Stephen Kinggel készülhetünk az őszre

Olvasási idő kb. 3 perc

Krimiket is ajánlunk, az utószezonban nyaralóknak, de akad történelem, kulturális antropológia és kortárs francia szerelem is!

Most, hogy idejekorán beköszöntött a vénasszonyok nyara (ha nem az volt az egész nyár), ideje újra körbenéznünk, mit érdemes elolvasni, még mielőtt ránk tör egy újabb, hidegebb esős évszak. Elsőként olyan könyvet ajánlunk, amit már mi is olvastunk, mégpedig Pőcze Flóra tollából A Moszkva tér gyermekeit. A kulturális antropológiát tanult írónő két hónapig élt a Moszkva tér hajléktalanjaival, amitől írása érdekes az pedig az, hogy "bár bevonódik, nem tudja kívülállóként, kutatóként figyelni a Moszkva téri Galeri életét, túlságosan közel kerül hozzájuk (ami minden segítő szakmában nehézségeket szokott okozni); ennek ellenére, vagy tán pont ezért jelenik meg előttünk ezeknek az embereknek a személyisége, a nehézségeik, az élethez való viszonyuk, a megéléseik, a stiklik, a drogok, és mindaz, amit nap mint nap átélnek." Ha pedig tudni szeretné, mi történt a könyv után, interjúnkban a szerző mesél erről is.

Augusztus végén is gondolunk a sci-fi rajongókra, ezért szólunk, hogy John Scalzi Bezárt elmék című könyve már kapható a könyvesboltokban. A regény futurisztikus politikai thriller, tehát nemannyira a Vének háborúja-sorozatban Scalzitól megszokott stílust hozza, de ez egyáltalán nem áll rosszul neki.

Mivel a bakancslista szótól falra mászunk, kicsit berzenkedünk Grégoire Delacourt Vágyaim listája című regényétől is, pedig a francia írónő komoly népszerűségnek örvend hazájában, első könyvét színpadon és vásznon is feldolgozták. Ez persze korántsem jelenti, hogy valóban jól is ír az egykori reklámszakember, mindenesetre egy misét talán megér a boldogtalan lottónyertes története, lévén a történet nem is annyira a bakancslistáról szól, mint gondolnánk. 

Ha olyan szerencsés, hogy most indul a chartere valami megbízhatóbban napos helyre, örülni fog, amiért magával viheti Barbara Kyle A királynő játszmája című történelmi regényét, hiszen a legjobb egy napozóágyon időutazni. A cselszövésektől hemzsegő történet a tizenhatodik század kellős közepén, egy olyan Erzsébet korában játszódik, akit már megkoronázása pillanatában az egész katolikus Európa a vesztőhelyen akart látni.

Világsikert is ajánlunk, bár tudjuk, hogy nem minden arany, ami fénylik, de John Gilstrap Intő jel című krimije ugyanúgy jól tud jönni kikapcsolódáskor, mint egy történelmi regény. Túszejtés, elnökgyilkosság, szekta, Fehér Ház és az FBI, és akkor még nem is beszéltünk Jonathan Grave-ről és profi csapatáról...

Ha már krimi, ajánlunk e-könyvet is, az Agatha Christie-t modern kiadásban interpretáló James Leart, akinek A hátsó bejárat című regényéről azt mondják, felér a krimik királynőjéhez. Mérget azért nem vennénk rá, pláne mivel állítólag "kemény szex és botrány" találkozik a "ragyogóan szellemes krimiben", de mit lehessen tudni? A napozáshoz (kevésbé szerencséseknek a metrón ücsörgéshez) akár ideális is lehet.

És végül némi nosztalgia: nem hagyhatjuk ki Stephen King Álomdoktorát, ami duplán magasra tette a lécet. A Ragyogás folytatását írta meg ugyanis, hiszen valahogy fel kellett nőnie Danny Torrance-nek is. Fel is nőtt, és vannak neki képességei, amit mondjuk a Panoráma szállóban töltött tél után nagyon nem is csodálunk, ámde ezek a képességek pozitívak, és másik oldalról mutatják be a helyet, ahol apa olyan szépen becsavarodott. Ha másért nem is, az eddig életművéért King igazán megérdemel egy próbát.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.