Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
40 évesnek lenni nem is olyan szar, pláne ha a saját generációját látja megöregedni az ember.
Nem tudtunk szabadulni a 40! avagy Véges élet című előadás este tizes premierjén a gondolattól, hogy tök jó érzés együtt megöregedni egy generációval. Hogy milyen komoly lehetett ugyanez a felismerés bizonyos korokban, és hogy milyen szabadságot ad az, hogy most már nincs adott forma, amire fel kell húzni az adott színdarabot, hanem a szerzők/színészek/alkotók bármit megtehetnek. És hogy a huszadik század elején vajon mondjuk A testőr című Molnár Ferenc drámával lázadtak az idő múlása ellen?
Jó hír, hogya mozivászon után a színpadon is megjelenik ez a fontos generációs érzés, ráadásul olyan szereplőkkel, akik saját problémáikat vitték színre, épp annyira elnagyoltan, hogy ezáltal meg tudják jeleníteni egy egyész generáció létező félelmeit. Stefanovics Angéla, Bánki Gergely, Keszég László és Mészáros Béla most úgy lázadnak a negyedik iksz ellen, hogy közben valójában minden pillanatát kiélvezik koruknak. Na jó, a folyamatos derékfájást nem. Meg azért még van egy pár dolog, amit nem, a Jurányiban meg is lehet szinte mindet nézni.
Az előadás 35-50 között a legérdekesebb, ez a korosztály értékelheti a legjobban a poénokat benne, és érezheti magát szinte folyamatosan bármelyik szereplő bőrében. A premieres közönség persze sokat adott a szereplőknek, mégsem néz ki úgy, hogy ne állt volna össze kerek egésszé a másfél óra, amit a szereplők elbohóckodnak a színpadon. Mert bohóckodnak, a szó legnemesebb értelmében, hiszen nagyon sokat lehet röhögni rajtuk.
Stefanovics Angéla - aki ugyebár külsőleg örök életében 14 éves marad - szuperül funkcionál a korába beletörődni képtelen őrült nő és a matekpéldát csak alapjaiban felfogni képes proli anyuka szerepében egyaránt, de a többiek is megfordulnak mindenféle szerepben, míg végül csak levonják a konzekvenciát, miszerint nem olyan biztos, hogy baj ez az öregedés. A színészek a témát rendesen körüljárják, az előadásnak pedig mégis kicsit sok tetőpontja is van. Például amikor végre felteszi valaki a kérdést, hogy mi szükség a deciméterre...
