Kedves, kétballábas mese az Apáról, a Fiúról meg a Halálról

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A színészek mellett a profi sztori olyan élményt okoz, amit hazai film ritkán. Utóélet, kritika.

Ha lettek volna kételyei, megnyugtatjuk: az elsőfilmes Zomborácz Virág Utóélete nem érdemtelenül kapott nyíltszíni tapsot a Karlovy Vary-i filmfesztiválon, még akkor sem, ha a budapesti díszbemutatóba azért a konferanszié, Hajós András szintén beleerőltetett párat. Ez (mármint a filmfesztivál-bemutatós taps) azért szólhatott őszintén, mert egy igazi, csehesen fanyar, mégis ízig-vérig magyar remeket rakott össze a forgatókönyvíró-dramaturg szakon végzett rendezőnő. Pontosan emiatt imádjuk mi, magyarok is: mert felhőtlenül szórakozhatunk egy olyan filmen, ami úgy vicces, hogy közben nem akar utánozni senkit és semmit. 

Fotó: Kmhfilm
Fotó: Kmhfilm

Zomborácz története a lelkészről, aki halála után visszatér kísérteni önmagát szorongva keresgélő fiát annyira egyszerűen tiszta, szarkasztikus humorral van elmesélve, hogy képtelenség nem a hatása alá kerülni. Iskolapéldája annak, mi történik, ha a rendező-forgatókönyvíró nemcsak ura az írásának, de van vele szándéka is, és ez a szándék ráadásul pofonegyszerű: a szórakoztatás. Más kérdés, hogy a szórakoztatás ára igen magas lehetett, mert érződik még valami a végeredményen, ami sokkal mélyebbről jön, és közhelyesen az igazság fájdalmaként lehetne leírni.

De az egyszeri néző számára a lényeg, hogy a történet működik, és egyetlen pillanatra sem ül le, mégis belefér úgy másfél órába, hogy nincs különösebb hiányérzetünk utána. Mózes (Kristóf Márton) ugyan a kezdetektől szeretne lázadni apja (Gállfi László) ellen, de képtelen erre, ám miután a lelkészt egy jegyesoktatás izgalmai közben elviszi az infarktus, még úgy is megnyílhatna előtte a szabadulás útja, hogy nagynénje (Csákányi Eszter) minden erővel továbbra is az elnyomásán van. De nem nyílik meg, mert halott apja szelleme visszatér, és némán kísérti fiát útkeresgélés közben. Kétségbeesett főszereplőnk egy spiritiszta autószerelő (boccs!) (Anger Zsolt) és a parókián dolgozó exdrogos, sokat látott lány (Petrik Andrea) segítségét kéri, de a szellem csak nem akar eltűnni. 

A történet ugyan már magában sokat segít, mégis a szereplők viszik el nagyon jól a hátukon a filmet, és ritka együttállás ez a honi filmgyártásban. Kristóf Márton jó választásnak bizonyult, amatőrsége leginkább abban nyilvánul meg, hogy teljesen értetlenül áll a vele történt események előtt. Gállfi László játéka pedig olyan erős, hogy Kristófnak óriás mázlija, amiért partnere a film nagy részében egyszerűen nem mond semmit. Kevesen tudnak ugyanis némán annyit beszélni, mint Gálffi, akinek rezdülései megadják a film egész alaphangulatát. Az csak az egészre rátesz egy lapáttal, hogy a többi mellékszereplő mind annyira kattant, hogy egyedül a főhőssel lehet valamiféleképpen azonosulni, és bár Zomborácz megadja neki a végén a lehetőséget a menekülésre, a megmentésére érkező Trokán Nóra inkább csak biodíszletként funkcionál a filmben, de ez legyen az Utóélet legnagyobb baja.

Fotó: Kmhfilm

A mellékszereplők nem kevés derűs percet okoznak: Gyabronka József agyaggalamb-lövőbajnok esperese ugyanúgy telitalálat, mint az önmagát jobb sorsa érdemesnek tartó nagynéni szerepében Csákányi Eszter. Mindketten meghúzódnak a történet hátterében, összefonódó sorsuk mégis egy másik, izgalmas elemekkel tarkított (akció)filmet vázol elénk, nagy kár, hogy Zomborácz szép takarosan elvarrja ezt a történetszálat is a fináléban, egy következő filmben megnéztem volna, velük mi minden történ(het)ne.

Anger Zsolt a spiritiszta autószerelő képében olyan gátlástalanságról tesz tanúbizonyságot, ami feltételezi, hogy tényleg bármilyen őrületre képes a vásznon; az általa megformált bohóc úgy, ahogy van hiteles, még akkor is, ha nálunk még sosem akart autószerelő lezuhanyozni (sem szellemet űzni). Szerencsére. Petrik Andrea drogos titkárnője főhősünkéhez hasonló problémákkal küzd (még ha valahol egy másik dimenzióban is), de ezt a dimenziót is könnyedén megismerheti a néző, Petrik meg sem próbálja elnyomni amatőrnek számító partnerét. Filmbéli kapcsolatukat talán a közös motorozás bája jellemzi a legjobban, ám ha ilyen Halloween-partikat tartanak egy isten háta mögötti, eldugott alföldi faluban, akkor most azonnal leköltözök. A hitelesség itt egyedül megtörni látszott egy pillanatra, de ennyi még belefér egy ennyire kedves mesébe. 

Az Utóélet azért zseniális, mert nincs szereplője, akit nem lehet nem szeretni, és azért is az, mert a mozifilm végén végre jó szájízzel lehet távozni. Szidhatja a szakma a Vajna vezette alapot, de csak idén már több nézhetőfilmmel jött ki az öreg, mint az elődei az elmúlt 25 évben. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.