Kalifornia egy álom

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ryan Gosling és Emma Stone pedig az álompár az év nosztalgikus, mégis önironikus és őszinte musicalfilmjében. Popcornmozi a legjobb értelemben.

Emlékeznek még Katy Perry California Gurls mű számára Snoop Doggal? És a klipre? Egy édes-mézes-cukormázas színpadot ábrázolt, egy kirakatvilágot, játéktáblát, ahol kedves marcipánfiguraként kóborolt az énekesnő. A Kaliforniai álom, bár művészeti értéke összemérhetetlen a fent említett klippel, hasonlóan díszletszerű, ami jó is, meg nem is, önreflexió is, és nem is. Mindjárt elmagyarázom.

Los Angeles, vagyis az Angyalok városa: innen jön minden, ami Hollywood. A kommersz filmek Mekkája, a filmkészítők mennyországa – vagy épp ellenkezőleg. Ahol minden pincér és pincérnő a filmszakmába akar betörni és meghallgatásokra jár. Ahol akár évtizedekig várnak arra, hogy felfedezzék végre őket, és lehet, hogy hiába. Egy olyan fiatal és tehetséges rendezőnek, mint a mindössze 31 éves Damien Chazelle, akinek rögtön második filmje, a 2014-es Whiplash a megdöbbentő szakmai és közönségsiker után Oscar-díjig vitte, egészen különleges lehet a viszonya ezzel a várossal. Még előtte áll majdnem a teljes karrierje, de ő már most ígéretet kapott arra, hogy lenyűgöző lesz. Nem is csak ígéretet, hanem lehetőségeket. Ugyan ki más rendező lenne a világon, akinek rábólintanak arra a tervére, hogy egy régimódi hollywoodi musicalt (!) forgasson olyan A-listás nevekkel, mint Ryan Gosling és Emma Stone? (És ki más lenne, akinek ez ilyen frenetikusan sikerül...?)

Fotó: Freeman Film

Chazelle-nek, aki maga is jazz-dobosnak készült (csak a Whiplash hősével ellentétben ő arra döbbent rá, hogy nincs tehetsége hozzá, míg a filmkészítéshez igen), egészen szoros a viszonya a zenével és a musicalekkel, ami eddig minden filmjében visszaköszönt. Sőt, első nagyjátékfilmje, a Guy and Madeline on a Park Bench, szintén musical volt. A fekete-fehér filminkább tűnik kísérleti alkotásnak, de már ott látszik, a zenén kívül mi Chazelle másik erőssége: a remek karakteralkotás. Nagyon ügyesen egyensúlyozik a sztereotip vonások és az egyedi jellemek között, szereplőinek szokatlan és kedves tulajdonságai, mániái, ötletei vannak, azonban felismerhetőek: ahogy a környezetünkben élők is, valljuk be, nagyjából ilyenek. Mindenki illik valamilyen sémába, miközben mindenki különbözik is attól egy kicsit. Valamennyien csinálunk néha őrültségeket, és követünk el hibákat is.

Magához a műfajhoz is így nyúlt Chazelle. Bár a Kaliforniai álom bevallottan és érzékelhetően a régi musicalek műfaját melegíti fel, néha kifejezetten önironikus, máskor pedig mellbe vágóan őszinte pillanatai vannak, ami a sok (rendkívül szépen és művészien elrendezett) cukormáz és papírmasé között annál torokszorítóbban hat. De nem kell megijedni, annyira azért nem távolodik el az eredeti műfaj sajátosságaitól, hogy igazán mélyre ásna: ha valakinek a Kaliforniai álomtól katarzisa támadna, azzal esküszöm, valami nincs rendben. Ez a film a legjobb fajta popcornmozi, ami tényleg a műfaj legendás popcornmozijai előtt tiszteleg, és nagyjából arról szól, milyen nagyszerű dolog filmeket forgatni és álmokat kergetni a filmek fővárosában.

Már a nyitójelenet megmutatja, mire számíthatunk. Egy Los Angelesii felüljárón autók vesztegelnek a dugóban. Egyszer csak az egyik nő kiszáll és a kocsija mellett énekelni, majd táncolni kezd, amihez a többi autóvezetői is csatlakoznak. Az ég kék, a nap ragyogóan süt, mindenkin színes ruhák vannak, a jelenet remek, dinamikus, gyönyörűen megkomponált. Miután vége, a vezetők visszaülnek a volán mögé, az autókaraván elindul. Mindenkinek könnyed és vidám a szíve. Mia (Emma Stone) épp egy szöveget memorizál a Priusa kormánya mögött: nem veszi észre, hogy haladhatna, a mögötte ülő Sebastian mérgesen rá is dudál. Amikor elhalad mellette, Mia beint neki. Első látásra szerelem.

Fotó: Freeman Film

Mia pincérnő, de az a vágya, hogy színésznő legyen. A stúdiók területén lévő kávézóban dolgozik, és meghallgatásról meghallgatásra jár. Sebastian pedig egy magának való, mogorva jazz-zongorista, aki naivul és makacsul ragaszkodik a saját elveihez, és ahhoz, hogy a jazz nem halott műfaj. Átverik, meglopják, kirúgják, de nem tesz le arról az álmáról, hogy egyszer majd nyit egy jazz-klubot, ahol minden este igazi zene szól majd. Egy rosszul sikerült meghallgatás után újra találkoznak: Mia a zeneszót követve betéved a klubba, ahol Sebastian játszik, azonban hiába akar vele szóba elegyedni, a férfi fellöki és kirobog. Végül egy partin hozza őket össze a sors, ahol Sebastian egy nyolcvanas éveket játszó nosztalgia-zenekarban prüntyög, Mia pedig a lehető legbénább számot kéri, csak hogy nevetségessé tegye és megleckéztesse. A férfi végre felfigyel rá. Távozáskor van egy kellően szikrázó közös jelenetük a Hollywood Hillsre néző parkolóban, ami – musicalról lévén szó – sztepptáncos és éneklős, ahogy például a lányok bulira készülődése is musicalbetét volt. Hogy mennyire illenek ezek a részek a történetbe?

Fotó: Freeman Film

Nos, egyfelől nagyon nem, másfelől pedig pont ettől válik az amúgy meglehetősen kiszámítható sztori érdekessé. Gosling és Stone nemcsak remek színészek, de összeszokott páros is: már több filmben is bizonyították, mennyire működik köztük a kémia. Szerencsére énekelni és táncolni is remekül tudnak (bár Goslingnak jobb a hangja, arra pedig, hogy Stone hangját néha meg is kell támogatni, direk rá is játszanak). Az egész könnyed mesét biztosan kézben tartják: mégis ki az a színész Ryan Goslingen kívül,  akinek elhinnénk, hogy a naplementében végigsétál a tengerpart mólóján, talál egy kalapot, fejére teszi, majd dalba fog és megpörgeti a közelben andalgó idős asszonyságot? Ha ezt mástól és más filmben láttuk volna, kínos lenne, így viszont csak szó szerint egyszerre sóhajtott fel az egész nézőtér.

Chazelle filmje főhajtás a nagy filmelődök előtt: tesz kikacsintásokat, miközben minket is pofátlanul belerángat abba a cukorszirupos élvezetbe, amit egy jó musicalfilm megtekintése jelent, néhol mindenféle önreflexió nélkül. Mivel pedig úgy érezzük, hogy rendező épp olyan teljesen komolyan és őszintén veszi, amit csinál, akár egy játszó gyermek, ezért bármit elhiszünk neki. Akkor is, ha néha mégis megáll, és beilleszt egy olyan jelenetet, amiből nyilvánvaló, hogy ő is tudja: mindez bár nagyon szép, mindössze játék. 

Fotó: Freeman Film

Mia és Sebastian kapcsolata az álmokról és az álmokért hozott áldozatokról szól. A perzselő nagy szerelemből kapcsolat lesz és egymásért meghozott áldozatok, miközben folyton azt kell mérlegelniük, mi a fontosabb, mikor és hogyan képviselik saját magukat, mikor válik egy okosnak tűnő lépés gyávasággá, egy kompromisszumos megoldás fojtogató valósággá. Furcsa módon, bár a film tanulsága egy hollywoodi musicalhez méltóan az, hogy az álmokat nem szabad feladni, engem pont a műfaj színpadiassága gondolkodtatott el azon, hogy vajon, mint ahogy minden más is, nem hamis-e kicsit ez a végkövetkeztetés a filmben. Hogy nem tényleg abból áll-e kicsit a felnőtté válás, hogy az ember, bár nem feledkezik el a vágyairól, de megtanul bölcs döntéseket, és ezzel együtt kompromisszumokat hozni? Nem tudom, ez volt-e a készítők eredeti szándéka, de mondom, nem kell tényleg megijedni, azért nem okoz tépelődő, álmatlan éjszakákat a film. Bűbájos, kedves, magával ragadó, tökéletesen elkészített, nem túl bonyolult, könnyen élvezhető, még ha a vége picit túlnyújtott is. Talán az év legtökéletesebb randifilmje, egy-két meglepően önreflexív jelenettel. Pár őszinte pillanatra meg azért még Los Angelesben is szükség van.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Miklya Anna
Miklya Anna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.