Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A Legyen a feleségem című vígjáték nem egy film, hanem bulvárdarab a Játékszínben, Kapitány Iván rendezésében, aki először állított színpadra színművet. A bemutató előtt többek közt erről is beszélgettünk vele - meg arról, hogy filmrendezőként ő is vár válaszokat a Filmalaptól, és szerinte az eddig elkészült filmek önmagukban semmit nem mondanak el annak a működéséről.
Honnan jött az ötlet, hogy színházban rendezz?
Régóta szerettem volna már, de a filmes, tévés elfoglaltságok mindig elsodorták a lehetőséget, valahogy azok eddig mindig fontosabbak voltak. A Játékszínben is sok szó esett már ilyesmiről, ahol gyakran megfordulok, mivel itt játsszuk a Beugrót. Most egy véletlen folytán úgy alakult, hogy kaptam egy felkérést erre a darabra. Kérdezték, hogy ráérek-e ekkor és ekkor, azonnal igent mondtam, bár csak annyit tudtam, hogy egy angol vígjátékról van szó, gondoltam, abból nagy baj nem lehet. Utána elolvastam a darabot...
Volt vele bajod?
Igen, őszintén megmondom, nem volt annyira jó az alapanyag. Egy sitcom-író írta, akiről nem sikerült túl sok mindent kiderítenem. Végül aztán Búss Gábor Olivért kértem meg dramaturgnak, aki az Üvegtigris írója, és ő egy picit más felfogású darabot írt belőle, mint az eredeti.
Te választottad a szereplőidet? (Nagy Sándor mellett Oroszlán Szonja, Kovács Patrícia és Balsai Mónika a főszereplők, akik mellé Tóth Enikő és Gálvölgyi János érkezik összekuszálni a történéseket).
A szereplők részben a színház, részben az én ajánlataim voltak.
Négy elég karizmatikus színésznővel kellett próbálnod úgy, hogy ráadásul a színpad inkább az ő territóriumuk. Nem ettek meg reggelire?
Senki nem evett meg reggelire senkit, mind a négyet imádom! Szonjával, Patríciával és Enikővel már sokszor forgattam, régóta ismerjük – és remélem, szeretjük – egymást. Mónival még sosem dolgoztam, kíváncsi voltam rá, ezért is szerettem volna, ha ő benne van a dologban, és nem bántam meg. Nagyon értékes színfoltja lesz az előadásnak.
Valahogy a szereposztásból nekem úgy fest, hogy a három szőke színésznőből bármelyik játszhatná bármelyik szerepet...
Ez már tudatos. A takarítónő (Kovács Patrícia szerepe, a szerk.) eredetileg egy öreg kültelki takarítónőre lett írva, de én azt gondoltam, hogy az hamis. Nekem egy pillanatra sem hihető, hogy a főszereplő megkér egy öreg, tahó takarítónőt, hogy játssza el egy estére a nejét, ilyen nincs – legalábbis nálam. Ha a néző egy pillanatra sem hiheti el, hogy talán megugorható ez a dolog a Patrícia karakterével is, onnantól kezdve már csak a buta arcok vágása a humorforrás. Ezért hasonlít valahol a három nő egymásra, végül is ők az ideális jelöltek Jim (Nagy Sándor) számára az átveréshez, és az átverés sikerének kell, hogy legyen realitása.
Akkor a színpadi rendezés egy jó kirándulás volt?
Pontosan. Most emésztgetem a tapasztalatait. Mindenesetre azt már tudom, hogyan működik ez a rendszer, mert bár eddig is volt már róla fogalmam, pontosan azért nem láttam bele.
Nem zavart, hogy nincs kamera?
Dehogynem, csomószor gondoltam olyanokat, hogy "és akkor itt majd egy közeli lesz", aztán kapcsoltam, hogy nem, nem lesz, ezt itt játékból kell megoldani. Az eszközök mások, de nyilván majd a közönség eldönti, hogy sikerült-e megugranom.
Mit gondolsz, közönségsiker lesz?
Szerintem igen, siker lesz, fogják szeretni. Persze nem szeretem ezt a szót, hogy közönségsiker, mert azzal mindig mintha a közönséget pejorálnánk, mintha a közönség nagyon buta lenne, pedig nem! Ez egy piac: élményt szolgáltatunk a nézőknek. Ezen felül mindenki magának eldöntheti, hogy széles sávon próbál élményt szolgáltatni, vagy csak egy rétegnek. Egy olyan országban, mint a miénk - ahol a lakossság számából adódóan egy szűk réteg sokszor fizetésképtelen, kislétszámú csoportot jelent, aki nem tudja eltartani azokat a produktumokat, amiket szeret - nagyon nehéz lavírozni. Az Egyesült Államokban vagy az angolszász területeken, ahol a rétegprodukció is képes finanszírozni magát, ott ezzel kicsit könnyebb működni. Itt meg nem, és egyébként sem ilyen fehér és fekete ez az egész.
A rendezők folyton arról beszélnek, hogy a filmnek elsősorban jónak kell lennie, ami igaz is, de valamilyen szinten képmutatás, mert azért mégis csak szokták tudni, hogy kik lesznek, akik beülnek majd a filmjeikre.
Már az elején tudod, hogy mi a téma, amit feldolgozol, és azt hogyan akarod tálalni, milyen stílusban, és ez, meg rengeteg más dolog aztán befolyásolja a végeredményt. De ha már itt tartunk, akkor az az igazság, hogy népszerű “közönségdolgokat” szeretek csinálni, és állati kommersz az ízlésem. Azt gondolom, hogy a kommersz az egyik legnehezebb műfaj. Nehéz ugyanis úgy eladni valamit, hogy ne legyen olcsó, ehhez nagyon komoly szabályoknak kell megfelelni. Egy szerzői filmnél azok a szabályok, amiket a rendező lefektet. Egy ilyen darabnál, mint a Legyen a feleségem nincs mese: a poénnak el kell hangoznia, azon nevetni kell, azt fel kell építeni, a nézőt nem lehet hazugságban tartani, még akkor sem, ha az egész egy hazugság. De azon belül logikusnak kell lennie. Ez egy szakma, nem úgy van, hogy itt lepattan egy szilánk, és akkor kész, én ezt a szobrot akartam. Nagyon alaposnak kell lenni, ezért nekem valahogy sokkal szimpatikusabb ez a műfaj. A szerzői filmeknél - még a legjobbaknál is - sokszor érzek valami blöfföt, és azt nem szeretem. De ez nem ítélet, ez csak a véleményem.
Az amúgy jó, hogy közönségdolgokat akarsz csinálni, azt szereti a Filmalap. Neked mi a véleményed az eddigi munkájukról?
Mivel saját bőrömön még nem tapasztaltam a működését, nem látok bele. Az eddig elkészült filmek önmagukban semmit nem mondanak el az Alap működéséről, mivel az Alap egy finanszírozási konstrukciót és egy átláthatóbb gazdálkodási rendszert kéne teremtsen, ezért jött létre. Persze az is a célja, hogy tartalmilag, szakmailag segítsen, figyeljen, támogasson. De egyelőre abban nincs nagy fordulat, hogy a tartalmi változás jól és markánsan látszódjon ahhoz képest, ami régen volt. Legalábbis a kész filmeknek típusában, stílusában, vagy az alkotók személyében nem látok ilyet, és bár vannak díjak szép számmal, egyelőre a közönség nem tódul a mozikba. De az Alap működésének igazi eredményéről majd csak sokkal később lehet bármit is mondani, ez egy lassú folyamat. Én türelmes vagyok.
De azért a te forgatókönyveid is oda vannak beadva. Bizakodó vagy, esetleg látod már, hogy mi lesz a filmterveiddel?
Játékfilm esetében nincs alternatíva, és hazai forrásokból máshonnan nem lehet teljes egészében megfinanszírozni egy filmet, tehát természetesen itt pályázunk. Vannak film- és tévésorozat terveink, akad köztük, amelyik igen előrehaladott állapotban van, ezen kívül a cégemmel, a Filmservice Kft-vel részt veszünk egy magyar-német-osztrák koprodukcióban, ez az It’s Showtime Siberia!, aminek a magyar címe Túl az Óperencián lesz, és egy első világháborús hadifogoly - Csárdáskirálynő sztori. Jelenleg csak ez fut a Filmalapnál. Azért saját erőből is fejlesztünk: készen van egy izgalmas és fordulatos könyvünk a Malév 1975-ben Bejrútban máig tisztázatlan körülmények között lezuhant járatáról, ezt hamarosan benyújtjuk. Ezzel párhuzamosan folyik A kard éle című tervünk fejlesztése, amely az első magyar kardvívó olimpiai bajnoki cím megszerzésének nagyon érdekes és különös történetét meséli el. És vannak televíziós próbálkozásaink is. Rudolf Péter Kossuthkifli című hat részes sorozatának forgatásán vagyunk épp túl, ennek az operatőre voltam, jelenleg zajlanak az utómunkálatok és jövő tavasszal lesz a bemutatója az M1-n. Szeretnénk visszahozni a képernyőre a Beugrót illetve a Mindenből egy van című rögtönzéses műsorainkat is. Szóval próbálkozunk, de hogy ezekből végül mi és hogyan valósul-valósulhat meg, az manapság megjósolhatatlan.
