David Lynch filmjeinél már csak a reklámjai szürreálisabbak

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Twin Peaks rendezője készített már parfüm-, cigi- és Playstation-reklámot, de Twin Peaks-szereplős japán kávés kisfilm és társadalmi célú patkányhorror is fűződik a nevéhez.

David Lynch művészi munkássága sokaknak okozott már izgalmas és zavarbaejtő pillanatokat egyaránt az elmúlt években, azt azonban talán csak a legmegszállottabb rajongói tudják róla, hogy az olyan klasszikusok, mint a Twin Peaks, a Radírfej, a Kék bársony vagy a Prada tervezőjét is megihlető rejtély, a Mulholland Drive mellett több reklámfilmet is készített. Lynch vagy nagyon pénzéhes, vagy nagyon punk, mert igazán nem mondhatni el róla, hogy válogatós volna: nemcsak a legmenőbb divatházak és autómárkák felkérésére bólintott rá, hanem beleállt a legbizarrabb helyzetekbe is, reklámozott a terhességi teszttől az olasz tésztán át a körömlakkig kábé bármit. A hajtás után a Mentalfloss és a DazedDigital válogatásainak felhasználásával mutatjuk meg, milyen remekművekkel (vagy blöffökkel?) gazdagította a reklámszakmát Lynch a nyolcvanas évektől napjainkig.

A Calvin Kleinnak köszönhetően került bele a körforgásba

Lynch nem akármivel kezdte a  reklámos karrierjét, 1988-ban ugyanis Amerika egyik kedvenc divatháza, a Calvin Klein szerződtette le az akkor 42 éves rendezőt, aki a márka ikonikus parfümjéhez négy részből álló reklámsorozatot készített - mindegyiknek a középpontjában egy-egy híres idézettel. Mi most az F. Scott Fitzgerald-féle változatot mutatjuk meg, de talál Ernest Hemingway, D.H. Lawrence és Gustave Flaubert szavaival futó verziókat is.

Georgia Coffee, Cooper ügynök Japánban

Az alábbi, a kilencvenes évek elején készített kisfilmeket Japánban játszották, és Lynch ekkor már ismert rendező volt a Twin Peaks révén. Ezt a hullámot lovagolták meg azzal, hogy a sorozatban is szereplő színészekkel forgatták a reklámokat. "Bár elvileg ellene vagyok az ilyesminek, elég jó móka volt forgatni, és mivel úgyis csak Japánban játszották őket, végül is rendben volt a dolog" - nyilatkozta később a rendező.

Az olasz divatházak is láttak benne fantáziát

Az Armani Who is Gio? 1992-es videóját is Lynch rendezte, méghozzá azért, mert az olasz tervező, Giorgio Armani beleszeretett az általa képviselt szürrealista világba. És mert a másik két jelölt túl elfoglalt volt - írja a mentalfloss.com.

Naná, hogy lecsapott rá az Adidas is

Ha azt hinné, szűkösen éltek a rendezők 1993-ban, akkor elmondjuk, hogy ezért a reklámért Lynch a Guardian szerint 1 millió dollárt kapott. Azt meg nem tudnánk mondani, hogy cserébe mit kapott az Adidas.

Kakukktojás: Lynch és a humor

Ez az 1997-ben készített reklám önmagában nem túl izgalmas, a háttértörténete viszont ennek a legviccesebb az összes közül: a rendező ugyanis rávette a főszereplőnőt, hogy tényleg végezzen el egy terhességi tesztet a reklám kedvéért – majd a csíkot kicserélte egy valóban terhes stábtagéval. Kár, hogy a filmből nem derül ki, mi volt a színésznő valódi reakciója.

Apokaliptikus patkányinvázió

A New York-i Közegészségügyi Hivatal felkérésére a rendező 1991-ben társadalmi célú hirdetésben mutatta be a szemeteléssel járó veszélyeket. A fekete-fehérben forgatott, vészjósló aláfestő zenével megtámogatott patkányos kisfilm hangulatában méltó párja lehet a Radírfejnek. Ami viszont nem is olyan meglepő annak ismeretében, hogy annak a filmnek az operatőrével, Frederick Elmesszel forgatta ezt is.

Olasz tésztareklám Gérard Depardieuvel

Lynch legtöbb reklámfilmjében érzünk egyfajta iróniát, de legalább elmondható róluk, hogy szinte mindegyiken észrevehető a rendező sajátos stílusa. Ez az 1993-ban forgatott Barilla reklám minden szempontból kilóg a sorból: azért került ide, mert bárhogy is próbáltuk, sajnos egyik előbbi állítást sem tudjuk ráhúzni, így viszont teljesen érthetetlen, miért pont Lynchnek akartak kifizetni érte egy rakás pénzt.

Hülye lett volna kihagyni a Nissan reklámot

Szupermodern hatást kelthetett 2002-ben ez a Nissan Micra reklám, amiben egy kékre festett száj azt kérdezi a nézőtől, hogy beszéli-e a Micra nyelvét. Nagy ötlet volt Lynchtől ez az egyszerre modern és retro hatást is keltő koncepció, amivel sikerült a 21. század legelejének egyik legfuturisztikusabb reklámját elkészítenie.

Tudja, hogy mi kell a kockáknak és a játékfüggőknek

“Hogy mi folyik ebben a harmadik térben? Olyan fajta megmagyarázhatatlan tapasztalatokat szerezhetünk itt, amivel soha nem találkoznánk a szürke hétköznapokban. Tudtam, hogy egyetlen ember képes ezt úgy kommunikálni, hogy azt az emberek megértsék, majd szükségét érezzék annak, hogy megvegyék, és ez a valaki David Lynch”- mondta David Patton a Playstation európai marketing igazgatója a 2000-ben piacra dobott Playstation 2 – The 3rd Place néven futó játékról. Lynch kitett magáért,tényleg elképzelni sem tudtuk volna, hogy ilyen lehet a harmadik tér.

Nem volt mindig ciki a cigi

David Lynch vérprofi abban, hogy hogyan kell a legpofátlanabbul eladni az olyan dolgokat, amiknek az égvilágon semmi értelmük nincsen. A svájci Parisienne People cigarettemárka 1999-es reklámja pedig kiváló példa erre. Halott és lángoló halakért és egyéb abszurd képi és mozgásvilágért kattintson, megéri!

A saját kávémárkáját sem kímélte

Az alábbi videó nem mondható eseménydúsnak, még csak Lynches látványvilága sem igazán van, hisz végig egy férfi tenyerében szorongatott Barbie-fejet látunk, miközben a kéz gazdája a játékbabát győzködi, hogy szerinte a fenti márkájú kávé (ami egyébként Lynch saját forgalmazású kávéja) milyen nagyon finom. Nekünk kicsit a Marco Ferreri-féle I Love You ugrott be róla, de ez a kisfilm nem jut el ahhoz hasonlóan drasztikus végkifejletig. Igazából sehova se jut el, mégis elég zavarbaejtő, nem véletlen, hogy az Adweek 2011 Legijesztőbb Reklámjának szavazta meg.

Christian Loubutin gyilkos körömlakkja

A piros talpáról közismert luxus cipőmárka elég magas labdát dobott fel Lynchnek, amikor tavaly vele csináltatták körömlakkjuk reklámfilmjét. A lakk csomagolása a cipők extrém magas sarkát mintázza, ami alapján az üvegcse valami nagyon bizarr kínzóeszköznek, de akár gyilkos fegyvernek is alkalmas lehetne. Ehhez képest Lynchtől egy teljesen elszállt, szándékosan zavarbaejtő színvonalon elkészített LSD-tripet kaptak, ilyen lehet, ahogy Pirx kapitány leszáll "Loubiville"-ben.

Rouge Louboutin Film by David Lynch from The Corner Berlin on Vimeo.

Nézne még reklámokat Lynchtől? Ha igen, örülhet, mert a rendező volt olyan előzékeny, hogy hivatalos weboldalán tisztességgel összegyűjtötte és kilistázta őket, erre tessék.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.