Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Agyzsibbasztó, áldozat-és nőellenes kampányvideóval rukkolt elő a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, amely azt sugallja, hogy az erőszakról az áldozat is tehet. Ennél kártékonyabban nem is lehetne hozzányúlni a nemi erőszak témájához.
Buli + ital = erőszak?
Remek időzítéssel éppen akkor jelent meg a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság három kisfilmből álló, elvileg a nemi erőszakot megelőző céllal bemutatott klipsorozata, amikor a közösségi oldalakat elárasztotta a Bálint Imre hetényházi MSZP-s önkormányzati képviselő-jelölt ordenáré, szexista kommentje elleni tiltakozás. A kisfilmekből viszont sajnos nem az derül ki, hogy a nemi erőszak mindig az erőszakoló hibája, hanem már a szlogennel is relativizálja a bűncselekményt, azt sugallva, hogy aki kihívóan öltözködik, vagy felszabadultan viselkedik, talán még iszik is egy buliban, az ne lepődjön meg, ha végül megerőszakolják.
Ebben a hozzáállásban aligha van csodálnivaló egy olyan országban, ahol a feminista bölcsészfiút anno többen utálták, mint az élettársát megverő, majd azt a kutyájára fogó vak komondoros Balogh Józsefet. A hazudós és nőverő Balogh – bár a Fidesz végül kizárta soraiból – függetlenként azóta is vígan Fülöpháza polgármestere: nemhogy leváltották volna, de nemrég választották meg ismét.
Persze nemcsak ilyen szélsőséges példák vannak, elég, ha csak a dajcstamási vagy mesterházyattilai értelemben vett műmájer, macsó közbeszédet nézzük (a miniszterelnök kedvenc dala pedig mintegy iránymutatás a témában). Tulajdonképpen semmi meglepő nincs abban, hogy egy bűnmegelőző szerv olyan videót jelentet meg a nemi erőszakról, ami kvázi azt állítja, hogy az természetes járuléka bizonyos viselkedési formáknak. Pedig ez korántsem így van. Férfiak milliói látnak utcán, buliban, otthon nőket úgy, hogy eszükbe sem jut megerőszakolni őket – akkor sem, ha azok a nők esetleg részegek, akkor sem, ha miniszoknya van rajtuk, akkor sem, ha táncolnak, ha alszanak, vagy egyedül mennek haza egy sötét utcán. A férfiak döntő többsége ugyanis nem veszíti el a fejét egy kivágott ruha miatt, így ez a sugallt hozzáállás számukra, e bizonyos nagy többség számára is sértő. Az erőszak ugyanis nem a sötét utca vagy a rövid szoknya, hanem az erőszaktevő miatt következik be.
Azt is fontos megjegyezni, hogy az alkohol valóban növeli az erőszak kockázatát – azonban kutatások azt bizonyítják, hogy az esetek nagyobb százalékában nem az áldozat, hanem az elkövető volt ittas. A videó azt is elfelejti kiemelni, hogy az erőszaktevők közel negyede az aktuális (vagy volt) partner, és csak legkisebb százalékban teljesen ismeretlen. A szexuális visszaélés vagy erőszak nem csupán erőszakos bűncselekmény, hanem olyan hatalmi aktus is, amely az egyén méltóságát és integritását sérti. Nem véletlenül kerül napvilágra manapság olyan sok gólyatábori vagy egyetemi-munkahelyi visszaélés. Azért kell különösen felhívni rá a figyelmet, hogy minél kevesebb legyen az áldozat. Csakhogy nem így.
Nem a te hibád
A nyár végén kirobbant, majd az Index cikkei nyomán egyre nagyobb mérteket öltő gólyatáboros botrányok után azt lehetett hinni, hogy elkezd kialakulni egy olyan közbeszéd, amely nem az áldozatot teszi felelőssé – bár az is biztos, hogy a jó szándék ellenére is bőven van még mit csiszolni a hozzáálláson. A kiderülő esetek ugyanis abban hasonlóságot mutattak, hogy az áldozatok gyakran nem mertek, vagy nem tudtak segítséget kérni. Ezzel folyamatosan újra traumatizálódtak, megalázták őket, és végül maguk is elhitték, hogy ők (is) tehetnek arról, hogy ilyen helyzetbe kerültek. Ez minden tematikus oldal és pszichológia tankönyv szerint természetes reakció, éppen ezért nem mindegy, hogy az áldozat milyen hangnemet érzékel a hatóságok és környezet részéről. A pécsi videók üzenete alapján pedig túl sok jóra ne számítson az, aki egy buli után feljelentést akar tenni.
Hasonló cipőben
A hétvégén a legtöbb vezető internetes portál hasonló hangvételű cikkeket hozott le a rendőrségi videókról, a tiltakozás pedig több fórumon megindult. A netes reakciókból nagyon úgy tűnik, hogy mindez nem pártszimpátia, vagy egyáltalán: világnézet kérdése, hiszen abban minden jóérzésű ember egyetért, hogy az áldozat hibáztatása újabb traumákhoz és elhallgatásokhoz vezet. Senki nem állítja, hogy ne lehetne praktikus tanácsokkal ellátni a nőket, hogyan kerüljék el az erőszakot. Éppen elég szomorú, hogy a legtöbb lány úgy nő fel, hogy eleve reflexként kapja: bizonyos környékre ne menjen, vagy ne legyen egyedül. Az esetleírások azonban bizonyítják, hogy sokkal inkább az erőszaktevőknek kellene üzenni, amit szintén meg lehet oldani egyszerűen: a nem mindig nemet jelent. Számos országban kampányolnak ezzel a szlogennel, a jó példa tehát adott. Több, a témával foglalkozó írás kiemelte azt is, hogy az Egyesült Államokban szövetségi törvény mondja ki, hogy az áldozat ruhájának „kihívóságát” ilyen esetben nem lehet bizonyítéknak használni. Az ugyanis, hogy mi számít kihívónak, elég nehezen meghatározható, ahogyan a többi, „ráutaló magatartásnak” nevezett faktor is.
Az áldozatok hibáztatása és a szexuális visszaélések ellen olyan mozgalmak jöttek létre, mint az itthon is ismert SlutWalk, vagy az egyik legfrappánsabban kampányoló szervezet, a Walk a Mile In Her Shoes (ez az elnevezés egy közmondásra épül, amelynek magyarul a „hasonló cipőben járni” a megfelelője). A szervezet tagjai több tízezres menetelést szerveznek nagyvárosokban, ahová a férfiak is magas sarkú cipőben mennek, hogy felhívják a figyelmet az összefogás és az empátia fontosságára, azért tüntetve, hogy ne a szexuális zaklatás vagy erőszak áldozatait tegyék felelőssé a bűncselekményért. Ezért is érthetetlen – különösen a gólyatáboros és egyetemi ügyek napvilágra kerülése után –, hogy miért kellett egy ilyen, legalábbis csúsztatásokkal és hamis implikációkkal teli videó sorozatot elkészíteni. Ennyi erővel lehetne az üzenet az is, hogy tulajdonképpen az áldozatot kellene följelenteni, maradt volna inkább otthon. Pedig nem az ő hibája.
