A Függetlenség napja: Feltámadás az első részhez méltóan látványos - és pont ugyanannyira kiszámítható.
20 év után ismét visszatértek. Hogy kik? Hát már megint az idegenek. Június 20-án mutatták be az USA-ban, csütörtöktől játsszák a hazai mozik is a Függetlenség Napja második részét, ami a Függetlenség Napja: Feltámadás címet viseli.
Dezsavű
Az 1996-os első rész nagy népszerűségnek és még nagyobb bevételnek örvendett, köszönhetően annak, hogy Ronald Emmerich rendező az akkor lehetséges legprofibb látványvilággal dolgozott. A siker ellenére 20 évet kellett várni a folytatáshoz, ami szerintem pont ideális, és a következőt se kell nagyon elsietniük az alkotóknak (mondjuk, ha már ennyit várakoztattak vele, én a helyükben azért mégiscsak július 4-én dobtam volna vászonra a filmet).
Ha látta az előzetest, már pontosan tudja, hogy a második rész nem sokban különbözik a húsz évvel ezelőtti elsőtől, már persze, ha túl tudja magát tenni Will Smith hiányán. Cserébe csak egy-két új karakter csusszant be a régiek mellé, és a képi világ lett még látványosabb. A történet viszont, bár apróbb részleteiben eltér, de lényegében egy és ugyanaz: kár, hogy már húsz évvel ezelőtt is némileg lejárt lemez volt a maga világmegmentős közhelyeivel.
Egy mindenkiért, mindenki egyért
A történet elején egy fiktív 2016-ba csöppenünk, ahol az emberiség elsajátította az űrlények 20 évvel ezelőtti technológiai vívmányait. Ennek következtében gyorsabban tudunk utazni, jobb tűzerőnk és védelmünk van támadóinkkal szemben, de ami a legfontosabb – és ezt a film nem egyszer emeli ki –, két évtizede nincsen háború a Földön. Morzsoljunk el bátran egy könnycseppet: minden ember, minden nemzet egyként készül szembeszállni az eljövendő veszéllyel!
Mindig az a fránya utolsó pillanat
A film második félórájában realizálja a világhatalom, és kicsivel később bolygónk minden lakosa, hogy visszajöttek az idegenek a Földünkért. Pontosabban annak magjáért – ugyanis az abból származó energiából kívánnak tovább fegyverkezni. Ezt az emberiség természetesen nem adja olyan könnyen, mindenki a maga módján próbál segíteni. Az előző részben Will Smith játszotta Steven Hiller kapitány helyett kapunk két új főhőst: ezúttal Jake Morrison (az Éhezők viadalából megismert Liam Hemsworth) és Hiller kapitány fia, Dylan (az eddig inkább tévésorozatokban domborító Jessie T. Usher) próbálják megsemmisíteni az űrlények „méhkirálynőjét”. A két hős pilóta mellett persze mindenki más is teszi a dolgát: a tudósok és a hadsereg segítenek tervet kovácsolni, a politikusok pedig motivációs videókba illő kinyilatkoztatásokat tesznek. Vélhetően nem sokan fognak meglepődni a végkifejleten: igen, az utolsó másodpercekben megmenekül a Föld. Jé, már megint.
Ha netán csak a látvány szerelmese
Hát igen, a film nagyjából ennyi – persze közben hatalmas dolgok robbannak fel és dőlnek el, és kapaszkodjon meg: ezek a film legjobb jelenetei. De tényleg olyan nagy gond ez? Szerintem nem. Ha komplex történetre, jól kidolgozott karakterekre, és az élettel legalább köszönőviszonyban álló dialógusokra vágyik, akkor ez persze nem az ön filmje, de ezt ön is pontosan tudja. Popcornzabáló mozinak, vagy egy fárasztó hét utáni agyzsibbasztónak viszont teljesen jó, és nem is akar több lenni ennél.
