Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Filmpremier a Díványon! Seres Luca izraeli nudistákról forgatott kisfilmje díjat nyert a DocAviv fesztiválon. Nézze meg nálunk először, aztán olvassa el, miről beszélgetett a rendezővel Steiner Kristóf!
Évről évre egyre több magyar filmest ünnepelhetünk a nemzetközi filmfesztiválokon, és úgy fest, a magyar film valóban feltámadóban van. Nem mintha ehhez az államnak minden esetben köze volna: sok díjazott alkotás valójában nemzetközi piacra készül, és gyakorta állami támogatások helyettbaráti szívességekből, szponzorpénzekből, vagy csak úgy szerelemből dobják össze őket az alkotók.
Seres Luca Magyarországon született izraeli filmes – jövőre diplomázik a Tel Aviv Egyetemen film szakán, egy produkciós cégnél dolgozik film terjesztőként, emellett az MTVA izraeli tudósítójának operatőre is. És bár Seres csupán néhány éve helyezte át székhelyét Izraelbe, úgy fest, ennyi is elég volt, hogy tehetségére felfigyeljenek: a tekintélyes DocAviv Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál DocoChallenge szekciójában második helyezést ért el az izraeli nudistákról készített zenés kisfilmje, a Meztelen barátaim. A filmet magyar felirattal a rendezőnő bocsátotta rendelkezésünkre, vele Tel Avivban Steiner Kristóf beszélgetett.
Nézze meg a Díványon Seres Luca díjnyertes kisfilmjét!
Meztelen Barátaim - Seres Luca filmje from Luca Seres on Vimeo.
Bár a DocAviv nemzetközileg elismert fesztivál, azért azok, akik csak Cannes-ról és Velencéről hallottak biztosan örülnének egy kis útbaigazításnak...
A DocAviv egy nemzetközi dokumentum film fesztivál Tel-Avivban, aminek a keretén belül minden évben megrendezik a Doco Challenge nevű versenyt. Erre bárki, aki valaha rendezett rövidebb vagy hosszabb filmet, jelentkezhet dokumentum film ötlettel. Így kerültem be a szórásba.
Hányan versenyeztek a finisben?
Tiz projektet választanak be, akiknek a nagy hajrá kezdete előtt egy hete van a stábtagok bevonására és a versenyre való logisztikai és mentális felkészülésre. A verseny maga öt napból áll. Az első nap a résztvevők átesnek egy jogi eligazitáson, hogy mindenki tisztában legyen az olyan jellegű kötelességeivel, mint például az interjúalanyok hivatalos leszerződtetése, vagy a kényes témák érzékeny kezelése. Ez az én esetemben különösen fontos volt, ha elárulom a témám, megérted miért. Ugyanezen a napon kisorsolásra kerülnek a csapatok műfajbeli elkötelezettségei is, miszerint tizenkét műfajból mindenki húz egyet, és ahhoz kell tartania magát. A második és harmadik nap mindenki forgat, negyedik nap vág, nem alszik, és ötödik nap leadja a kész, maximum hét perces filmjét.
Ezek szerint – most direkt sarkítok – ha valaki a nagy francia forradalomról akart forgatni, de kihúzza a zenés-táncos komédiát, elég komolyan át kell variálnia a terveit, nem igaz?
Ha egy csapat olyat húz, aminek a keretében nem tudja megvalósitania az eredeti ötletét, koncepciót kell változtatnia, ami az elején persze baromi stresszes és nyomasztó. Viszont ez is a kihívás része, és volt rá példa, hogy egy ilyen spontán ötlet jobban sült el, mint gondolták volna. Velem is hasonló történt...
Merthogy mi volt a témád...?
A doco challenge idei témája “átlátszó emberek” volt, én pedig azon belül egy olyan témával jelentkeztem, ami már régóta foglalkoztat, és remekül beleillett az idei témába: a nudisták, vagy inkább naturisták témája. Utánanéztem, és kiderült, hogy míg Európában - Magyarországot is beleértve - ez egy teljesen elfogadott dolog és rengeteg helyen létezik, Izraelben csak egyetlen, kis létszámú naturista szervezet működik. Felkerestem őket, és hónapokig kutattam különböző karakterek után, akiket érdemes bevonni a naturizmus filmbeli feldolgozásába. Amikor kiderült, hogy bekerültem a Doco Challenge-be, a bátor, naturista mivoltukat felvállaló arcok létszáma jelentősen lecsökkent, akárhogy magyaráztam, hogy nem az intim részek mutogatása a célom. A legtöbben féltették az állásukat, vagy a családjuk nem tud róla, így nem vállalkoztak a szereplésre. Nem úgy, mint a két későbbi főszereplőm, Ruthy és Eli, akik simán belementek. Persze ezt megelőzte a köztünk levő ismerettség és a tudat, hogy bízhatnak bennem. Ők lettek a főszereplőim, a központi esemény pedig egy meztelen piknik volt a tengerparton, ahol még jó néhányan megjelentek, és nem bánták, hogy felkerülnek a nagy képernyőre, sok ember elé.
Ez azért eléggé "rétegtéma": már a nudisták is szubkultúrát képviselnek, nemhogy az izraeli nudisták. Kíváncsi lennék, miért pont ez fogott meg...
A mi, nyugati társadalmunkban is eléggé tabu a meztelenség témája, de Izraelben és az egész Közel-Keleten még inkább annak számít. Amikor kiderült számomra, hogy itt furán néznek rám, ha kiderül, hogy a mi családunkban nem nagy kunszt belépni a fürdőszobába miközben valaki zuhanyzik, ha épp mondanivalónk van, elkezdett foglalkoztatni, hogy vajon min múlik az emberek meztelenséghez való hozzáállása. Az biztos, hogy mindenkinek van egy meztelen teste a ruhája alatt, amivel minél jobb a kapcsolata, annál egészségesebb az önképe, annál boldogabb. Az a feltételezésem, hogy a meztelenség tabusítása által eltávolodunk a saját testünktől, annak természetes mivoltától, és kizárólag valamifajta szexuális asszociációval kötjük össze, ami meggátol minket abban, hogy kényelmesen, szabadon érezzük magunkat a saját meztelen mivoltunkban. Ez persze egy nagyon kényes téma, hiszen rengeteg faktora van annak, hogy kinek milyen a testképe – például férfiak és nők nyilván máshogy viszonyulnak a mások előtt való meztelenül mutatkozáshoz, de vannak ennek vallásos, vagy más, erősen személyiségfüggő elemei is. A lényeg, hogy ez mindenkit érint valamilyen szinten, és a legtöbben nem beszélnek róla, nem kerülnek olyan helyzetbe, hogy mások előtt meztelenül mutatkozzanak. A naturizmusnak az a lényege, hogy elválasztja a meztelenséget a szextől, és a meztelenség egyszerű, saját jogon való élvezetére buzdít - legyen az az uszodában, szaunában tengerparton, és más, közösségi tevékenységek közben.
Milyen hamar követte az örömöt az őrült stessz, amikor megtudtad, hogy beválogattak, és néhány napod van összerakni a filmedet?
Amikor kiderült, hogy az ötletem bekerült, nagyon boldog voltam, hiszen bár az idő limitáltsága nagy nehézség, ez egyfajta keretet is ad, amin belül, nincs mese, meg kell csinálni a filmet és kész. Ez hatalmas motiváltságot adott, nemcsak nekem, hanem a stáb minden tagának is, akik ingyen csináltak velem végig öt brutális napot. A hajtás mértékéről azt tudom mondani, hogy bár felkészült voltam a témából, jók voltak a karaktereim, és a stábom zseniális, minden napunk a krízis-krízis hátán jegyében telt. Attól kezdve, hogy többen - köztük eredetileg interjúalanynak szánt résztvevő is - lemondták a forgatást az utolsó pillanatban; azon keresztül, hogy úgy mentünk el forgatni, hogy fogalmunk sem volt, mi fog történni; azon át, hogy a zenészek utolsó éjszaka rakták össze a zenét, és a leadási reggel előtt, hajnali fél ötkor még bőven azon paráztam, hogy hogyan fogja az egészet lehúzni a gyakorlatilag teljes mértékben az ellenőrzésemen kívül készülő soundtrack. És itt még nem beszéltünk az időnként csak úgy, egy kis izgalom kedvéért felbukkanó technikai problémákról... Öt nap nemalvás és folyamatos munka nem volt egy sétagalopp, de azért iszonyúan élveztük a pörgést, és persze az alkotást magát.
Ha ki kellene emelni egy olyan pillanatot, amikor konkrétan majdnem agybajt kaptál, mi lenne az?
Azt hiszem, a legnagyobb kihívás a műfajjal való megbirkózás volt. Murphy törvényei szerint természeretesen azt húztam, amit a legkevésbé akartam: a zenei műfajt.
Nem bírod a musicaleket?
Dehogynem, imádom a zenét, és a filmkészítésben nagyon fontos szerepet játszik, de itt ez egyértelműen azt jelentette, hogy a művemnek vagy egy zenészről kell szólnia, vagy a zenéről, mint olyanról. Mivel a naturista témában egyiket sem találtam, rizikóztam, és alternatív megoldást választottam. Zenészekkel eredeti zenét írattam a filmhez, aminek az volt a célja, hogy “beszélje a film nyelvét” és összejátsszon a karakterek jellemével. Biztos voltam benne, hogy ez végül nem fog megfelelni a kritériumoknak, de mivel az elejétől fogva nem a nyerésre mentem, hanem a tapasztalatra, végigvittem ezt a koncepciót, a rizikó tudatával együtt. Végül úgy látszik, megérte, hiszen második helyezést értünk el, ami nekem nagy elismerést jelent.
Mesélj a bemutatóról, és arról a pillanatról, amikor kimondták a nevedet a győztesek között.
A leadási határidő után egy héttel volt a nagy bemutató vetítés, ahol a díjak kiosztása előtt a csapatok végignézhették egymás filmjeit is. Ez különösen izgi volt, hiszen az öt nap verseny alatt semmit az égvilágon nem tudtunk arról, hogy a többiek min dolgoznak, min mennek keresztül, csak feltételezni tudtuk, hogy ők sem alszanak. Őszintén szólva meglepődtem, hogy mennyi jó kis doku született, így még kevésbé számítottam rá, hogy pont én fogok helyezést elérni. A frekvenciát, amin visítottam, amikor kimondták a filmem címét a nyertesek közt, inkább nem mutatnám be.
És mindezt “csupán” elismeréssel jár, vagy kaptál valami kézzel fogható motivációt is?
A második helyezés egy 8000 sékelt, azaz 500 000 forintot érő felszerelés kölcsönzésére ad jogosultságot, amit a következő projektemhez való támogatásként használhatok fel. Ez elég jó kis motiváció.
Tervben van esetleg magyarországi vagy nemzetközi forgalmazás? Esetleg benevezed a filmed más fesztiválokra?
Ennek a dolognak két oldala van; egyrészt az, hogy fesztiváloztatásra kerül-e, a szervezőkön múlik, hiszen a jogok egy része az ő kezükben van. Az izraeli televízióban azért sugározni fogják, ami sok emberhez eljuttathatja. Másrészt viszont nem gondolom, hogy egy hat perces rövid dokuban kifejtésre került volna a meztelenség témájának minden fontos aspektusa, így elképzelhető, hogy készülni fog belőle egy nagyobb projekt.
Tudod már, hogy mi a következő lépés? Filmesként Izraelben, Magyarországon, vagy valahol máshol képzeled el az életedet?
Van egy ötletem, ami Magyarországgal kapcsolatos, és amivel nagyon szemezgetek, viszont mivel van még egy évem az egyetemből, még nem tiszta, hogy ezt hogyan fogom megvalósítani. Mindenesetre azt gondolom, egyetem után szeretnék majd magyar témákkal is foglalkozni egy ideig. Négy éve élek Izraelben, és bár nagyon jól érzem magam, és nem tervezek hazaköltözni, Magyarország fontos nekem, így még biztosan fogok dokumentumfilmesként foglalkozni az országgal, a kultúrával, és mindazzal, amit Magyarország jelent nekem.
