Kováts Adél a fiatal értelmiségieket vonzaná be színházába

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Fiatal színészeket és szerzőket akar a Radnóti Színház új igazgatója úgy, hogy a régi értékek se csorbuljanak.

Szeptember harmincadikán döntött a főváros (többek között) a Radnóti Színház új igazgatójának posztjáról, amit Kováts Adél színésznő mellett Anger Zsolt színész is megpályázott. Az igazgatói székbe végül a Radnóti elkötelezett tagja, Kováts Adél került, aki rövid időn belül sajtótájékoztatót is tartott, hogy készséggel válaszoljon az újságírói kérdésekre. 

A Radnóti Andrássy úton található próbatermében a jelenlegi igazgató, Bálint András, Kováts Adél és Valló Péter főrendező voltak jelen, és miután Bálint András a könnyeivel küszködve, egy megható beszédben, mint tanár a diáknak képletesen átnyújtotta színházát a huszonkét év után társulati tagból igazgatóvá avanzsált Kovátsnak, az lassan és megfontoltan körülírta terveit a jelenlevőknek úgy, hogy túl sok abból azért ki ne derüljön. 

Galéria ikon

14

Galéria: Igazgatóváltás a Radnóti Színházban
Fotó: Dívány / Dívány

Elmondta, hogy korántsem egyedül szeretné igazgatni a színházat, hanem közösen Valló főrendezővel és Komáromi György gazdasági igazgatóval; hogy bár nehéz döntés volt a "pályamódosítás'", ő mindig előre néz és nem hátra, mert vonzza a kihívás; hogy a Radnóti a huszonkét év alatt az ő gyereke is lett, és hogy az ő szellemi terméke és odaadása is benne van ezeknek az éveknek a sikerében; valamint, hogy az általa igazgatott Radnóti fog ugyan hasonlítani arra, amit Bálint András elkezdett, mégis más lesz, és hogy fontosnak tartja, hogy az erő és a minőség ne tűnjön el, emellett reméli, hogy az öt év, amit ennek bizonyítására kapott elég lesz.

Az általános ismertető után Valló Péter kifejtette, azt szeretnék, ha lépne egyet előre a színház, azaz úgy frissítenék fel azt, hogy ne sérüljön, amit Bálint András elkezdett, és hogy a Radnóti a "pesti polgárság emblematikus találkozóhelye maradjon". Ennek bizonyos szempontból ellentmond, hogy a posztját február elsején megkezdő Kováts a továbbiakban hosszasan, elképesztő nyugalommal beszélt arról, hogy szíve szerint a fiatal, huszonéves generációra alapozna, általuk igyekezne megújítani a Radnótit. Azaz, hogy törzsközönségük, az ötvenes korosztály mellett a fiatalokat akarja bevonzani, már nemcsak nézőként, hanem művészként is, hiszen az utóbbi időben szerinte romlott a kőszínházak megítélése szakmai szempontból, és sok előítélet született meg a friss diplomásokban a létformával kapcsolatban. 

Galéria ikon

14

Galéria: Igazgatóváltás a Radnóti Színházban
Fotó: Dívány / Dívány

A Dívány kérdésére a művésznő elárulta, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy le kívánja cserélni a már meglévő társulatot, elsősorban a már ismert arcokra épít, de biztos, hogy lesznek változások, hiszen "az elmúlt években nagy volt az elszerződés, így lettek betöltetlen helyek, melyek megerősítésre szorulnak". Kováts Adél szerint akkor van rendben egy társulat, ha egy klasszikus Shakespeare darabra jól ki lehet osztani a szerepeket, és fontos, hogy ne máshonnan kelljen színészeket hívni a nagy szerepekre, mint ahogy az is, hogy a kis szerepek is komoly szerepek lehessenek. "Én hiszek a klasszikus szerepkörben, a korosztályok jelenléte tehát minden szempontból fontos" - tette hozzá.  

Női színházigazgatóként is inkább azt tartja fontosnak, hogy legyenek a repertoárban női szerzők és jöjjenek női rendezők, de ő maga nem kíván a közeljövőben rendezni. 

A sok fiatal érkezésére egyébiránt megoldást nyújthat, hogy sajtótájékoztatónak helyet adó próbatermet szobaszínházzá kívánják bővíteni, valamint az is, hogy szó van arról, hogy létesülhetne egy harmadik radnótis játszótér a Sirály Kulturális Központban is.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.