Talán Isten is feminista – avagy mi a nő dolga?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Talán Isten is feminista – avagy mi a nő dolga?

Nem, nem, ne legyen hülye, a nő helye nem a konyhában van, és nem az a dolga, hogy gyereket szüljön, pláne nem unokákat, ugye, kiteljesítve ezzel princípiumát, jelentsen az bármit is. Ja, hogy az ilyen liberális vélemény nem érdekli?! Akkor hallgassa meg, hogyan vallják magukat teológusnők egytől egyig feministának. A Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesülete szervezésében Progresszív Teológiai Fórumon jártunk pár nappal azután, hogy egy magát szabadelvűnek valló tollforgató megvédte a nemi erőszakért elítélt sportolókat, mondván, a lány nem is volt áldozat, csak „szeretett kefélni”.

Galéria ikon

7

Galéria: Talán Isten is feminista
Fotó: Progresszív Teológiai Fórum

Az est résztvevői voltak

- Dr. Perintfalvi Rita, katolikus teológus, a Magyarországi Ökumenikus Teológusnő Egyesület elnöke, a Progresszív Teológiai Fórum egyik alapítója

- Dr. Hrotkó Larissza, zsidó vallástudós, feminista antropológus, Magyarországi Ökumenikus Teológusnő Egyesület titkára

- Dr. Varga Gyöngyi, evanélikus lelkésznő, az EHE Ószövetség Tanszékének tanára

- Balogh Éva, evangélikus lelkésznő és a magyarországi evangélikus lelkésznők mentora

- Laborczi Dóra, evangélikus újságírónő, a Kötőszó c. blog egyik alapítőja.

A vitát moderálta Perintfalvi Rita és Szücs Balázs, református lelkész. 

Ismerősöm írta a fent emlegetett ügy kapcsán, hogy a kommenteket és bejegyzéseket olvasva rövidesen kiderül, hogy az úszónő erőszakolta meg a három férfit. Az egész Kiss László-botrány és annak kezelése sajna ismét pontosan megmutatta, mit is gondolnak sokan itt, Nyugat-Ázsia szélén a nőkről, és a nőknek a társadalomban, az életünkben betöltött szerepéről.

Gyakorló ateistaként ezért is volt egészen egyszerűen üdítő és felszabadító április 11-én, hétfőn elmenni a Király utcába (vigyázat, bulinegyed!) a Progresszív Teológiai Fórumra, ahol "MI A NŐ DOLGA??? - a férfiak már elmondták nekünk, most mi jövünk" címmel rendeztek beszélgetést teológusnők.

Van-e egyáltalán a nőknek lelke?

Bátor dolog már maga a kezdeményezés is. Hiszen az esten is elhangzott: az Ószövetséget férfiak írták férfiaknak, Pál apostol szerint a nők leginkább legyenek csendben (1 Timóteus 2:11-12), és a még a keresztény hit nagy gondolkodói is általában egyetértettek abban, hogy a nőknek nincs lelkük. De hogy ne csak nagy vonalakban érintsük a témát: a résztvevők a nagy történelmi egyházakban is jelen lévő üvegplafonról beszéltek, meg arról, hogy egy férfi csak mondja, mondja, mondja, míg egy nő ezerszer is meggondolja, mit ejt ki a száján a gyülekezetben és az összejöveteleken. A katolikus teológusnő csupán külföldön tudta megszerezni a doktorátusát, a harmincas éveiben járó evangélikus anyuka pedig azon töpreng, vajon miért lehet őt egy egyházi értekezleten lekislányozni.

Galéria ikon

7

Galéria: Talán Isten is feminista
Fotó: Progresszív Teológiai Fórum

Méltóság, szabadság, remény

Jó kérdések, de hát maga a Fórum is bevallottan válaszokat keres, miközben, mint mondják és vallják, a méltóság, a szabadság és a remény üzenetét hordozzák. Ez az egyik közös nevező, a másik kettő meg az, hogy egyfelől minden ember Isten képmása, másfelől pedig, hogy minden megszólaló, beleértve az egyetlen férfit is: feminista. Úgy bizony. És ennek megfelelően nekik alap a női egyenjogúság. Ahogy egyikük megfogalmazta: kevés munka van, amit ivarszervekkel lehet elvégezni. Aztán szót kap mindenki sorban. Istennek van egy álma rólunk, azt kell beteljesítenünk férfiként, nőként egyaránt. A nő dolga a cselekvés, hogy a világ jobb legyen. A részvét és a részvétel szavakkal lehet ezt a legjobban leírni. De elhangzik az is, hogy az igazi kérdés az: mi az ember dolga? Az, hogy tanuljon, éljen, szeressen, továbbadja mindazt, ami ő, és aztán békében elmenjen a világból. Aztán citálják Ferenc pápát, aki egy húsvét után írt enciklikájában egyszerűen hímsovinizmusnak minősítette azt a véleményt, miszerint a gondok a nők emancipációjával kezdődtek volna.

Az est konklúziója, hogy mindannyian egymást tanítjuk férfivá és nővé válni, és ez jó, és tanulni jó, és hogy tanuljunk e téren sokat. Jó tanulást mindenkinek.  

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Uber Elek
Uber Elek
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.