Steiner Kristóf az Áldott Zenei Fesztiválon járt, és kicsit továbbgondolta a dolgot. A vége természetesen világbéke lett.
Jeruzsálem régi városfalaihoz érkezni valami egészen döbbenetes élmény, akárhány alkalommal jár itt az ember. A modern, európai városokat idéző központtól egy réges régi, szűk utcán sétálunk az óváros egyik hatalmas kapuja felé. A méretes, nyers sziklákból faragott kőtéglákból épített házacskák aljában fényűző butikok sorakoznak – Top Shop, holttengeri kozmetikumok, drága borospincék, menő kávézók. Ennek ellenére a város levegőjében minden pillanatban jelen vannak az elmúlt évezredek megpróbáltatásai, győzelmei, vereségei.
Utazás a fültől a szívig
Ebben a varázslatos közegben rendezte meg a Jeruzsálemi Kulturális Évad évi rendes Áldott Zenei Fesztiválját – melynek célja nem kevesebb, mint legalább néhány napra békét varázsolni a politikai, vallási és faji konfliktusok tűzfészkébe. A szervezők olyan zenészeket invitálnak örömzenélésre, akik őszintén hisznek benne: legyen valaki zsidó, muzulmán, kereszény, buddhista, vagy épp ateista, mindenkinek helye van Jeruzsálemben. „Egy olyan utazásra invitáljuk az embereket, amely a fülben kezdődik, és a szívben ér véget” – mondja Gil-Ron Shama, a projekt művészeti igazgatója, aki a fesztivál harmadik esztendejében nemzetközileg elismert zenészeket hívott meg, hogy helyi arab és zsidó művészekkel muzsikáljanak a békéért. És bár ez talán illúziónak hangzik így pár héttel a legutóbbi Gáza-Izrael háború után, a szervezők őszintén hisznek benne: a legjobb módja annak, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz az, ha felismerjük, értékeljük egymás tehetségét, és segítünk egymásnak a kibontakozásban – művészi és személyes szinten egyaránt.
Tündék, hippik, yuppie-k
A fesztivál nyitó eseménye egy ének-kör volt, melynek során egy tucatnyi zenész a világ legkülönfélébb hangszerein bizonyította: az autentikus közel-keleti hangszerek és a modern dobszerkó vagy épp eletromos gitár tökéletesen megférnek egymás mellett, mi több remekül kiegészítik egymást. Ahogy a sokféle ember is: sokan tetőtől talpig fehérben voltak, mintha csak a Gyűrűk ura tündéinek izraeli küldöttsége is jelen lett volna, de akadtak hosszú, rasztahajú hippik, és szabad nevelésre szavazó szülők is akik gyermekei még éjfélkor is a város kivilágított falai alatt fogócskáztak. És persze voltak városi yuppie-k is, akik Tel Aviv, Haifa, vagy épp Jeruzsálem dolgos hétköznapjainak szorításából menekültek ide. A színpadon egymást követték az elfogadásról, szeretetről, békéről szóló dalok, a pódium mellett sokan transzban táncoltak, mások pedig forró teát kortyolgattak és aszalt datolyát majszoltak a szabadtéri teakonyhán.
Létezik afrikai-marokkói fúziós zene?
A következő néhány nap során a város legkülönfélébb pontjain, mecsetektől zsinagógákon át parkokig és magánházakig Jeruzsálem megannyi termeiben folytatódott a muri – volt „Gyógyító rezgés” címre keresztelt tibeti éneklő edény koncert, klezmer zene az Államokból, etióp népzenei show, a zenészekkel pedig a fellépések után bárki találkozhatott kerekasztalbeszélgetések, meet and greetek során. A parti- és rendezvénysorozat záró eseménye mélyen kimerítette a kulturális olvasztótégely fogalmát: a párizsi születésű indiai-izraeli basszus gitáros, Yossi Fine a tradícionális marokkói zene egyik legnagyobb mesterével, Emile Zhrihannal lépett színpadra, a duettet követően pedig klasszikus arab muzsikával megbolondított izreli versek és Biblia-részletek következtek.
És mi lesz utána?
A Sacred Music Festival alaposan elgondolkodtatott, és meggyőződésem, hogy ezzel nem vagyok egyedül a több tízezer vendég közül. Milyen csodálatos volna, ha a rendezvény végeztével sem térnénk vissza a „hétköznapi békétlenségbe”. Ha mi, zsidók, keresztények, arabok úgy élhetnénk az életünket itt a közel-keleten, mintha az egész egy hatalmas Áldott Fesztivál helyszíne volna, ahol bárki színpadra állhat, és síppal, dobbal, nádihegedűvel, vagy egyszerűen csak egy mosollyal hirdethetné: akárki akármit mond, Izraelben a béke nem csupán utópia. Mikor pedig mindezt elmeséltem egy kevésbé idealista barátomnak, és megkérdezte: hogyan fogja a szitár meg a sófár megoldani az izraeli-palesztin konfliktust, a kabbala tanárom, Yehuda Berg szavai jutottak eszembe: „Néhányan azt mondják, a rossztettek megtorlása nélkül nem lehet béke. De mi van akkor, ha a béke valójában megbocsátás nélkül nem létezik?”
