Van társadalomkritika Pataky Attilán túl is. Például Bárdos Deák Ági és a fiúk Kontroll Csoport műsora a Gödörben, egy országos turné kezdéseként.
Pataky Attila erősen tömörítő, szemléleti és hangulati metonímiákban, szinekdochékban gazdag társadalomkritikai költeménye megmutatta, van igény erre a fajta kemény hangra ma is. Viszont félre minden patakyattilizmussal: mennyivel jobb azt ordítani Bárdos Deák Ágiékkal, hogy Besúgók és provokátorok!! A Kontroll Csoport adott koncertet tegnap este a Gödörben egy országos turné kezdéseként.
Aki előttetek áll, az a mi technikusunk
Hajnóczy Csaba, Farkas Zoltán és Müller Péter Sziámi közreműködésével szólaltatta meg a legendás Kontroll Csoport dalokat az Ági és a Fiúk, majd a Bizottság egyik alapítótagja, ef Zámbó István "Öcsike" és zenésztársai a HDB zenekar tolmácsolásában kedvenc Bizottság számaikat adták elő. Persze, hogy a jegyek már napokkal ezelőtt elkeltek, teltház ígérkezett. Erre utalt a pultos fiú szigora is: felsőbb utasításra nem adhatta ki az üveges sört üvegben, csak műanyagpohárban. Túltettük magunkat rajta, irány a koncertterem, ahol Müller Péter 1983-as filmjét, az Ex-kódexet kezdik vetíteni. A színpad előterében technikusok pakolnak, biztonsági őrök lágy duruzsolása hallik. Előbb hátra ülünk. Nem hallunk semmit. Aztán előre ülünk a földre.
A hasis szót azért többször kihámoztam
Esztétikai ellenérvem nem nagyon van az Ex-kódex című filmet illetően (persze lehet, hogy azért, mert a földön ülve sem hallottam belőle semmit), de nem biztos, hogy annyira kellett volna erőltetni ezt a vetítés-dolgot a Gödörben. Amúgy alkalmas erre a hely, de nem így, koncert előtt. Ígérem, otthon meg fogom nézni.
Ági ugrál és élvezi
Bárdos Deák Ági a flitteres fekete ruhájában és az elmaradhatatlan fekete karleggingsben uralja a színpadot, instruál, énekel, táncol és dumál, ahogyan általában szokott. Az amúgy egészen kulturáltan tipegő közönség a Bon bon si bonra már tombol, a Besúgók és provokátorok után a “Jenő az isten!” közönségüzenetet Ági készségesen közvetíti Menyhártnak, aki kedvesen mosolyog erre. A “Nem én vagyok”-ot a teremben jelen lévő összes nő egyszerre énekli, az óóózás a férfiak feladata – ezen a ponton már egészen meghatódtam. Müller Péter Sziámit elsőre alig ismertem meg, viszont a jól ismert mikrofonfrizura hiányát hamar elfeledtette a hangja, és mértéktartó, ugyanakkor felhőtlenül jókedvű topogása. Mindent egybevéve frenetikus este volt.
