A Férfiak és csirkék Grimm-mesébe oltott Dr. Moreau szigete, erkölcsi magasságokkal és mélységekkel. Anders Thomas Jensen új filmjén egyszerre lehet röhögni, undorodni, és elérzékenyülni, és még napok múlva is hat.
Létezik egy film, amelyben van sok jámbor háztáji állat, jópár komikus karakter, gonosz ármány, családi titok, szerelem, sírás, nevetés és fülbemászó dallam bőven, a végén pedig még valami botcsinálta hepiend is kirajzolódni látszik, és nem, az a film mégsem a Disney-féle Hófehérke. Kit ezért, kit azért, de az biztos, hogy Anders Thomas Jensen legújabb filmje, a Férfiak és csirkék mindenkit odaszegezett a premier előtti vetítésen a székhez.
Felszállott a páva
Aki kicsit is otthon van a dán rendező munkássságában, sejtheti, hogy ezúttal sem szokványos családtörténettel, állattörténettel, szerelmi történettel stb. lesz dolga. Várjunk csak, tulajdonképpen milyen történettel van a nézőnek dolga?! Öt nyúlszájú fivér egy jobb napokat látott mezőgazdasági birtokon keresi a gyökereit, és miközben a néző egyszerre kapja az arcába a néha ergya altesti, ugyanakkor mégis cizelláltan abszurd humort, azt veszi észre, hogy még a legbetegebb jelenetek is annyira nyakatekerten meghatóak, hogy már végképp képtelen magában elszámolni a saját tudalatattijával. Másképp mondom: én egyszerre nyüszítettem, röhögtem, undorodtam és érzékenyültem el a filmtől, miközben felhőtlenül élveztem azt. És pontosan tudtam azt is, hogy többször nem szeretném megnézni, pedig még napokig a hatása alatt álltam. Mégis hogy a fenébe' lehetséges ez?
Disznófejű nagyúr
Gabriel (David Dencik) és Elias (Mads Mikkelsen) olyan testvérek, akik gyökeres ellentétei egymásnak. Gabriel tudálékos egyetemi professzor megmagyarázhatatlan hányingerrohamokkal, Elias pedig egy agresszív koitusz-fixált idióta. Amikor egy béna videofelvételből megtudják, hogy frissen elhunyt apjuk valójában nem is volt a biológiai apjuk, útnak indulnak, hogy egy szigeten leljenek rá a meztelen (na jó, inkább szőrös és tollas) igazságra. Megismerkednek az enyhén szólva is fura polgármesterrel, annak neurotikus lányával, a szülői házban pedig még három, hozzájuk hasonlóan debil fivérüket ölelhetnék keblükre – ha azok hagynák. A végére aztán olyan parainesis-t kapunk az arcunkba, amihez képest a Zöld henteseknek és az Ádám almáinak erkölcsi sommája könnyed délutáni lelkigyakorlat.
Mads Mikkelsenről kb. a Zöld hentesek óta tudjuk, hogy mer és tud is visszataszító lenni - és ez legkevésbé sem csak a remek sminkeseknek köszönhető: Mikkelsen profi pszichopata. A Férfiak és csirkék aranyos kisgyerek-jelenettel kezd, a végén is valami olyasmivel zárul, a kettő között pedig leginkább egy Grimm mesébe oltott Dr. Moreau-történet tűnik kirajzolódni. De most tényleg: kell több? Nem mond ez eleget?
