Lévai Balázs #Sohavégetnemérős filmet forgat a Wellhelloval

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Lévai Balázs vezénylete alatt kitalált #Sohavégetnemérős című mozi egy játékfilm lesz, ami a Wellhello zenéire épülve a mai fiatalok párkapcsolatairól kíván elárulni valamit. A producerrel a film készületeiről és magáról a Wellhello-jelenségről beszélgettünk.

Miért pont a Wellhello-jelenség köré épül fel a #Sohavégetnemérős

Két meghatározó élményt is tudok mondani: az egyik a most 20 éves lányomtól ered, aki egy éve azt mondta nekem, hogy nagyon klassz, hogy a saját generációm legkülönbözőbb popikonjait dokumentumfilm, film vagy könyv formájában felrajzolom szép sorban (Kispál és a Borz, Lovasi, Tankcsapda, Quimby, Csík zenekar), de miért nem foglalkozom egy kicsit a fiatalokkal? Gondoltam, megmutatom neki! A másik élmény: tavaly a Volton délután hatkor, harmincöt fokban húszezer ember bulizik a nagyszínpad előtt. Nem hittem a szememnek. Nagyon sokat járok fesztiválokra, ebben az idősávban maximum pár ezren szoktak téblábolni a nagyszínpad előtt. Akkor döbbentem rá, hogy Fluoréknak háromnegyed év alatt sikerült akkorát szólniuk, amekkorát másnak régóta nem a magyar könnyűzenében. Ezek felismerése után kerestem meg a fiúkat.

Fotó: Takács Attila, Wlicsek András

Van valami elméleted arra, hogy nekik miért sikerülhetett?

Ha lenne, hetente alapítanék egy zenekart és iszonyú sok pénzt keresnék vele! Ez egy spontán sztori, nem állt mögöttük szuperokos menedzser, aki a összerakta volna a bandát. Fluor és Diaz régóta ismerték egymást és kitalálták, mi lenne, ha csinálnának egy olyan zenekart, ami nem fáj senkinek: laza, de szerethető életérzést tükröz, zenei világában meg retro motívumokra épít. Beletaláltak. Kellett ehhez a profi, fülbemászó zene, de a titok elsősorban a szövegben rejlik szerintem. Fluor nagyon apró dolgokban tudja megragadni ennek a generációnak az érzésvilágát. Egy szó, egy kép, egy érzés, egy helyzet, ami mindenkinek ismerős. Minden nagyon mai, amit ír. Mi is erre próbálunk koncentrálni, ezt a korszellemet és generációs érzést szeretnénk visszahozni a filmben. 

A készülő filmnek a Wellhello, Rakpart című dalának egyik sora a címe. Ez pontosan úgy szól: "Játsszunk sohavégetnemérőset". Miért pont ez a sor?

Az egész film egy izgalmas kísérleti projekt. Sokat gondolkoztunk, hogy mi legyen a címe és arra jutottunk, hogy ez a szó valahogy elég kompakt módon kifejezi az egész sztorit. Ez egy zenés, a Wellhello-hoz kapcsolható történet, amiben jórészt fiú-lány sztorik lesznek, hiszen a játsszunk sohavégetnemérőset a férfi-női kapcsolatokra utal. A forma a szkeccsfilm lesz, hat különálló történetet látnak majd a nézők, amik között nincs tartalmi összefüggés. Az utolsó történet a Volt Fesztiválon játszódik, ahol egy kicsit összefutnak a szálak. Mind a hat sztori egy-egy megismerkedés története lesz, aminek egy-egy wellhellós sor a címe, hiszen ezeket a történeteket a dalok inspirálták. Sok korábbi változat kidobása után jutottunk el odáig, hogy inkább asszociatív módon próbáljuk megfogni, mi is ez az életérzés.

Producerként mi volt a legfőbb feladatod?

Először csak azt tudtam, szeretnék valami újszerűt csinálni a Wellhelloval. Ki kellett találni ehhez a megfelelő formát. A koncert- vagy dokumentumfilm ötletét gyorsan kizártuk, így jött képbe a játékfilm, mint nagy kihívás. A második lépésben jött a pénz megszerzésének feladata. Már az elején kizártuk, hogy a Filmalap felé pályázzunk, mert gyorsan felmértük, hogy ezzel az ötlettel ott nincs sanszunk. Még forgatókönyvünk se volt, furcsa is lett volna eléjük állni, hogy hello, adjatok 250 milliót, mi majd csinálunk belőle valami trendit. Ezért másképp közelítettük meg. Összeraktunk egy komplett projekttervet, amivel nagyon sok potenciális támogatót kerestünk meg. Szerencsére gyorsan kiderült, életképes az ötletünk, sokan látnak benne fantáziát, mintegy tizenöt cég és intézmény segíti a film megszületését. Hangsúlyoznom kell, így is csak a töredéke a költségvetésünk egy átlagos magyar játékfilmnek. A támogatók gyűjtésével párhuzamosan kezdtük el írni a forgatókönyvet egy fiatal forgatókönyvírói csapattal. A könyv a forgatás előtt két héttel lett csak kész, ami szintén elég ritka a filmeknél. Producerként tehát a kreatív és a pénzügyi vonalat is folyamatosan kontrollálnom kellett.

Lévai Balázs bio

A Dob+Basszus című zenés műsor műsorvezetőjeként debütált az M1-en. A műsor dalokat, jelenségeket, életműveket mutatott be, két és fél évig, 56 részen keresztül. Ez idő alatt több szakmai díjat is nyert. Azokat az témákat, zenei előadókat mutatta be, akik fontosak voltak, meghatározták a magyar popzene alakulását. Rendezőként és íróként szívesen foglalkozik továbbra is a zene világával, legyen szó az Engedem, hadd menjen című, Csík zenekarról szóló dokumentumfilmről vagy akár a Lovasi - Idáig tudom a történetedet című könyvről.

Ha sok lesz a támogató, akkor ez azt jelenti, hogy tele lesz tolva reklámokkal az egész film? 

Szerencsére a mi támogatóink pontosan tudják, mennyire kínos tud leni, ha túltoljuk a termékelhelyezést. Próbáljuk ezeket egészséges szinten tartani. Szerencsére a legtöbb támogatónk jelenléte természetesen hat a fiatalok közegében. Egyik fő támogatónk például a Heineken, így szerencsére semmi furcsa nincs abban, ha az egyik szereplő egy fesztiválon vagy egy buliban sörözik.

Tinifilmet csinálni nem veszélyes üzem?

Az biztos nagyon veszélyes, de ez nem tinifilm lesz! Az elmúlt másfél évtizedben kialakult egy összetorlódott generáció; mostanában egy 18 és egy 32 évesnek elég hasonló az élete, hasonlóak a vágyai és érzései, valahogy lelassult a felnőtté válás folyamata. Ezt egy húsz pluszos filmnek szánjuk, amit persze a tinik is meg fognak nézni. Ezért is vonultam inkább a háttérbe és adtam át a rendezést Tiszeker Dánielnek. Ebben a stábban messze én vagyok a legidősebb, az írók, a színészek, a zenészek, a rendező és operatőr is nálam fiatalabb generációba tartozik. Alig van harminc felett valaki a stábban. Korpulens öregúrként persze majd mindenbe belepofázok a háttérből, de ez a szerepemből és az abból fakadó felelősségemből adódik. 

Fotó: Takács Attila, Wlicsek András

Fluor szövegei mennyire jelennek meg a filmben? 

Elolvasta és lektorálta a könyvet, de szerencsére annyira jó munkát végeztek a forgatókönyvíróink (Horváth András Dezső, Fehér Gáspár, Fehér Boldizsár, Dósa Detti), hogy nem kellett sokat belejavítgatnia, maximum egy-egy szót kicserélt.

A történetekről elárulsz még valamit? 

Ahogy mondtam, hat történet lesz egy kerettörténetbe ágyazva: a Wellhello nyári turnéjának egy hetét látjuk. A hat történet öt városban (Budapest, Sopron, Veszprém, Zamárdi és Debrecen) játszódik és egyik a Tescoban. A városok és a Tesco vezetői is sokat segítettek nekünk. Nem akartunk túl nagyot markolni a történetekkel és óriási bölcsességet megfogalmazni. Hat mai megismerkedés történetét láthatják a nézők és reményeink szerint ez a hat megismerkedés sokat elárul majd erről a generációról. Hogy miképp gondolkodnak a párkapcsolatokról, vágyakról, életről. Azt reméljük, sokan fognak magukra ismerni a moziban és ez sok nevetéssel fog párosulni.

A wellhellós fiúk mindegyik történetben fognak szerepelni? 

Ők elsősorban a kerettörténetben, a kis történeteket összekötő jelenetekben szerepelnek, de villanásokra feltűnnek a szkeccsekben is. Végig az ő zenéjük szól a filmben, arról nem is beszélve, hogy egy Wellhello koncerttel indul és zárul is a történet. Tiszeker Dani nagyon kreatívan használja a zenét a filmben, sokféle helyzetben, sokféle módon hallhatunk majd ismert Wellhello dalokat.

Ha jól tudom, trükköztök a filmforgalmazással is…

Nem trükközünk, inkább kísérletezünk. A projekttervünk fontos része volt, hogy eleinte nem hagyományos mozikban lesz látható a filmünk. A Mozgó Mozi nevű vállalkozás fogja forgalmazni, és két hónap alatt 100 olyan városba viszik el a filmet, ahol ma már nincs mozi. Ez azt jelenti, hogy az első periódusban egy nap csak két különböző városban lesz látható. Aztán másnap két másikban, és így tovább. Klasszikus moziforgalmazásban most nem is gondolkodunk. Most annyi biztos, hogy október végén-november elején elindul a #Sohavégetnemérős c. film turnéja.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.