Magyar is, mese is, vicces és jó is, mi az?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Naná, hogy a Liza, a rókatündér. Az is elmondjuk, miért!

Nagy pofon nekem, hogy a Liza, a rókatündér című filmet az Amelie csodálatos életéhez hasonlítják, mert ha valamitől epét hánytam, akkor az az übercuki, totál kamu Audrey Tautou és bájoskodó története volt. Annyiban azonban talán mégis lehet benne valami, hogy Ujj Mészáros Károly filmje is vagy nagyon bejön az embernek vagy egyáltalán nem - igaz, a bemutatón csak hosszas keresgélés után sikerült egyet találnunk, aki nem szerette. 

De például olyan se nagyon történt még, hogy a sajtóvetítésen tapsoljanak a kritikusok, szóval vannak még csodák, és úgy fest, ebben leginkább pont a film rendezője, a reklámokon edződött Ujj Mészáros Károly hisz. A Liza mesének ugyan kicsit vad, de romantikusnak tényleg romantikus, és egyszerűen elképzelhetetlen, hogy ne csaljon letörölhetetlen vigyort az ember arcára. 

A történet Csudapesten játszódik, egy olyan idillien abszurd hetvenes években, amiről a valóságban mindenki csak álmodott, ahol barkós úriemberek élnek, akik Mekk Burgerbe viszik szívük választottját, és itt tengeti napjait Liza (Balsai Móni) is, az ápolónő, aki egy japán könyvnek köszönhetően harmincadik születésnapján kívánja megtalálni az igazit. Liza kísértetet lát, a fiatalon elhunyt japán énekes, Tomy Tani (David Sakurai) szellemét, aki segít neki abban, hogy rájöjjön, ő valójában egy rókatündér, akibe ha beleszeret egy férfi, az azonnal meghal. 

A Balsai játszotta kis ápolónő történetünk elején őszinte, szürke kisegér, aki persze a Cosmopolitan és némi függöny hatására egyszer csak iszonyatosan jó nő lesz, és ennek megfelelően egyre-másra kezdi szedni az áldozatait. Sokszor mondtuk már, hogy a Magyar Színház színésznője fantasztikusan jó, most sem okoz csalódást, de Bede-Fazekas Szabolcs a férfi főszerepben szintén őrült jó választás volt, és akkor itt jegyezzük meg, hogy ezentúl minden magyar filmbe kérünk egy Schmied Zoltánt is! 

Fotó: Dívány

De a színészek mind működnek a filmben, mert van mit játszaniuk, és feltehetően a rendezői utasítások is elég határozottak lehettek. Ujj Mészáros saját formanyelvet talált ki, a film képi világa úgy emlékeztet Kuroszava vagy Wes Anderson filmjeire, hogy mégis teljesen más, és Tövisházi Ambrus zenéjével a film egy (szinte) tökéletes egész. 

Ritkán emeljük ki a filmzenét, de Tövisházi Ambrus dalai annyira beszippantottak, hogy elkötelezett rajongója lettem a korai japán beatzenének, miközben sokszor éreztem magam San Francisco utcáin is, és hát, Morricone is gyakran eszembe jutott. Meg az is, hogy soha nem is gondoltam, hogy ennyire sokat tehet hozzá egy mozifilmhez a megfelelő zenei aláfestés (a film köztes zenéit amúgy Csengery Dániel szerezte). 

A trükkök egyediek, lehettek volna jobban kivitelezve, hamár vették a fáradságot és kitaláltak maguknak valami újat, de David Sakurai átváltozásait például kifejezetten szerettem. Ami engem illet, kicsivel talán feszesebbre vágtam volna a filmet, de másodszori megtekintés után már nem tudtam volna megmondani, hogy pontosan mit hagytam volna ki belőle. És nagyon könnyen lehet, hogy meg fogom nézni harmadszorra is, mert mennyivel jobb már, mint a sok hülyével bemenni a Szürke ötven árnyalatára...

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.