Budán lesz az ideiglenes Örökmozgó

Olvasási idő kb. 2 perc

A Barabás Villában két világháború utáni, a Filmarchívumban a '60-as, '70-es, '80-as évek filmtermései láthatók szeptemberben.

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) honlapján arról tájékoztatta filmbarát nézőit, hogy addig is, amíg nem találnak új otthont az Örökmozgó Filmmúzeum számára, filmklubjaikkal a Budakeszi úton és a Barabás villában várnak mindenkit. A MaNDÁ-t is csak augusztus 7-én értesítették, hogy Óvári Gyula, a Budapest Film Zrt. vezetője nem a MaNDA végső ajánlatát terjesztette cégük igazgatótanácsa elé, így a mozi a továbbiakban nem működhet az eredeti helyszínen. 

A MaNDA egyelőre nem találta meg az Örökmozgó Filmmúzeum végleges helyszínét, de szerencsére a filmrajongóknak nem kell a továbbiakban sem nélkülözniük a jó magyar filmeket, mivel a mozit üzemeltető Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet számára különösen fontos, hogy a magyar filmkultúra kiemelkedő alkotásai a nyári műsorszünet után továbbra is nyilvánosan elérhetőek legyenek. Így úgy döntöttek, hogy szeptembertől ideiglenesen két helyszínen is vetítéseket rendeznek, napi rendszerességgel.

Segítségükre a XII. kerületi önkormányzat sietett, így az egyik helyszín a Városmajor utcai Barabás Villa, ahol heti 2-3 alkalommal jelentkezik az Örökmozgó Filmklub. A kedvezményesen látogatható vetítések a két világháború közötti közönségfilmekből és a ‘45 utáni, főként irodalmi adaptáción alapuló népszerű alkotásokból adnak ízelítőt. A filmklub programjaira havi bérlet váltható, amelyre – a jegyvásárláshoz hasonlóan – diák- és nyugdíjas kedvezmény vehető igénybe.

Megnézhetik például Bereményi Géza Eldorádó című filmjét (A Barabás Villában vetítésre kerülő filmek listájáért pedig kattintson a képre)

A másik helyszín a Filmarchívum Budakeszi úti nagyvetítője, ahol MaNDA Filmklub címmel hétfőtől péntekig este 6-kor ingyenes előadásokkal várják az érdeklődőket, akiknek az intézet által restaurált vagy digitálisan felújított filmkincsek megnézése mellett ezúttal a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek magyar filmtörténetének átfogó megismerésére is lehetőség nyílik, akár oktatási keretekben – méghozzá eredeti, 35 mm-es filmkópiák megtekintésével.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.