A Volkova Sisters és a VHK még az esővel is dacol

Olvasási idő kb. 3 perc

A Bánkitó fesztivál hangulatát még az eső sem tudta elmosni. Ezt személyesen is megtapasztaltuk.

Az utóbbi évek hazai minifesztivál-favoritja egyértelműen a Bánkitó fesztivál, ami leginkább olcsóságáról, bensőséges hangulatáról, szuper programjairól és messze a legjobb fesztiválhelyszínéről lett híres. Idén már érezhetően nagy volt a hype körülötte, és benne volt a pakliban, hogy a jócskán megemelkedett napi árak ellenére is el fogják kapkodni a jegyeket. Így is lett: a fesztivál telt házzal vitte végig a négy napot, pedig az időjárás mindent megtett, hogy elmossa a programokat, na meg a hangulatot. De nem sikerült.

A viharnak a nulladik napon azért sikerült elrontania a bulit, ugyanis olyan lendülettel szakadt le az ég, hogy a szervezők kénytelenek voltak törölni a programokat. Ennek ellenére az összes napra elfogytak a jegyek, a fesztiválozók többsége pedig úgy tolta végig a négy napot, hogy nem vett tudomást a rossz időről, és nem akadt ki  az egyéb körülményeken sem.

Annyira azért nem kell félni az esőtől!

Még a sátrazóknak sem, csak jól fel kell rá készülni. A Bánkitó Fesztivál szervezői például kiválóan felkészítették időben az érkezőket, így senkit sem ért meglepetésként a rossz idő.

Szóval, ha legközelebb azt hallja, hogy végig esni fog a fesztivál ideje alatt, mindenképp vigyen magával

- jó minőségű sátrat, ami nem fog beázni (ma már tényleg megbízható darabokat lehet venni)

- gumicsizmát (higgye el, tényleg életet menthet, a többi cipő egy idő után be fog ázni)

- esőkabátot, ha lehet minél hosszabb verziót

- több váltás meleg ruhát, ugyanis a nyirkos időben semmi nem fog megszáradni

- hálózsákot, polifoam szivacsot és takarót (éjszaka nagyon le tud hűlni a levegő)

És hogy miért is kedvelik annyian ezt a minifesztivált, és kik voltak azok, akik miatt mégis jó élményekkel tudott hazatérni a szétázott közönség?

Jó helyszín, hálás közönség

A fesztivál szívóereje egyrészt a gyönyörű elhelyezkedésben, a bensőséges hangulatában, és a jól meghatározható, évről évre visszajáró törzsközönségben rejlik. Utóbbi nagyrészt annak köszönhető, hogy a szervezők a line-up fellépőit úgy válogatják össze, hogy az az egyre nagyobb érdeklődés ellenére is megtartsa egyediségét és ne csússzon el a lakossági csapatós vonal irányába. Másrészt a fesztivál erős a nappali, kulturális programokban, így annak a rétegnek, akik követik a hazai politikai-társadalmi eseményeket és aktualitásokat, vonzó lehet az a lehetőség is, hogy a bulizás mellett elmerülhessen, tájékozódhasson egy-egy témában és tartalmas kulturális programokon vehessen részt. Hogy milyen nagy erre a Bánkitó fesztivál közönségének igénye, bizonyítja az is, hogy még a rossz idő ellenére is teltházasak voltak például a színházi előadások.

A Volkova Sisters megcsinálta a péntek estét

Ha ki kellene emelnünk egy napot a fesztiválból, egyértelműen a péntek lenne az, aznap ugyanis több olyan koncertélményt is kaptunk, amik után még a hajnali esőben való hazaséta sem tűnt elviselhetetlennek. Pedig csütörtökön a Fran Palermo eléggé magasra tette a lécet, nagyon elemükben voltak és fantasztikus hangulatot csináltak, a frontemberüket Henri Gonzót még talán nem is láttuk ennyire felszabadultnak. Pénteken a Middlemist Red melegítette be igazán az estét, akik  szintén odatették magukat, az utolsó számoknál már a közönséggel együtt  tomboltak a színpadon. Őket követte a Volkova Sisters, akikről nehezen tudok nem elfogultan írni, és nem azért mert különösen kedvelem a zenéjüket, hanem mert élőben is jól működnek, és óriási hatással vannak a közönségre, ráadásul a Bánkitó színpadán különösen egységben volt a zenekar. Ezt a közönség is érezte, és még a visszatapsolás és ráadás után is csak nagy nehezen széledt szét. Hasonló volt a hangulat a VHK-n is, ami hatalmas tombolással zárult, és a végén az izzadságtól csapzott közönség éljenezve búcsúztatta a színpadról lesétáló, hasonló állapotban lévő zenekartagokat.

"Itt végre hasonszőrűekkel találkozom, ráadásul jól kitombolhattam magam, mert nincs olyan tömegnyomor még a népszerű együttesek koncertjén sem, amitől már mozdulni sem tud az ember" - sorolja egy srác, amikor azt kérdezem tőle, miért szereti ezt a fesztivált. De nem ő volt az egyetlen, aki ezzel indokolta ragaszkodását, és ezzel az érvvel nem is lehet vitatkozni, hiszen alapvetően egy fesztiválnak valóban a felejthetetlen koncertélmény lenne a lényege, amire a nagy fesztiválok mindenkinek megfelelni akaró line-upjaival és zsúfoltságában már egyre kevesebb az esély.

Több boltot és vécét a népnek!

Imádtuk a fesztivált, de azt meg kel jegyezni, hogy akadt egy-két olyan alapvető hiba, amiken egy ilyen sikeres rendezvénynek a jövőben változtatni kellene – ennyi eladott jegy mellett már nem engedheti meg magának, hogy nem vesz róluk tudomást. Mert vannak dolgok, amikhez egy felnőtt már nem biztos, hogy idomulni akar, és valljuk be, a 11 000 Ft-os jegyár mellett nem is várható el, még egy szuper lelkes közönségtől sem. 

Ilyen például a mobilvécék meg a kőépületekben található mosdók állapota, amik napról napra kiábrándítóbbak voltak. Mi speciel őszintén örültünk annak, hogy a sátrunk egy barátunk kertjében állt, így nem kellett a visszataszítóan mocskos zuhanyzókat használni, ahol ráadásul a vécéből is rettentően kevés volt, a működőből meg pláne. Időnként a lányok ellepték a fiúmosdót, ami ugyan szintén hasonló kiábrándító állapotban volt, de legalább a sor gyorsabban haladt, és a vécék is jobban működtek. A srácok teljesen érthető módon nem mindig örültek ennek, de a lányoknál addigra már annyira betelt a pohár, hogy a fiúk felháborodása senkit sem érdekelt.

Ha már a panaszkodásnál tartunk, meg kell jegyeznünk, hogy nemcsak a tisztálkodás és a vécézés volt nehézkes, de a táplálékszerzés is. Bánk központjának egyetlen kisboltjában ugyanis rendszerint minimum fél órát kellett sorban állni, hogy az ember hozzájusson alapélelmiszerekhez – ha azok épp nem fogytak el. A fesztivál területén sem jártunk mindig szerencsével, főleg ha hajnalban, vagy ne adj Isten reggel jött ránk az éhség. Mindez azért különösen érthetetlen, mert a fesztivált már kilenc éve, növekvő népszerűséggel, minden évben megrendezik, szóval teljes rejtély számunkra, hogy a szervezők és/vagy a helyi lakosok miért nem ismerik fel ennek az üzleti lehetőségeit.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Farkas Lina Edina
Farkas Lina Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.