Felnőtt kifestőt, szexkalandokat és helyesírási szabályzatot vettek tavaly a magyarok

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Líra sikerlistája szerint Frei könyve az új földesurakról és Nyáry Krisztián új történetei egyaránt sikert arattak, de Esterházy és Spiró is került a legjobbak közé.

Az év eleje a számvetések és összegző listák ideje, így volt ezzel a Líra Könyvkiadó is: a bolthálózatok éves eladási statisztikái alapján összegezték, hogy melyek voltak azok a könyvek, amelyek a legnépszerűbbek voltak az olvasók körében. Megmondjuk őszintén, azért értek minket meglepetések.

Éves sikerlista

Talán nem meglepő, hogy az első öt helyezettbe bekerült Frei Tamás Agrárbárók című könyve és A szürke 50 árnyalatának egyik utórengése is. Ugyanígy nem lepődtünk meg az új helyesírási szabályzat harmadik helyezésén sem, hiszen ha csak az összes iskola megrendeli, már ezzel elérhették a dobogóhoz szükséges példányszámot. Leiner Laura és Nyáry Krisztián duplázott, mi pedig még örülünk, hogy Spiró György Diavolinája és Houellebecq Behódolása is befért a legjobb tízbe.

Helyezés Könyv címe
1. Johanna Basford: Titkos kert
2. Frei Tamás: Agrárbárók
3. A magyar helyesírása szabályai - Új magyar helyesírás
4. E. L. James: Grey - A szürke ötven árnyalata Christian szerint
5. Johanna Basford: Bűvös erdő
6. Spiró György: Diavolina
7. Nyáry Krisztián: Merész magyarok - 30 emberi történet
8. Leiner Laura: Hullócsillag
9. Johanna Basford: Titkos kert képeslapkönyv
10. Michel Houellebecq: Behódolás
11. Jeff Kinney: Egy ropi naplója 9. - A nagy kiruccanás
12. Demet Altınyeleklioğlu: Hürrem, Szulejmán ágyasa
13. Leiner Laura: Illúzió
14. Nyáry Krisztián: Igazi hősök
15. Vavyan Fable: Szamurájszív

Szépirodalom

Kategóriánkénti listát is közölt a Líra Könyv, amiből kiderül, hogy a szépirodalmi műveknél Frei könyvéből fogyott a legtöbb, ezt követi A szürke ötven árnyalatának újabb pénzlehúzása utánlövése, majd Spiró György. Mi szerettük A lány a vonatont, ami végül hetedik lett, a Hajnali láz pedig a 8. helyen végzett, ami dupla öröm azért is, mert csak év végén jelent meg. Gárdos Péterrel amúgy interjút is készítettünk a könyvről, ide kattintva pótolhatja, ha lemaradt. 

Fotó: lira.hu

Ismeretterjesztő

Ebben a kategóriában tarolt Johanna Basford, aki két felnőtteknek szóló kifestőjével az első és a harmadik helyet is megszerezte, de a kereskedelmi csatornák főzős műsorai is nyomukat hagyták: így került a tíz közé Fördős Zé és Bernáth József is. Két műsorvezető is helyet kapott: M. Kiss Csaba és Kálmán Olga könyvét is szerették. 

Gyerek- és ifjúsági könyvek

Leiner Laurát nagyon szerették tavaly, de a listán helyet kapnak olyan klasszikusok is, mint a Vuk vagy A Pál utcai fiúk is. Egyébként ha biztosra menne, nézze meg a listánkat, ahol azt mutatjuk, melyek a leginkább segítő kötetek mostanság. 

Helyezés Szépirodalom Ismeretterjesztő
1. Frei Tamás: Agrárbárók Johanna Basford: Titkos kert
2. E. L. James: Grey - A szürke ötven árnyalata Christian szerint A magyar helyesírás szabályai - Új magyar helyesírás
3. Spiró György: Diavolina Johanna Basford: Bűvös erdő
4. Michel Houellebecq: Behódolás Nyáry Krisztián: Merész magyarok - 30 emberi történet
5. Demet Altınyeleklioğlu: Hürrem, Szulejmán ágyasa Johanna Basford: Titkos kert képeslapkönyv
6. Vavyan Fable: Szamurájszív Nyáry Krisztián: Igazi hősök
7. Paula Hawkins: A lány a vonaton M. Kiss Csaba: Czeizel Endre - Két életem, egy halálom
8. Gárdos Péter: Hajnali láz Fördős Zé: Fördős Zé a konyhában
9. Leslie L. Lawrence: Múmiavadászok I-II. Bernáth József: Így főz Bernáth József - Stílusosan lezseren
10. Jonas Jonasson: Gyilkos-Anders és barátai (meg akik nem azok) Esterházy Péter - Marianna D. Birnbaum: Az évek iszkolása
   Gyermek és ifjúsági
1. Leiner Laura: Hullócsillag
2. Jeff Kinney: Egy ropi naplója 9. - A nagy kiruccanás
3. Leiner Laura: Illúzió
4. Bartos Erika: Bogyó és Babóca buborékot fúj
5. Beck Andrea: A titoktündér
6. Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
7. Fekete István: Vuk
8. Jeff Kinney: Egy ropi naplója. - Régi szép idők
9. Berg Judit: Rumini
10. Rosie Banks: Titkos királyság 1. - Az elvarázsolt palota
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.