Zárt tárgyalás és csorgó verejték

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Vajdai Vilmos TÁP Színháza Lö csibészekkel értelmezte újra Jean Paul Sartre Zárt tárgyalását.

Néha van egy olyan érzésem, a TÁP Színház azért csinál előadásokat, hogy röhöghessen azon, amit a kritikusok írnak róla. Ilyen előadás valahol a Lö csibészek is, amit a Hátsó Kapu nevű helyen ad elő Vajdai Vilmos társulata. A Mózsik Imre tollából és Jean Paul Sartre – Zárt tárgyalás című műve nyomán készült darab egy társulatról szól talán, akik a Zárt tárgyalást próbálják. Vagy inkább a Sartre tárgyalást. Vagy valaki mondja már ki a szerző neve után a darab címét anélkül, hogy beletörjön a nyelve! Na ugye. 

Három ember egy szobában, négy színész egy zárt térben. Miért vannak bezárva? Mi a bűnük? Melyikük a hóhér? Össze fognak jönni? Milyen hatással vannak egymásra? A másik véleményéből szűrik le saját maguk igazságait? És ez jól van így? 

Galéria ikon

17

Galéria: Lö csibészek a Táp Színház előadásában
Fotó: Szécsi István / Dívány

A színészek jók és jól és érzik magukat a színpadon. Egger Géza pincére észrevehetetlenül rángatja láthatatlan zsinóron a történetet, karikíroz, amiben sokat segíti gumiarca. Babaluk Inezként Gergely Katalin testesíti meg a jégcsapot, Sridöm Eszter, azaz Piti Emőke pedig a szenvedélyt, de a szerepek folyamatosan felcserélődnek, egyedül Dobrágó Joszef (Végh Zsolt) karakterében tapasztalható valamiféle állandósult beletörődés, bár ő is folyton ellene beszél.  

A Lö csibészek egy hangulat, annak viszont egyáltalán nem rossz. Valahogy úgy nem mondja meg, mit kell gondolni a szereplőkről, hogy ők mégis elmondják, hogy mit kell gondoljunk róluk, mégsem idegesítő. Nagyon jók a váltások, ahogyan a szerepből színésszé vedlenek, és vissza, az ember a végén már nem nagyon tudja, hogy mi is van valójában. De ez is rendben van. 

Galéria ikon

17

Galéria: Lö csibészek a Táp Színház előadásában
Fotó: Szécsi István / Dívány

A tér igen szűk, amitől a rendező, Vajdai Vilmos intimitást várt el, ez nem nagyon tud megszületni, bár valószínűleg azért sem, mert egyszerűen semmi levegő nincs a teljesen lezárt teremben. Ez a levegőtlenség mégis hozzátesz a darabhoz, amitől a fülledtség amúgy sem áll messze, bár a nyakunkon végigfolyó izzadságnak kevesen örülhetnek szívből. Az sem könnyíti meg a színészek dolgát, hogy nincs még kialakítva, hogyan ne jöjjenek be az olvasással küszködő emberek a Hátsó Kapuba az utcáról (az ajtóra ugyan ki volt írva, hogy előadás van, mégis ketten is betrappoltak és céltalanul toporogtak egy bordó függöny mögött, mire rájöttek, hogy itt még elég sokáig kell állniuk) az előadás közben. Úgy fest azonban, hogy mindez a nézőket valamivel jobban zavarta, mint a színészeket, ami üdvözítő, de hogy mennyivel jobb lehetett volna az előadás, ha ez nincs, azt sosem tudjuk meg. 

Amennyire mi tudjuk, Vajdai hezitált, hogy ne vigye-e vissza az előadást a Jurányiba, ahol már a tavalyi színházi évadban bemutatták, de végül marad minden a régiben, és a továbbiakban igyekeznek a teret barátságosabbá tenni, bár szerintünk nem feltétlenül muszáj. Mi így is szerettük a Lö csibészeket, aminek alcímére az előadás elején a rendező szájából elhangzó verziókra lehet szavazni. Nézzék meg, bár dönteni úgyis csak a darab után tudnak. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.