Aki azt gondolja, minden marad a régiben (plusz egy bébi), az meg fog lepődni. De azért pánikba esni sem kell, ezután sem kell mindent kukába dobni.
Ha erről a kérdésről beszélünk, az ismerőseink között gyakran találunk szélsőséges véleményeket, a skála két végéről. Az egyik csoport tagjai homokba dugják a fejüket, és úgy képzelik, a gyerek születése után minden ugyanúgy folytatódik, ahogy előtte volt, csak épp ott lesz egy csecsemő is. A másik csapat képviselői sok-sok évig halogatják a gyermekvállalást, mert rettegnek, hogy semmi sem marad a régiben. Ismeretségi körükben előforduló példákkal rémisztgetik magukat, Lujzával és Bélával, akik onnantól fogva nem mozdultak ki, hogy megjött a baba, Lujza csak szoptatott, Béla mosta a szennyest, nem volt szex, az anyós a nyakukon lógott, s amikor nem bírták tovább, végül elváltak.
Az előbbi csoportnak a gyerek megszületése után van nehéz dolga, főleg, ha hajlamosak a bűntudatra, vagy éppen a másik hibáztatására, és azt hiszik, valamit elrontottak, hogy nem minden az elképzeltek szerint alakult. Mert lehet, hogy náluk van szex, és eljárnak moziba is, de azért mégis más az élet, hiszen ott van az a napi 24 órás készenléti ügyelet, ami sok egyéb szempontot felülír.
Az utóbbi csoportnak inkább ahhoz kell egy kis segítség, hogy bele merjen vágni (ilyenkor jönnek jól a jó példák, amiket azért szintén lehet találni), ők utólag rendszerint megkönnyebbülnek, hogy nem is dőlt össze a világ. Hogy melyik csoport a realistább, nehéz eldönteni. Azok kedvéért, akik szeretnek előre készülni, nézzünk néhány alapvető változást, amivel biztosan számolni kell.
Mást jelent a szabadidő
Részben szerencse és szervezés kérdése, mennyire jut idő a korábbi szabadidős programokra, de persze a szülői hozzáállás is sokat számít. Könnyebb a helyzete annak, aki egyfelől megengedi magának a gyermekmentes kikapcsolódást, és nem hiszi, hogy ettől rosszabb anya vagy apa lesz, másrészt, aki számíthat olyan segítő kezekre, akikre jó szívvel rábízható a baba néhány órára. Ugyanakkor változás mindenképp lesz, mert leszámítva a kiszakított néhány órákat, mégiscsak napi huszonnégy órában rendelkezésre kell állni.
Még a leghajtósabb munkahelyeken is egyszer vége a munkaidőnek. Az, hogy mit jelent, amikor sosem, csak akkor érthető meg, ha valaki megtapasztalja. Ez nem okvetlenül jelent fáradtságot, alváshiányt, inkább valami más változást: hogy a szülő nem ura a maga idejének, életének olyan értelemben, ahogy azt korábban megszokta.
Megváltozik a párkapcsolat
Mindenképp megváltozik, hiszen egészen új arcáról mutatkozik be a másik. Sokakat megerősít ez, ugyanakkor sok párnak ilyenkor sérül olyan mélyen a kapcsolata, amit sosem sikerül helyrehozni. Nem arról van szó, hogy tökéletesnek, mindig kedvesnek, tűzről pattant feleségnek, ezermester férjnek kéne ilyenkor lenni, nem ilyesmi dönti el, hogyan alakul a kapcsolat.
Hanem az, hogy képesek-e egy párt alkotni, támaszt nyújtani egymásnak, összekapaszkodva együtt haladni úgy, hogy most már nem (csak) egymással foglalkoznak, hanem együttesen valaki mással. Ha ilyenkor valaki úgy érzi, magára hagyták, azt, ha nem is lehetetlen, de nehéz később korrigálni. Viszont, ez annak az időszaka is, mikor igazán megérezheti az ember, a párja valódi, igazi társ.
Nem is olyan megválaszolhatatlan kérdés: mi az élet értelme?
Kamaszkorban mindenki megvitatja barátaival az élet nagy kérdéseit, köztük azt, mi az élet értelme. Végül sokan lemondanak róla, hogy megválaszolják ezt, belenyugodnak, hogy tenni kell a dolgunk, anélkül, hogy tudnánk, valójában van-e valami nagyobb cél, amiért tesszük.
A gyerek születése után sokan élik meg: bár már nem is remélték, de választ kaptak kérdésükre. Míg az ember olykor megkérdőjelezi: van-e értelme a munkájának, a feladatoknak, amiket nap, mint nap ellát, a legtöbbek számára nem kérdés, van-e értelme mindent megtenni azért, hogy a rájuk bízott kis lény minél egészségesebb, boldogabb életet élhessen, már amennyire rajtuk múlik. Félreértés ne essék: ez nem jelenti, hogy más már nem is számít.
Önismereti kurzusnak is jó!
Ahogy a szülőtárs új arcáról mutatkozik be, úgy az ember maga is saját magának. Sokan meglepődnek, hogyan változnak meg a gyermek születése után. Vagy talán csak előjön valami, ami titokban ott lapult bennük. Van, aki lazának hitte magát, és aggodalmaskodó lesz, míg a másik ember éppen ellenkezőleg: félt, hogy túlszorongja majd a babázást, ehhez képest azt látja, könnyedébben veszi az akadályokat, mint az átlag.
Egy biztos: senki sem tudja előre pontosan megjósolni, milyen anyuka, apuka válik majd belőle. És ez a tapasztalás nem zárul le sosem: ahogy formálódik a gyermek személyisége, úgy folyamatosan hatást gyakorol a szülőre, aki jó esetben nem csak nevelni próbál, hanem maga is csiszolódik, alakul.
Visszatérve a kérdésre: ki jár jobban, aki nem veszi komolyan a várható változást, vagy aki fél tőle? Talán a harmadik csoport, amelyik azt mondja, lesz, ami lesz, majd megbirkózunk vele. Ez a legegészségesebb, csak ehhez jó adag önbizalom is kell: hit abban, hogy ha váratlan kihívásokat hoz az élet, képesek vagyunk rugalmasan, kreatívan viszonyulni hozzájuk.
