Hisztérikus szinglivel és traumatizált gyerekkel indít az új Terápia

A Mácsai Pál alakította Dargay András hétfő este újra várja a gyógyulni vágyókat - ma kezdődik ugyanis az HBO saját gyártású sorozatának második évada. Az izraeli alapkoncepción nyugvó, ugyanakkor a magyar viszonyokhoz adaptált sorozatból már 17 országban készült saját verzió, és mindenhol igyekeztek a helyi szokásoknak megfelelően alakítani a szereplőket.

Az HBO bátran húzott lapot 19-re, amikor két nagyjátékfilmest kért fel az első évadra, Gigor Attila  és Enyedi Ildikó mellé becsatlakozott Nagypál Orsolya is, aki eddig kisjátékfilmeket rendezett. A "nagyjátékfilmesek sorozatot rendeznek" című történet többeket töltött el aggodalommal, de az MTVA értékelhetetlen rémálmai helyett egy igen ütős és nézett sorozatot sikerült létrehozni. Pedig az alapsztori semmi extra: egy pszichológus és a kliensei, az ő drámáik alkotják a sorozat törzsét. Látszólag nem is igen történik semmi, emberek beszélgetnek, Mácsai empatikusan kérdez és magyaráz, és néha kiderül, hogy neki sem mindig könnyű, sőt talán neki a legnehezebb.

A második évadban nagy változást jelent, hogy sokkal több a külső helyszín, sőt elég sok trükköt is bevetettek az alkotók. Az első rész hideg rendelőjéhez képest Dargay András (Mácsai Pál) új rendelője és lakása sokkal barátságosabb, intimebb, élhetőbb - persze ennek is megvan a maga oka, de ezt nem spoilereznénk el előre.

Az első öt rész megtekinthető a neten,előfizetés és regisztráció nélkül! Csak kattintani kell: www.hbogo.hu/redirect/12184

A történetbe nagyon könnyű belehelyezkedni, annyira a saját és ismerőseink nyomora jelenik meg a vásznon, Mácsai pedig tökéletesen hozza a terapeutát, akinek legszívesebben minden titkunkat elmesélnénk. Az előző évadból visszatér Csákányi Eszter, Für Anikó, Nagy Zsolt és Szamosi Zsófia is, melléjük csatlakozott Máté Gábor, Péterfy Bori, Kurta Niké, Kováts Adél és egy gyerekszereplő, Surányi Áron. 

Csákányi szupervizorként tűnik fel a színen, a kemény de megértő pszichológus segíti Mácsait, ha elakad. Egy szeretlek-féltékeny vagyok rád kapcsolat bontakozik ki köztük, mi pedig izgalommal figyeljük, vajon segít-e Csákányi megmenteni a zűrbe keveredett terapeutát.

A megosztó Péterfy Bori kemény ügyvédnőt alakít, tiszta Glenn Close, a hidegsége átsüt a vetítővásznon. Saját bevallása szerint élete egyik legbonyolultabb szerepe volt, a szingli és gyerektelen, na meg pont ezért boldogtalan nő történetét eleveníti meg, aki saját fájdalmát egykori pszichológusára vetíti ki.

Surányi Áron az egyetlen gyerekszereplő, a tizenévest alakító túlsúlyos srácot legszívesebben megölelgettük volna, annyira magányosan vergődik szülei közt, elveszítve a biztonságát. Nehéz szerep, és nem lehetett könnyű megtalálni a megfelelő szereplőt, de jó érzékkel választották ki Surányit.

Nincs mese, a Terápia második évada legalább olyan jónak tűnik mint az első (mi az első három részt láttuk belőle a díszbemutatón), és azt kell mondjuk: pont ez az a sorozat, amiért egy előfizetésen is elgondolkodnánk.

Terápia, október 27-étől, minden hétköznap az HBO-n.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra