Nem szokványos szerelmi történet a Holokauszt árnyékában

Olvasási idő kb. 4 perc

A könyv már nemzetközi siker, most filmen is látható Gárdos Péter szüleinek igaz története. Hajnali láz, kritika.

December 17-től vetítik a hazai mozikban Gárdos Péter rendező és író Hajnali láz című könyvének filmváltozatát, amelyet nem kevés érdeklődéssel várt a szakmai és nem szakmai közönség egyaránt. Tekintve, hogy a könyvet olvastuk, a Balázs Béla-díjas rendezővel pedig beszélgettünk is a könyv alaptörténetéről, mi is kíváncsian ültünk be a premier előtti vetítésre. Mutatjuk, mit láttunk.

Lili és Miklós

Ha valaki nem olvasta a regényt, vagy nem hallott a könyv (és egyben a film) alapsztorijáról, a cím alapján akár attól is tarthat, hogy valami klisésen giccses love story fog a vásznon kibontakozni, megspékelve a holokauszt mindenféle borzalmával. Őket azonnal meg is nyugtatjuk, film két órájában ugyanis homlokegyenest más történetet kapunk: mindenekelőtt igazit, amelynek főszereplői Gárdos Péter saját szülei.

Ha ismerős a név

Gárdos Péter többek között A tanítványok, Uramisten, a Szamárköhögés, A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire, vagy az Az utolsó blues rendezője. 2005-ben A porcelánbaba című Lázár Ervin novella-adaptációja elnyerte a 36. Magyar Filmszemle Legjobb rendezőnek járó díját, a Diákzsűri különdíját, és a Gene Moskowitz-díjat. Tréfa című 2009-es műve a 40. Magyar Filmszemle Legjobb rendezés díját érdemelte ki.

A film történetének egyik idősíkja 1945 -ben, a koncentrációs táborok felszabadítása után, Svédország egyik rehabilitációs kórházában játszódik, ahol egy magyar zsidó fiú, Miklós lábadozik. A 24 éves fiú bár túlélte a láger borzalmait, úgy tűnik ott szerzett tüdőbetegségét nem tudja legyőzni, az orvosa összesen fél évet jósol neki. Miklós nem akarja meghallani a második halálos ítéletét, helyette elhatározza, hogy feleséget keres magának. Hogy ne csak a levegőbe beszéljen, 117 levelet ír ugyanazzal a szöveggel, amelyeken csak a megszólítandó neveket változtatja meg: oyan lányoknak szólnak az udvarló sorok, akik maguk is Svédország valamely kórházában gyógyulnak. Szép számmal kapja a válasz leveleket, amelyek közül végül egy ragadja meg igazán. A sorok egy bizonyos Lilitől érkeznek, akivel egyre sűrűsödnek a levélváltások és úgy tűnik kölcsönös szimpátia alakul ki a két egymás számára ismeretlen fiatal között.

Gárdos Péternek édesapja 1998-as halálát követően édesanyja adta át a két vaskos levélköteget, amelyeknek történetéről sosem hallott a szüleitől, mint ahogy a holokauszt éveit is mély hallgatás fedte. A titkok feloldását érzékeltetve a film is úgy kezdődik, hogy az idős Lilit játszó Gila Almagor visszaemlékszik a házasságukat megelőző már-már szürreálisnak tűnő történetre. Almagor a film során többször is feltűnik, hol egy izraeli kávézóban mesél, hol a saját otthonában fésülködés közben, de ezek a színes jelenetek inkább csak kizökkentik a nézőt Lili és Miklós történetének alakulásából, és az amúgy fekete-fehér film hangulatából. A film végére nem kapunk választ arra, hogy Lili  miként került Izraelbe, a jeleneteket pedig néhol elviselhetetlenül idegesítővé teszi a gyengén sikerült magyar szinkron.Gárdos saját bevallása szerint a jelenbeli idősík beemeléséhez a koprodukciós cég producerei ragaszkodtak, aminek leginkább az lehetett az oka, hogy a film büdzséjének csak a felét finanszírozta a Magyar Nemzeti Filmalap, a többi összeg külföldről érkezett.

A film végtére két fiatal egymás megismeréséről szól, ennek ellenére a két óra alatt nincsenek üresjáratok, a mellékszereplők jól kitalált karakterei, a film részletgazdagsága mindvégig éberen tartja a figyelmünket, és amúgy az érzelmeinket is. A könyvhöz hasonlóan a filmben sem mutatnak jóformán semmit sem a koncentrációs táborok borzalmaiból, ezekről csupán érzékletes utalásokat láthatunk apró jelenetekbe rejtve - de ezek legalább annyira szíven ütik az embert, mintha hosszú perceken kellene végignéznünk, ahogy Miklós sonderkommandósként halott társait égeti el. Az emberi kegyetlenség helyett Gárdos leginkább a koncentrációs táborban átélt szörnyűségek utóhatásaira fókuszál, a felejtés mohó vágyára, ahogy a holokauszt túlélők minden erejükön azon vannak, hogy ne beszéljenek és ne gondoljanak az átéltekre. Minden igyekezet és makacs elfojtás ellenére nem tudnak megszabadulni az emlékektől, azok utat törnek maguknak és valahogy, valamilyen formában megjelennek. Ezért lesz olyan drámai hatása egy remegő kéznek, egy röplabdameccset félbeszakító véres köhögésnek, vagy Gold Judit mániákus rajongásának, amely pont a Lilivel közösen átélt szörnyűségek alapoznak meg.

Könyvben már sikertörténet lett

Gárdos Péter Hajnali láz című regényét az idei Londoni Könyvvásáron az év legfontosabb könyvének nyilvánították, majd' 30 ország vásárolta meg a kiadás jogát. Gárdos Péter filmrendező regényében szüleinek rendhagyó szerelmi története bontakozik ki, amelynek részleteiről maga az író sem tudott ötven évig, egészen édesapja 1998-ban bekövetkezett haláláig, amikor is édesanyja átnyújtott neki két, selyemszalaggal átkötött levélköteget.

Lili és Miklós első, megszeppent találkozása.

Gárdos Péter soktízéves rutinnal dolgozik, állítása szerint egy pillanatra sem billentette ki érzelmileg, hogy saját szüleinek romantikus történetét viszi filmre, sőt bevallása szerint a film megrendezése, a szereplők kiválasztása sokkal könnyebb feladat volt számára, mint rászánni magát, hogy a világ elé tárja az anyja és az apja szerelmes sorait. A szereplők kiválasztásánál egyáltalán nem volt kitétel, hogy azok hasonlítsanak a fiatal szülőkre, a rendező sokkal inkább arra volt kíváncsi, hogy a színészek képesek-e eljátszani egy olyan traumát, amely ép ésszel felfoghatatlan. Gárdos a Díványnak adott interjújában már mesélt arról, milyen egészen extrém szereplőválogatásokat tartott: "traumás embereket kerestem” - mesélte. Hogy ez kiderüljön, egészen intim kérdéseket tett fel a jelentkezőknek, ami amúgy egy szokványos szereplőválogatáson azért nem szokott előfordulni. De megérte tolakodónak lenni, ugyanis akik fennmaradtak a rostán, azok be is váltak. Jóleső volt látni Piti Emőkét, ahogy könnyedén alakítja Lili szerepét, de Schruff Milán (Kalandorok) is jól hozza az önironikus, helyenként kicsit suta Miklós karakterét, Scherer Péterről nem is beszélve, aki a rabbi szerepében alakít nagyot. Petrik Andrea szerepjátéka pedig nem éppen minimalista, de talán kell is ez a borsónyi túlzás, hogy tényleg elhiggyük és elképzeljük, milyen lehet az a kétségbeejtő őrület és belső szenvedés, ami Gold Judit megnyomorított lelkében játszódik.

Bár a gerincet egy egészen különleges romantikus történet adja, leginkább mégis arról szól ez az film ahogy két fiatal megpróbál túlélni,  ahogy görcsösen kapaszkodnak a szerelem illúziójába, egymásba és a majdnem elvesztett életbe. A Hajnali láz a „holokauszt-nemzedék”-ről szól, akik nem szeretnének emlékezni többé, a közös sorsukról, amely egyformává és másoktól mégis különbözővé tette őket. És nem utolsó sorban a mély, kollektív hallgatásról, amelynek feloldásához még több hasonló alkotásra lesz még szükség.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Lina
Lina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.