, mert ha anyu pocakjában csapvizet kaptunk, akkor kint sem kell más, mint az abból készült tea, vagy limi.
    Nem volt ennyi idióta kütyü, amit ráerőltetnek a kismamára, mert kell az a babának, de volt családunk, akik foglalkoztak velünk, mert szerettek. Nem dobtak be a kiságyba, hogy ellegyünk magunkban, és nem hisztiztek, hogy semmire nincs idejük. Emiatt aztán mi sem úgy álltunk a terhességhez, meg a gyes 3 évéhez, hogy jaj mi lesz velünk, hanem élveztük minden percét, hiszen fizetett játékidőt kaptunk egy babával, aki ráadásul a miénk!
    Szóval, ha boldog gyereket akartok, akkor ne az legyen a probléma, hogy jaj mosni kell a pelust! Simán kimossa az intelligens mosógép!

    Amerika meg kit érdekel? :)

  • 2013.08.03 23:13:40retinax

    Valahogy nekem is rögtön az a megoldás jutott az eszembe, hogy a gyerek feje alá, meg büfitörlőnek úgyis beszerez az ember az induláskor vagy 20 textilpelenkát, és ha megszorul az eldobhatóval, alácsempész egyet a gyereknek a textilből. És ha állandósul a pénzhiány, akkor átáll a textilpelenkára, ez van, a mostani anyukák is egytől egyig azt hordtak, és csak itt vagyunk valahogy.
    Mosószert pedig lehet készíteni mosószappanból, 200 HUF-ra jön ki egy havi adag.
    Ez nekem ahhoz hasonlít, amikor a rendkívül szegény család a DM-ben vásárolja az üveges bébiételt a gyereknek, miközben 3 üveg árából kb. 25 adagot tudna legyártani otthon, ha a piacon vásárolná az alapanyagot.

  • 2013.08.04 00:15:16Motyóbábi

    Ugye? Mert ha nekiállna otthon, akkor azt csinálni kéne! És az manapság snassz. A sok szerencsétlen agymosott már természetesnek veszi, hogy mindent meg kell venni, mert az a normális. Érdekes, hogy miközben ellenőrizhetetlen forrásból származó bébiételt ad a gyereknek, csak hogy ne kelljen vele törődni, azért képes elmenni a város másik felére, hogy szigorúan bio gyümölcsöt vegyen neki, mert csak nem adja azt a szart, ami a tescoban van! Elárulnám nekik, hogy abból a szarból, illetve abból, ami még oda sem kerül, készülnek azok az ócska pépek, amiket bébiételként árulnak. Még véletlenül sem bio termékekből! Hol itt a következetesség?

    Nem szeretem még látni sem, ahogy mostanában hozzáállnak a kérdéshez. Mintha minden nyűg lenne, amit a saját kezükkel kell megtenni, vagy ami miatt nem hódolhatnak az addigi hobbijuknak. Már az első pillanatokban beszereznek egy csomó kelléket, amik ahhoz kellenek, hogy a baba magában is meglegyen, ne kelljen egyfolytában figyelni rá, foglalkozni vele. Ne okozzon fennakadást a szegény depresszív édes(?)anya életében. Akkor minek a baba? A gyerek nem egy játék, amit a kapcsolatban eltöltött x év után illő beszerezni, mert az a szokás, hanem egy másik ember, akinek a biztonságos felnőtté-válásáért én vállaltam a felelősséget! Nekem a gyerekem a barátom és örökös társam kell legyen, nem pedig egy csicska, akit ugráltatok, akinek parancsolgathatok, ha úgy tetszik, akin kiélhetem az elnyomott kisebbségi komplexusomból fakadó agressziót, csak mert nem tud/mer visszaütni!

    Szigorú tanfolyamok és vizsgák után engednék csak babát vállalni mindenkinek, hogy ne legyen ennyi szerencsétlen kisgyerek.

  • 2013.08.04 10:08:27Próbafőző

    Motyóbábi: ezzel a hozzáállással egyáltalán nem segítesz a mosható pelenka népszerűsítéséhez. Pontosan az ilyen kioktató hozzászólások miatt tartják okoskodó ősanyunak a moshatózó anyukákat, akik mindenben tudják a tutit.
    Én is moshatópelust használtam a fiamnál és nagyon jók a tapasztalataim. Heti 2 plusz mosást jelentett és nem látszott a villanyszámlán és vízszámlán. Egyszer fogyasztásmérővel lemértem és nem fogyasztott 1 kwh áramot a gép amíg a pelusokat mosta.
    A pelenkák bekerülési költségét is meg lehet oldani jóval gazdaságosabban is. Persze a keresőbe beírva a legdrágább márkás pelusokat találja meg az ember, de ennél vannak sokkal gazdaságosabb megoldások. Pl tetra pelenka, saját vagy más anyukák által készített pelusok stb.

  • 2013.08.04 12:11:00Loarea

    Mi is moshatózunk, pedig nem vagyok egy ősanya... próbából vettem még az első gyereknél 3 db-ot, nagyon bevált, gyerek is szerette, minden hónapban vettem még 1-2 -őt, szép lassan meglett a készlet. A második babámmal már csak ezt használjuk.
    Pelenka diszkontba néha ha betévedek kíváncsiságból megkérdem, hogy van-e, általában azt se tudják miről beszélek. Pedig szerintem ez a legolcsóbb megoldás.
    Ha nekem már nem kellenek és még mindig használhatóak lesznek, tuti elajándékozom valamelyik szegényebb kisgyerekes családnak a faluban, legalább pelusvásárlásra ne legyen gondjuk.
    Amúgy mi babavárókra a barátnőknek is ezt szoktunk venni, összedobunk közösen pár darabra valót, nem azért mert meg akarok téríteni mindenkit, bár tényleg nem szeretek feleslegesen szemetet gyártani, hanem azért mert ez nekem bevált, örültem volna, ha hamarabb tudok a lehetőségről és így ők már kipróbálhatják időben, "ingyen".

  • 2013.08.04 15:59:22-JzK-

    [link]

  • 2013.08.05 09:32:02Audrey80

    Számomra hihetetlen, hogy egy hónapban az áram, a mosógél és a vízfogyasztás is elenyésző a mosható pelusnál. 50 l vizet fogyaszt a mosógépünk, bizony ha naponta megy a gép a pluszpelussal (amit már nem tudom, hová teregetek), akkor azért az is pénz. A szennyvíz is ugyanúgy környezetterhelő. Időben talán nem olyan sok, mert emlékszem, sokszor a kakás ruhát is ki kellett mosni.
    Ha nő a gyerek, itt is nagyobb készlet kell. A kakafogót mindig meg kell venni. Azzal meg ne röhögtessetek, hogy anyáink hogyan csinálták, ott is volt betét rész, mert különben fél óránként cserélhette volna a tetra részt. Még megvannak a 30 éves gumis külső részek, hát akkor nem volt más, de ebbe a vastag műanyagba gyereket csomagolni elég fullasztó lehet.
    Aki a környezetet félti, vegyen lebomló pelust, olyat is lehet kapni.
    Aki meg csak hetente kétszer mos pelust, annak elég komoly készlete lehet, nálunk az anyatejes gyerek kétóránként kakált, 30 pelus biztos kellett volna, hogy legyen rajta valami, míg szárad a többi.

  • 2013.08.05 09:38:32Audrey80

    Motyóbábi: dehogynem dobtak be a kiságyba, mégis mikor főzött volna anyád, vagy takarított volna, van ahol kert is van. Kiságy, járóka, játékok bedobálva, hadd sírjon, erősödik a tüdeje. Aki tök egyedül van a babával, az kénytelen kiságyban tartani most is. Persze magadra is kötheted, az is divat.

  • 2013.08.05 11:44:25Frengi

    Emlekszem amikor a legkisebb pici volt akkor jott be a papir pelenka. Hat ugy neztek ram mint egy hulyere aki lusta es ilyen dolgokra kolti a penzet.
    am nyaralaskor nagyon jol jott. a tobbi napokon meg mostam.
    egyszer egy nemet baratnom meglatta nalam a szarado pelenkakat. Ilyen meg van? Gyerekkoraban latott ilyet utoljara.
    azota gyerekes csaladokhoz mindig egy csomag kivalo minosegu pelenkaval megyek. az ugyanis mindig kell. nem lehet vele melle lőni.

  • 2013.08.05 13:53:43Loarea

    ÉN kétnaponta mosom a pelusokat a többi gyerekruhával, amiket amugy is mosnék ha nem is 2 de 3~4 naponta. mososzodat és ecetet használok hozzá egyik se drága, a kakifogo meg ha nem kakis moshato 4~5x siman mielőtt szétmegy. Nálunk nem látszik a számlán jelentős változás, papurpelust egy csomaggal veszek 1 honapra mert éjszaka az van rajta, kakifogot kb 3 havonta veszek. szerintem környezetkimélőbb, olcsobb és nekünk bevállt.

  • 2013.08.07 15:48:30gchg

    Audrey80: nem naponta megy a mosógép, hanem 2-3 naponta. Egy éjszakai és 3-4 nappali pelussal számolva fő/nap. A jó minőségű kakifogó papír (Popolini) akár 20x újra mosható, a másfél évesemnek egy tekerccsel vettem újszülött korában, és még mindig van belőle, de használt popsitörlőt is ki lehet mosni e célból. Mivel a kakit a vécébe rázom, simán betehetek a pelusok mellé törölközőt, alsóneműt, lepedőt, hogy tele legyen a gép. Nem látszik meg sem a vízszámlán, sem a villanyszámlán. Volt olyan év, hogy két gyereket moshatóztam egyszerre, mert kis korkülönbséggel születtek. Nem bántam meg. :) Sógornőm most számolt utána:250 ezret költöttek a nagyobbik gyereknél 3 év alatt pelusra, miközben egy nagy, jó minőségű moshatós készlet, mondjuk 20-30 pelussal simán kijön 80 ezerből. A mosószóda, ecet, amivel mosok és öblítek, lebomlik, nem szennyezi a környezetet. Vizet meg vegyszert (klór, dioxin!) többet használnak el egy papírpelus gyártásánál, mint én egy mosható kimosásánál. Nem kérdés, melyikkel használok többet a Földnek és az unokáimnak.

  • 2013.08.07 15:49:02gchg

    Én sem egyszerre vettem meg a készletet, hanem amikor meguntam a boltba járást és a cipekedést, a mindenkori havi papírpelus árát áldoztam be két-három-négy moshatóra. (Márkás pelus helyett simán lehet sima tetrát vagy olcsó prefoldot használni saját kötésű gyapjúkülsővel vagy PUL-külsővel, a régi gumibugyikkal ellentétben mindkettő szellőzik, sőt, a gyapjú a legbombabiztosabb, ami még sosem ázott át nekünk, éjjel sem.) Most ott tartunk, hogy évente egy-két csomag papírpelust kell vennem arra az esetre, amikor elutazunk. Elvégre erre találták ki, vagy mi a szösz. :)

    Ezzel együtt bőven megértem azt, akinek nincs egyszerre annyi pénze, hogy akár részletekben megvegyen egy mosható készletet. (Nagy-Britanniában már belátták, mekkora terhelés a környezetre a lassan lebomló eldobható pelus - gyerekenként egy tonna -, és több helyütt anyagilag támogatják a mosható készlet beszerzését. Idehaza is támogatja egyetlen önkormányzat.)

    Ezzel együtt bőven megértem azt, akinek nincs egyszerre annyi pénze, hogy akár részletekben megvegyen egy mosható készletet. (Nagy-Britanniában már belátták, mekkora terhelés a környezetre a lassan lebomló eldobható pelus - gyerekenként egy tonna -, és több helyütt anyagilag támogatják a mosható készlet beszerzését. Idehaza is támogatja egyetlen önkormányzat.)

  • 2013.08.08 17:36:01Kilimcs

    hova tűnt a komment??

  • 2013.08.08 17:40:18Kilimcs

    texrilpelus környezetesektől...
    ugye áztatással mosogattok? ugye szelektíven gyűjtötök, akinek kertje van komposztál? ugye minden elektromos cuccotok min A+ vagy AAA inkább... ugye nem vesztek csak jóminőségű cipőt, és nem cserélitek szezononként csak sokévente, ugye mindig figyeltek hogy ne égjen sehol feleslegesen a villany, és ami ég is led max.. ugye figyeltek külön, hogy olyan zuhanyfejetek legyen, ami rendesen szór kisnyomásnál is, és ne kelljen sok víz...
    sorolhatnám...

    Én pl napi 13-16 pelenkázásra nem voltam hajlandó a moshatóra. amikor kettő volt, ez volt a nappali termés.. az összes többit megteszem. na ennyit a környezetről.

  • 2013.08.09 09:08:45zizi77

    Kilimcs
    90%-ban csináljuk, amit felsoroltál, és mi sem moshatóztunk. Mindenki úgy védi a környezetet, ahogy tudja/és ami neki még belefér/. Nem mondom, hogy nem tehetnénk többet, de azért mi így is eleggé odafigyelünk a többi emberhez képest, szerintem. :-)

  • 2013.08.09 13:51:41Loarea

    Kilimcs
    Mi a családomban csináljuk amiket leirtál, igyekszünk figyelni a környezetünkre, erre tanítjuk a gyerekeinket is.
    A moshato csak egy a sokból, de nem gondolom hogy ezt mindenkinek kell. Mindenki ugy figyel ahogy tud :)

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta